Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-76

76. országos ütés 1902 márczius 19-én, szerdán. 357 egészen uj irányt adhatna a gabonaforgalomnak. Ezen az utón lehetne Gzellen át szállítani a gabonát Bécsbe és Grráczba, a Kova igy a déli vasúton kell azt kerülővel szállítani. De fontos ez a dolog a Balatonkultusz szempontjából is, mert a Balatoni Gőzhajó - Társaság, most 2—3 havi személyforgalommal, daczára az állami és megyei szubvencziónak, alig tudja fentartani magát. De mihelyt ez a vizi ut megnyílik, ez a gőzhajó-társaság minden állami segély nélkül egészséges vállalattá válhatnék. Azért igen melegen ajánlom ezt a tervet az igen tisztelt miniszter ur szives figyelmébe és jóakaratába, mert számba nem jöhető csekély költséggel olyan hosszú viziutat tudnánk megnyitni, a milyen kevés van az országban. A tételt elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Farkas József jegyző: Papp Elek! Papp Elek: T. ház! Készséggel elismerem, hogy a magyarországi ármentesitési munkálatok pontosságuknál és terjedelmüknél fogva figyelmet és elismerést érdemelnek. (Helyeslés.) Elismerést érdemelnek azon műszaki közegek, a kik rövid félszázad alatt ezt a munkálatot megvalósították. De csodálattal határos elismerést érdemel azon vidék lakossága is, a mely ezt a munkát saját költségén teljesiti. (Tetszés és helyeslés a szélscibaloldalon). Az alföldi nép, a Tisza-vidék lakossága minden állami segély nélkül teljesítette a Tisza-szabályozást, melyhez hasonló egész Európában nem található. Ha az ember végignéz azon a vidéken, önkéntelenül is eszébe jut, hogyha a szabadság és a természet dalnoka ina élne, bizonyára nem dalolná azt, hogy: »Volt egy nép a Tisza partján Századokig, lomhán gyáván«, mert az 50 év alatt olyan munkát teljesített, a melyet más államokban az állam segélyével századokon keresztül is alig hajtottak végre. A magyar törvényhozás ugyanis tisztán és kizárólag az érdekeltekre hárította a munka végrehajtásának óriási terheit, a melyek még ma is ólomsulylyal nehezednek a birtokos lakosságra. Igaz, hogy az 1895. évi törvény értelmében a folyam medrének rendezése szempontjából 102 millió koronát az állam ezen czéíra fordit, de ezen összeggel még koránt sincsenek megoldva azon kérdések, azon feladatok és nincs beváltva azon kötelezettsége az államnak, a melyeket az állam az ármentesitő társulatokkal szemben elvállalt akkor, a mikor a folyamnak rendezését és szabályozását magára vállalta. Hogy mily óriási nagy részét mentettük mi meg az Alföldnek, a mellett a kultúrának, semmi sem igazolja jobban, mint annak kimutatása, hogy a Duna völgyében 1,900.000, a Tiszádnál pedig 3,691.000 katasztrális hold lett megmentve a vízjárástól. Együttesen tehát 5,500.000 katasztrális hold lett átadva egyes emberek költségén és egyes emberek munkájából a kultúrának. Ezen területekre elviselhetetlenül nehezednek azon költségek, a melyek a szabályozásból, ármentesitásből egyes birtokosokra hárulnak, (ügy van! a szélsöbaloläalon.) Ki kell emelnem, hogy különösen a Tisza völgyén a szabályozás kezdetével tisztán csak az u. n. ősi árterek voltak szabályozási költséggel megadóztatva. Később azonban az u. n. fensíki árterek is bevonattak az ártéri költségek viselésébe, a melyekre viz soha nem öntött ki és sohasem fog viz alá kerülni. Annak, hogy ezen árterek bevonattak az ártéri költségek viselésébe, legfőbb oka az, hogy a kormány és az állam nem teljesítvén azon kötelességét, a mely szerint a folyam medrét szabályozni és rendezni kellett volna, a vizszin a Tisza medrében folytonosan emelkedett és ezen emelkedett vizszinnek megfelelőleg az ártéri birtokosok kénytelenek voltak a töltéseket emelni; némely helyeken csaknem annyit kellett a töltések emelésére költeni, mint a mennyibe az alaptöltések építése került. Hogy mily óriási mértékben emelkedett a Tisza medrében a viz

3 leginkább kitűnik abból, ha megfigyeljük, hogy Szegednél 1830-ban, a mikor legelőször felvétetett az a terület, a mely el volt borítva a Tisza által, a viz magassága 614 méter volt, 1895-ben már 8'84 méterre emelkedett, tehát 2'7 méterrel lett a viz duzzasztása folytán magasabb a Tiszának vizszine, mint a Tisza-szabályozás megkezdése alkalmával volt. Ebből nagyon könnyen érthető, hogy nagyobb területeknek kellett volna gátszakadás esetén elöntetni a szabályozás után, mint a mily terület öntetett el a szabályozás előtt. Azonban korántsem oly nagy az a terület, a melyet elönthetett volna a duzzasztás következtében is a Tisza árja, mint amennyi terület ilyen minőségben fel lett véve az u. n. műszaki ártérfejlesztés következtében, mert körülbelül 700— 800 ezer holdra tehető azon terület, a melyre soha, semmi körülmények között, viz nem jöhet és a mely jelenleg mégis meg van adóztatva. Körülbelül egyötöd része tehát az összes ártérnek olyan, a mely semmi néven nevezendő, sem közvetlen, sem közvetett hasznot nem huz a vizszabályozásból. A Tisza medrében az árvizszinnek ily óriási emelkedését, a mint emiitettem, a helytelen mederszabályozási müveletek idézték elő nagy részben, mert azok, a kik ezzel a kérdéssel csak egy kissé is foglalkoztak, tudják, hogy a helyett, hogy a mederszabályozást alul kezdették volna meg az átmetszések kiépítése és kiképzése által, az átmetszéseket felülről kezdették és igy különösen a közép Tiszára oly nagy mértékben zudittatott le áradat, hogy sokszor 2—3 áradat érte utói egymást Szolnoknál és azon a vidéken, a minek az volt az oka, hogy a különben is nagyon egyenlőtlen eséssel biró Tiszán felül nagyon is sebesen lefutott a viz, mig az alsó részen, a kanyarulatoknál átmetszések nem eszközöltetvén, csak a régi lassúságával folyhatott le a viz. ÍJagy mértékben előidézte a viznek a