Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-75
75. országos illés 1902 márczius 18-án, kedden. 325 a gazdák érdekéhez is, a mennyire tud, és ne tárgyaljuk ezt a kérdést ugy, hogy ha van mulasztás, ha valami nem sikerül, akkor ennek a gazda «&z oka, mert az óvintézkedéseket nem hajtják végre. (Helyeslés bal felöl.) Ezeket kívántam a t. miniszter urnak figyelmébe ajánlani. Hozzátehetem még azt is, hogy azok a honoráriumok, a melyek ezekkel a szemlékkel és rakodásokkal járnak, nincsenek arányban a gyakorlati haszonnal. Oly kiadás ez ezekre a kisgazdákra nézve, melynek sem a munka, sem az eredmény meg nem felel. Most pedig legyen szives és engedje meg a t. ház, hogy ha már felszólaltam, (Halljuk! Halljuk!) egynéhány megjegyzést tegyek az állattenyésztésre vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy a Délvidéken, körülbelül tiz-tizenöt éve, egy gazdasági egyesületet alapítottunk, a melynek nemcsak az volt az intencziója, •—és ez volt főképen az, a mi engem ezen egyesület élére vitt, — hogy az anyagi és gazdasági érdekeket mozdítsa elő, hanem egyúttal az erkölcsi és szellemi fejlesztést is tűzte ki czélul. Ez irányban ugy a magyarosítás terén, mint minden tekintetben, önzetlenül működtünk, áldoztunk, a mit csak lehetett. Voltak idők és ez másfél évtizeden keresztül tartott, — midőn mint ellenzéki embereket üldöztek ezen önzetlen működésünkért, mert mindenféle szekatúráknak, bántalmazásoknak voltunk kitéve, mig végre a jelenlegi földmivelésügyi miniszter ur minisztersége alatt érkezett el annak ideje, hogy tudunk prosperálni és valami eredményt felmutatni. A t. földművelésügyi miniszter ur szives volt már egypár izben némi anyagi segélyt adni ezen egyesületnek, azonban engedje meg, ez az anyagi segély igen szűkkeblű és igen kevés volt, mert nem állott arányban azon óriási faktorral, a mely sok tekintetben lényegesebb és nagyobb segélyt érdemelt. A miniszter ur egy alkalommal ezen egyesületnek pénzt is adott tenyészjószág beszerzésére, gondolom 4°/ 0-ra. Ez magában véve igen szép ós nemes volt. El is költötték a pénzt, meg is vásárolták a jószágot, vissza is fogják azt fizetni köszönettel és hálával. Ez azonban egy oly egyesület, mely ma mintegy 12.000 német ajkú, de magyar érzelmű tagot számlál, mely jó adófizető, a mely nem áll oda, mint a hogy ide állnak t. képviselőtársaim : Lindner, Serbán és mások, hogy ők románok, szerbek, szászok, bár számuk három millióra tehető; a mely sohasem mondja, hogy németek vagyunk, és a mely, ha még abban különbözik is, hogy német, a mi csak elmaradásunkat mutatja, az összeolvadást a nemzet testével a legnagyobb kötelességének tartja. (Helyeslés.) Oly elemet méltóztatik itt támogatni, t. miniszter ur, mely azt vallja, hogy alkotmányt, jogot, stb. nemcsak törvényben kell egy nemzetnek biztosítani, hanem a melyet csak addig bír és lát komolyan maga előtt, a meddig az a nemzetnek lelkében megnyilatkozik és a melyért, ha kell, életét is feláldozza. {Elénk helyeslés.) Ezt be kell oltani az emberekbe, a mint azt mi szengedi konviktusunkban teszszük, hol évenkint 100—200 gyermeket magyar, szellemben nevelünk. (Élénk tetszés.) Ezt azért hozom fel, hogy lássa ki-ki, egy-egy oly testületet, mely ily irányban működik, az államnak támogatni mindenkor érdemes. (Élénk helyeslés.) Meglesz ennek a gyümölcse. Egy ilyen testületnek nem kamatért kell pénzt adni, hanem, ha vannak a pénzügyminiszternek milliói arra, hogy a budapesti bankoknak kamat nélkül adjon pénzt, kell, hogy legyen pénze ezen egyesület számára is, mely azt köszönettel ós hálával vissza fogja fizetni. (Ugy van! a baloldalon.) Ezek azok a kérdések és kérések, melyeket én teljes tisztelettel felhozni bátor voltam és kérem a t, miniszter urnak kegyes támogatását és jóindulatát. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Farkas József jegyző: Papp Elek! Papp Elek: T. ház! Azok után, a miket t. barátom, Wittmann János elmondott, vajmi kevés mondanivalóm van. Én is abban a felfogásban vagyok, hogy az állategészségi törvénynek nemcsak revideálására, hanem a mai viszonyoknak megfelelő teljes átalakítására van szükségünk, mert a mostani állategészségi törvény a miniszter urnak legjobb akarata mellett sem képes kielégíteni a birtokosságnak jogosult érdekeit, és ezen az alapon nem szüntethetjük meg azon ferdeségeket és visszaéléseket, melyeket itt épen az előttem szóló felsorolt. így pl. a ragályoknak, a takonykórnak, a veszélyes tüdőlobnak megszüntetése csak azon az utón eszközölhető, ha egyrészt a kötelező állatbiztosítást életbeléptetjük, másrészt pedig kártalanitjuk azokat, a kiknek állatait ezen betegségekben kiirtjuk. Különben is e tekintetben igen mostohán bánik az állam a birtokosokkal. Ha pl. a veszélyes tüdőlobot a nyugoti marhafajnál konstatálják, lebunkózzák azt és megfizetik az árát, de ha takonykór üt ki valahol, lebunkóznak minden lovat, igy pl. 26 lovamat bunkóztak le, de egyetlen krajczárt sem kaptam értük. Hát, t. ház, ezek a dolgok nagyon szomoric képét adják a mi állategészségügyi helyzetünknek. Hogy mennyire szomorú ez a helyzet, mutatja az is, hogy bár állattenyésztő állam vagyunk, nincs szavatossági törvényünk. Ki vagyunk téve a kupeczek önkényének, az eladókkal szemben a megkárosításnak, s ezekkel az osztrák törvényből általférczelt szabályzatokkal, kúriai decziziőkkal, a melyeket a gyakorlat egy helyütt egyféleképen, más helyütt másféleképen alkalmazott, toldozzák-foldozzák szavatossági törvény hiányában ezeket a kérdéseket. Eendkivül hoszszadalmasan járnak el, a megkárosítottak részére nagyon költséges a dolog, igen sok esetben j>edig nem is kapnak igazságot. Ezeket a dolgokat ajánlom én tehát a t. miniszter ur figyelmébe, és kérdem, szándékozik-e a szavatossági törvény
