Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-76

76. országos ülés 1902 márczius 19-én, szerdán. 365 a melyet Papp Elek t. barátom a Tisza-szabályozásra nézve hozott fel. (Halljuk ! Halljuk !) Az ő beszéde egészen elvi alapon épült fel és minthogy olyan nézeteket tartalmaz, a melyeket én részemről helyeseknek nem tartok, kívánatosnak tartom, hogy ezeket az ellentétes nézeteket itt vitassuk meg, mert ez az egyetlen mód az igazság felderítésére. T. képviselőtársam először is azt mondta, hogy igen nagy kár háramlik abból a Tiszaszabályozási érdekeltekre, hogy az állam elmulasztotta teljesíteni azt a kötelességét, a mely közjogunk szerint csakugyan az állam kötelessége, hogy t. i. a meclerszabályozást végrehajtotta volna a maga idejében. Teljesen igaza van abban, hogy az 1848 előtti országgyűlések, nevezetesen a regnikoláris deputácziók egészen helyesen mondták ki azt az elvet, a melyet az állam mindig követett: hogy az ármentesitési költségek az érdekelteket illetik, ellenben a mederszabályozás az állam terhét képezi. Csakhogy megjegyzem, hogy ezen az elven az érdekeltek javára az ujabb törvényhozás nem egy rést ütött azzal, hogy először megállapította a maximális megterheltetést, másodszor, hogy adóvisszatéritést ad a társulatoknak bizonyos esetekben, tehát itt az érdekeltek munkáját, a mely különben a közjogi felfogás szerint egészen rájuk szakadna, az állam megtéríti. T. képviselőtársam fog emlékezni arra is, hogy egyes esetekben, midőn a Tisza völgyének egyes részeit nagy katasztrófák érték, az állam specziális törvények által jelentékeny összeget bocsátott az illetők rendelkezésére. Hogy az állam ennél még tovább menjen, hogy még nagyobb segélyt nyújtson az érdekelteknek azon feladataik teljesítésében, a melyek törvényeink szerint — nézetem szerint egészen helyesen — reájuk tartoznak, ebben én nem osztozom, mert ennek az lesz a vége, hogy utoljára majd az állam fog segélyre szorulni. Mert mit tesz az állami segély? Azt teszi, hogy az egyiknek válláról leveszszük a terhet, hogy a másik vállára rakjuk. A mi különben azt a specziális vádat illeti, hogy az állam a mederszabályozást nem tette meg a maga idejében, ezt t. képviselőtársam egy állítással akarta bizonyítani, a mely azonban nem áll meg a tudományos kritika előtt. 0 t. i. azt állította, hogy a mederszabályozások elhanyagolása folytán a Tisza folyó egész hosszában a maga medrét emeli és erre a következtetésre onnan jutott, hogy az árvizek színe emelkedett és felhozott példát arra, hogy menynyire emelkedett az árviz szine Szegednél. T. képviselőtársamnak azonban egész okoskodása téves, mert abból, hogy az árviz szine emelkedik, egyáltalában nem lehet következtetni arra, hogy a meder emelkedik, mert a mederemelkedést egyáltalában nem az árviz-szinek emelkedéséből lehet megítélni, hanem a kis vizek állásából. Ha a kis vizek emelkednek, abból helyesen következtethetünk arra, hogy emelkedik a meder is; de abból, hogy az árvizek emelkednek, nem következik még. hogy a meder is emelkedik, (Ugy van! jobbfelöl.) A t. földmivelési miniszter urat a legnagyobb elismerés illeti meg azért, hogy ő azokat a rendkívüli becses vízrajzi adatokat, melyeket Európában semmiféle állam nem bír, nyomtatásban is közölte és mindenkinek hozzáférhetővé teszi. A t. íöldmivelésügyi miniszter ur kiadja a vizállási kimutatásokat, kiad egyéb, a folyókra vonatkozó statisztikai adatokat; kiadja a vízügyi közleményeket és igy nem eshetik meg már többé az az eset, a mi sajnos, megtörtént, hogy t. i. a Tisza-szabályozás kezdetén felvett vízállásokat, daczára, hogy azok pótolhatatlanok, eladták annak idején a sajtosnak, mint öreg papirost. Ezekből a publikácziókból, melyeket ugy látszik, t. képviselőtársam is tanulmányozott, meggyőződhetünk arról, hogy a Tisza medre mindenütt az egész vonalon mélyíti magát. Abban a tekintetben a szakértők közt nincs is véleményeltérés, hogy a Tisza a maga medrét mélyíti. Hogy az árvizek szine emelkedik, teljesen igaz, és hogy az árvizek szine emelkedik minden oly folyónál, mely töltések közé lesz véve, oly igazság, melyet sajnos, a ml érdekelteink csak később, a saját maguk kárán tanultak meg és előre nem akartak elhinni. (Ugy van! jobbfelöl.) Az első kifogás tehát, hogy az állam mulasztásai raknak nagyobb terheket az érdekeltségre, felfogásom szerint meg nem állhatja a kritikát és nincs is igy. Második kifogása az volt, hogy az egyes társulatok közt a tehermegoszlás nagyon különböző. Ebben tökéletesen igaza van. A szerint, hogy milyen arányban áll a társulat által épített töltésvonal hossza a védett területhez, melyet ez a töltés megvéd, természetes, változik a hozzájárulási költség is. A hol rövid töltésvonalakkal nagy árterületet lehet védeni, ott csekély a költség; a hol pedig keskeny az ártér és hosszú védvonalakat kell építeni, több a költség. Hogy ez a baj keletkezett, ez a dolog természetében fekszik, mert a Tisza-szabályozás társadalmi utón ugy indult meg, hogy az egyes érdekeltek saját önszántukból összeálltak és kezdték a töltéseket kiépíteni, az egyik kedvezőbb, a másik kedvezőtlenebb körülmények közt fogott a munkához és tényleg ott indult meg a Tisza-szabályozás legelőször, a hol ezek a viszonyok a legkedvezőbbek voltak. Már most egyenlősíteni a terhet csak azzal lehetne, ha az összes tiszai társulatokat egyetlenegy társulatba olvasztanék össze és igy az összes társulatoknak érdekeltjeire a kivetést egészen egyformán tennék. Ha jól értettem, azzal, hogy ő az egész Tisza-szabályozást államosítani akarja, ezt a czélt akarja a t. képviselőtársam elérni. Felfogásom szerint azonban ez végtelen nehézségekbe ütköznék. Papp Elek: De nem lehetetlen. Hieronymi Károly: Valami olyan dolgot, a mely legalább is 60—70 esztendő folyása alatt