Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-66

66: országos ülés 1902 márczius 6-án, csütörtökön. 75 többi látja, hogy annak semmi bántódása nincs s az is utána ugrik. Igen félek, hogy nagyon igaza lesz neki, ha azok, a kik a curiai bírás­kodástól annyira féltek, azt látják, hogy az még sem olyan szörnyű dolog, hogy ott nem olyan nagyon erősen szokták az embert elitélni. (Egy Jiartg a jobboldalon: Hát a deési választásí) Az csak egy eset. Majd a jövőre vérszemet kap­nak és az etetést, itatást, vesztegetést nagyobb mértékben és bátrabbau fogják gyakorolni. De hát ez nem tartozik a t. belügyminiszter m-koz és igy nem is volna felemlítendő ezen tárcza keretében. Azonban tartozik valami a t. miniszterelnök urnak, mint belügyminiszter urnak hatásköréhez és ez az, a mit szinten tapasztaltunk a választások al­kalmával, hogy t. i. a köztisztviselők részéről az az­előtt szelid nyomásnak nevezett dolog, melyet az uj terminológia szerint kapaczitálásnak hivnak, na­gyon serényen és igen széles körben folyt. Nem akarok visszatérni az általános választásokra, csak a legközelebbi szomszédból és időből ve>zem a példát és utalok a galgóczi választásra. Czirka 80 köztisztviselő korteskedett a kerületben. Czirka 80, a kiket majd mind névszerint fel is sorol a »Nyitramegyei Szemle*. Heteken át üresek vol­tak akárhány helyütt a szolgabírói, jegyzői hiva­talok, mert a jegyzők, szolgabirák, a főszolgabi­rák is el voltak foglalva a választókerületekben. Veszter Imre: Hát a papok? Molnár János: Azok nem köztisztviselők. A pénzügyminiszter ur hatáskörébe tartozó egyének is, t. i. a pénzügyi tisztek, vagy leg­alább alkalmazottak szintén el voltak széledve a kerületben, és korte>kedtek, elannyira, hogy a midőn a másik választás, t. i. a zsámbokréti vá­lasztás következett, fel is kértük a belügymi­niszter urat, hogy szíveskedjék ugy intézkedni, hogy ne menjen el oda is az ő egész hada és akkor a pénzügyminiszter ur szives volt rende­letet bocsátani ki; őket ettől eltiltani, és azok nem is jelentek ott meg. (Mozgás balfelöl. Hall­juk! Halljuk!) De megjelentek helyettük egy másik miniszter ur alá, a földmivelésügyi mi­niszter ur alá tartozó tisztviselők, t. i. az erdé­szek, még messze felülről, Privigyéről is. T. kép­viselőház, és t. belügyminiszter ur, mi sehol sem láttak megtorolva ezeket a dolgokat, pedig ezek törvényellenes dolgok, mert azt hiszem, hogy a törvény csak nem engedi meg azt, hogy napo­kon, sőt heteken át üresek legyenek a hivatalok. Nem látjuk ezeket megtorolva, sőt ennek ellen­kezőjét látjuk. Erre nézve szintén csak egy pél­dát említek fel. (Halljuk! balfelöl.) Volt valami Teleki nevű állami polgári iskolai tanitó Galgóczon, a ki elég szerencsét­len volt Gragern báró választása alkalmával a néppártra szavazni. Nem tudom, — mert bizo­nyítani nem birom — hogy kinek a részéről, honnan és hogyan, de valami szelid nyomást kaphatott, mert a második választás alkalmával már nem mert a néppárti jelöltre szavazni, de azért a lelke és szive mégis a néppárti táborba vezette; ott társalgott a néppártiakkal. És mi történt? Tisztán »tanügyi szempontból és szük­ségletből* mindiárt a választás után áthelyezték őt Újvidékre. (Mozgás bal felöl. Egy hang a közé­pen: Talán előlépett?/ Előlépett, igen. (Derült­ség balfelöl.) Szóval, t. ház, nem látjuk a tör­vényellenességet megtorolva, ellenben, ha valaki törvényesen jár el, annak üldöztetését látjuk. A második dolog, t. ház. a melyre töreked­tünk, a közigazgatás epurálása, megtisztítása volt. E tekintetben a t. belügyminiszter ur igen üd­vös intézkedéseket tett. Miniszteri biztosokat küldött ki nem tudom hány vármegyébe, és azok, a mint hallom és tudom, sok kivetni valót találtak. De nagyon szeretnők tudni és igen kívánatos volna, ha nyilvánosságra hozatnék az, hogy azokban a megyékben kik, hányan és miért lettek megbüntetve, mert közigazgatásunkban, felfogásom szerint, épen az a baj, hogy nem látják az elrettentő példákat. (Mozgás balfelöl és a középen.) T. ház! A t. belügyminiszter ur azt véli, hogy mi őt üldözzük, és hogy mi felőle minden rosszat feltételezünk, pedig nagyon téved. Mi a t. belügyminiszter úrról is, meg az ő igen tisz­telt államtitkáráról is minden szépet és jót nemcsak feltételezünk, de meg vagyunk róla győződve, hogy ők jó, igaz, becsületes szándék­kal vannak eltelve, és hogy ezt a szándékukat érvén.} esiteni is akarják. (Helyeslés bal feli l.) De bocsássanak meg, ha őszintén és nyíltan kimon­dom, hogy kevés erélylyel teszik ezt, mert meg­tűrik azt, hogy rendeleteiket a periferiákl>an sans géné, minden büntetés nélkül áthághassák, és innen van az, hogy Rakovszky István képvi­selő ur, ma pl. Visontai Soma képviselő ur és mások is mindig azt hangoztatják, hogv a t. belügyminiszter ur rendeletére a perifériákban nem hajtanak, rajok sem hederitenek. (Ugy van! Ugy van! balfel'l és a széh'baloldalon.) Molnár Jenő: Ugy van! Ugy van! El kell azokat a Bánffystákat csapni! Molnár János: Hozzájárul még az is, hogy azt is látjuk, hogy quasi pártolják, sőt ki is tüntetik azokat, a kik a törvényeket megsértik, vagy legalább is nem járnak el a jog. törvény és igazság szellemében. Csak két példát hozok fel. Nem felejtettem el, igen élénk emlékezetem­ben van és nem is feledem el soha, hogy mit tett a belügyminiszter ur velünk szemben. Ok­tóberben múlt egy éve, lementünk Csik megyébe népgyüléseket tartani. Ha Győrffy Gyula kép­viselő urat megkérdeznők négyszem között, nem kételkedem benne, mert ő az egészet végignézte, látta, hogy ő is beismerné, megvallaná, hogy ott igazán törvénytelenül, jogtalanul és igazságta­lanul bántak el velünk. Én itt ezt szóvá tettem és meginterpelláltam a t. belügyminiszter urat és mi volt az eredmény? Partfogásába vette az illető főszolgabírót, elütötte az én interpelláczió­mat egy anekdotával arról a történészről, a ki 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom