Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-83

100 83. országos ülés 1902 hogy a költségvetés részletes tárgyalásánál a felszólalóknak szorosan magához a kérdéshez kell alkalmazkodniuk. A miniszteri indokolás azt mondja: (Olvassa): »Nem mellőzhetem egy körülmény felemlitését, mely egész kisiparunkat érinti és egész ipari fejlődésünknek, a mennyiben t. i. kisiparról van szó, egyik legfontosabb részét képezi. Ez a legfontosabb rész, az iparostanonczok kérdése.* És erre azt mondja az indokolás: »A tanoncztartás általában hanyatlik, legjobb műhelyeink kivonják magukat a tanonczképzés terhei alul, a minek következtében a jövő képzése is tetemes mértékben hanyatlik.« Orvosszerül azután az indokolás ezt ajánlja: »Versenyre kell szólítanunk az ország legjobb mestereit, hogy tanonczokat tartsanak és gondosan kiképezzék; ki kell őket esetleg államilag választani és a tanoncztartás és képzés terheiért ép ugy mérsékelten kártalanítanunk, mint ezt más államok is teszik.« T. ház! Én társadalmi téren már évek óta foglalkozom az iparostanulók oktatásának kérdésével, s ez utón szerzett tapasztalataim alapján tartom kötelességemnek a kérdéshez szólani. Az előttünk fekvő indokolás állítása határozottan figyelmezteti a törvényhozást arra, hogy a kisipar hanyatlásának egyik okát abban kell keresnünk, hogy az iparostanulók kellő alapos kiképeztetésben nem részesülnek. Ez ma következménye a kisiparosmesterek elszegényedésének és a kisipar hanyatlásának, és mig ez fennáll, valószínűleg az iparostanulók alapos kiképeztetése nem is várható ; mert méltóztatnak tudni, hogy, bár a törvénynek ma érvényben levő rendelkezései elég garancziát nyújtanak az iparosítják neveltetésére, mégis a gyakorlatban ez hajótörést szenved. A gyakorlatban annyiban, mert az iparosmesterek, a kik az iparosifjakat magukhoz veszik nevelésre, részint maguk sem bírnak kellő munkával, részint elszegényedtek és nem képesek a kezdő iparosokat gyakorlatilag eléggé alaposan kiképezni, hanem inkább igen sokszor házi munkára, küldözgetésre stb. használják fel őket, ugy, hogy ezek a fiuk nem egyszer úgyszólván testi fejlődésükben is elsatnyulnak. A kormány részéről tervezett eljárás, hogy az iparosmestereknek ily ifjak neveléseért kártalanítást adjon más államok mintájára, ma még nincs kipróbálva. Időelőtti volna tehát, ha azt mondanám, hogy ez egész bizonynyal sikerre nem vezet. De meg vagyok róla győződve, hogy az az iparosnevelés, a mely elszórtan, rendszer és közvetlenebb ellenőrzés nélkül, egyes emberek tetszésére ós jóakaratára bizva vezettetik, kellő sikert nem arathat. Nekem megvan a magam nézete és pedig tapasztalatok alapján, a melyeket itt Budapesten is szereztem. Tudom, hogy számos ifjút helyeztünk el egyes iparosoknál és azokat a hiányos képzés, a rossz bánásmód és más kellemetlenségek miatt el kellett ismét venáprilis k-én, pénleken. nünk, máshová kellett őket elhelyeznünk, ugy, hogy jobbra-balra kellett vándorolniok s többször vissza kellett őket küldenünk a vidékre. És ez addig ugy marad, mig az iparosítják oktatása nem fog a kellő erkölcsi felügyelettel is kapcsolatosan egészen rendszeresen történni. Elismerem, hogy az iskoláknak, a melyeket felállítottunk, lehet jó hatása, azonban nem az ipariskolákban fogunk jó iparosembereket nevelni, nem azokban neveljük azokat a kisiparosokat, a kikre az országnak szüksége van, ugy ipari mint közgazdasági tekintetben és szüksége van — bátran merem mondani — nemzeti tekintetből is; hanem nevelni fogjuk őket gyakorlati utón, társadalmi felügyelet és ellenőrzés mellett. Azt tartom, hogy czélravezető lenne az, ha a költségvetésnek ez a tétele — nem most, hanem jövőre, ha a t. miniszter ur a kérdést bővebb megfontolás tárgyává tette — megfelelő kibővítést nyerne és az iparostanulóknak társadalmi felügyelet mellett való kiképzésére az országnak azon nevezetes városaiban, a hol fejlettebb ipar van, tanuló-otthonok rendeztetnének be, még pedig oly egyszerű igényekkel, a minők a jövendőbeli iparosok helyzetének megfelelnek. Ezen otthonok segélyével megszűnnék az, hogy egyes iparosokhoz házi ellátásra kelljen adni a fiukat. A jobb mííhelyek a mai társadalmi berendezés szerint házi ellátásra nem vesznek fel ily ifjakat. A tulajdonosok azt mondják : lakjál ott, a hol tudsz, élelmezd magadat, a mint tudod, így aztán szívesen adok oktatást. De épen a lakást és élelmezést és az ezzel járó házi felügyeletet, a melyet régebben minden iparosmester házában mint családtag megkapott a tanuló, nem képes megkajmi; s ezért azt mai viszonyainkból következtetőleg a sikerre való több kilátással ily otthonok utján lehet elérni. Számitásom szerint ezen az utón az egész országban •— bátran lehet mondani — évenkint kellő társadalmi közreműködés segítségével legalább is száz alapos képzettségű, kellő erkölcsi felügyelet és szakszerű vezetés mellett képzett ifjú iparost nyerhetünk, és ez nem kerülne többe, mint 3—400.000 koronájába az országnak. Azt hiszem, hogy ez összeg ahhoz a jelentőséghez képest teljesen alárendelt, hogy mennyi haszna van ennek ipari és nemzeti szempontból, mert hiszen jól méltóztatnak tudni, hogy Magyarország iparának megteremtését másoktól, különösen a kisij>ar terén, nem várhatjuk, mint jól képzett iparosmesterektől. A ki akár a ruházati ipar, akár a lakásfelszerelési vagy az építési ipar terén tapasztalatokat szerzett, igazat ad nekem abban, hogy a legfontosabb az első években, az iparos-tanulói korban nyert gyakorlati kiképzés, mert akkor szereti meg a mesterségét és akkor fogja megkapni azt a kedvet és lelkesülést, mely munkájánál kell, hogy vezesse az iparost, ha jó és kielégítő munkát akar végezni. Arra kérem tehát a t. miniszter urat, hogy az