Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-76
358 76. országos ülés 1902 márczius 19-én, szerdán. a mederben való felemelkedését azon körülmény is, hogy időközben a begyvidékeken, a honnan táplálékát veszi a Tisza, az erdők nagy mértékben kipusztíttattak és igy egyrészről sokkal gyorsabb lefolyást nyert az áradat, másrészről pedig az erdő kipusztítása következtében nagyobb hordalékot hozott magával a sebes vizár a Tisza medrébe, a mely hordalék ott, a hol meglassudik a Tisza folyása, lerakódik, s ennek következtében a Tisza medrének eliszaposodását elősegítvén, a vizszin természetesen emelkedik. Nagyon természetes, hogy ezeknek a közbejött eseményeknek megtörténtét nem akadályozhatták meg az ármentesitő társulatok, kénytelen volt tehát az állam kötelességeinek elhanyagolása következtében azon károkat elszenvedni, a melyek a vizszinek emelkedése folytán háramlottak ott reája. Hogy az állam a mederrendezés tekintetében semmit se csinált vagy igen keveset 1895-ig, igazolja az, hogy 1895-ben ébredt föl a törvényhozás arra, hogy most már csakugyan rendezni kell a Tisza medrét és e czélra szavazta meg a 102 millió koronát, a melynek felhasználásával 1907-ig ez aTiszameder szabályozandó volna. Azonban — a mint a szakértők jelentéséből kitűnik — ez a 102 millió korona nem lesz elég, minél fogva ott állunk, hogy nincs kellőleg gondoskodva arról, hogy véglegesen, a technikai tudományoknak megfelelőleg és a Tisza természetének figyelembe vétele mellett a Tisza medre helyesen szabályozva legyen. Ilyen körülmények között az ős ártéri birtokosok és ennek következtében a társulatok, minthogy sok helyen két-három-négy méterre is kellett a vizszin emelkedése következtében gátjaikat emelni, a csőd szélére jutottak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És a mikor a csőd szélére jutottak, a helyett, hogy az állam ezen kimerült társulatoknak anyagi segítségére sietett volna, meghozta az 1884. és 1885-iki törvényeket, és pedig azon czélzattal, — a mi a következményekből most már kétségbevonhatatlanul kitűnik — hogy ezen törvények segítségével a magasabb fekvésű ártérbirtokosok megterhelhetők lehessenek. Nagyon természetes, hogy ha az állam a magasabb ártérbirtokosokat meg nem terheli, akkor már rég bekövetkezett volna az az idő, a mikor az államnak kell anyagilag segítségére menni az ősi ártéri birtokosoknak, mert különben nem lettek volna képesek munkájokat tovább folytatni. De hogy ezt kikerülje az állam, hozott egy olyan törvényt, a mely alkalmat adott arra, hogy a magas ártéri birtokosokat ártéri adókkal megterhelhessék az ősi ártéri birtokosok. És igazán elszomorító dolog, hogy épen a szomszéd, magasan fekvő birtokosoknak kell hozzájárulni ahhoz, hogy azon szomszéd birtokostársaik megélhessenek, akiknek érdekében teljesíttetnek a vizimunkálatok. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a lehető legnagyobb igazságtalanság. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert ha túl lettek terhelve az ősi ártérbirtokosok, akkor az államnak állt volna kötelességében segítségére jönni ezen birtokosoknak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1884. és 1885-iki törvények életbeléptetésével sikerült felfedezni és megvalósítani az u. n. műszaki ártérfejlesztést. Ez a törvénynek igazán egy torzszülöttje. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez egy speczialitás, különlegesség, (Igaz 1 Ugy van !) a melyre a magyarok csakugyan szabadalmat kérhetnének egész Európától; mert ahhoz hasonló és szembeszökő igazságtalanság egyes emberekkel szemben nem követtetik el, mint a minő igazságtalanság elkövettetik a felső birtokosokkal, az u. n. műszaki ártérfejlesztés köpenyege alatt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Ez a műszaki ártérfejlesztés oly módon hajtatott végre, hogy minden izében, ugy a viz színének, mint más mellékes körülményeknek megállapításában teljesen és kizárólag az ősi ártérbirtokosok intézkedtek, hozzájárulása és beleszólása nélkül a fenti kisbirtokosoknak, kik az ártérfejlesztés által a társulat keretébe bevonattak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A. fensiki birtokosok már csak arra ébredtek fel, hogy egy befejezett ténynyel állnak szemben, a mikor már a megtörténteken nem voltak képesek változtatni és magukon segíteni és egyáltalában nem tudnak a megterheltetós alól szabadulni. Igaz ugyan, hogy olynemü intézkedése van a törvénynek, hogy a megterheltetós arányát a fensiki és ősi ártereknek a miniszter határozza meg. Eddig azonban a hozzájárulási arány mindig az ősi ártéri birtokos javára állapíttatott meg; a mi természetes is, mert annak a testületnek a tagjai is, a mely ebben a kérdésben a minisztériumnak tanácscsal szolgál, értem a Tiszavölgyi társulatot, mind ősi ártéri birtokosok; és igy történik, hogy a fensiki birtokosok jogos igényeiknek mellőzésével az ősi ártér birtokosai favorizáltatnak. De tegyük fel, hogy a különböző magassággal bíró területek közt a hozzájárulási arány a lehető legigazságosabban állapittatik meg. Ez is keveset ér, mert a másik faktor a kataszteri tiszta jövedelem, azt kombinálják azzal az aránykulcscsal, a mely szerint az alsó és a felső birtokosok hozzájárulási aránya megállapittatott. Már most jól tudjuk azt, hogy a legmélyebb fekvésű területek — a melyek ma a legdúsabban teremnek — 1870-ben és 1880-ban, a mikor a kataszteri munkálatok készültek, vagy nagyon kevés, vagy épen semmi kataszteri tiszta jövedelemmel terheltettek meg, ugy, hogy ezen ősi birtokok tiszta jövedelmét 60 krtól 2 frtig terjedőleg lehet felvenni, mig ellenben a felső birtokok tiszta jövedelme, a mely birtokok a panaszlott, jogtalan módon vonattak be az ártérbe, 7—10 frtig terjedő tiszta jövedelemmel birnak. Már most, ha az arány, a melyben az alsó területek a felső területekhez állanak, megállapíttatik, mint 1 : 5-ben, akkor 5 számmal
