Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-75

324 75. országos ülés 1902 márczius 18-án, kedden. féle cziineken, de hallom, hogy nem mind az övé, hanem a kincstáré annak egy része. Újonnan van 24—25 korona költség még a legminimálisabb berakodásnál is. És miért van mindez? Ott van Bécs, ahova mehetünk teljesen egészséges jószággal, de ott azt mondják, nem tőlünk függenek ezek a proczedurák, ezek az óvóintézkedések, a melyeket meg kell tenni. Van azonban nekünk egy másik vásárunk és ez a ferenczvárosi. Mi értelme van ennek szempontjából a szemlének ? Vagy hogyha már ez megvan, miért nem történik ez a helyszínén, a hol az a jószág él? Ha egészséges az állat, ezt ott is lehet konstatálni; ha pedig gyanús a jószág, akkor állapítsák meg ott a helyszínén a gyanút, nehogy az a piaczról visszahajtassék és újra fertőzze azt a vidéket, ahonnan elhajtatott, Ha gyanús vagy beteges az a hízott sertés vagy szarvasmarha, mit kell vele csinálni? Le kell vágni és konzumálni kell. Bécsben pl. az eladó csak egypár krajczárral kap kevesebbet kilónkint, mert konzumálják és csak ugy értékesitik, mint a többit. Vagy ha a Ferenczvárosba hozza azt, akkor saját országunkban, a központban értékesíthetik. Ezek mind olyan intézkedések, a melyeknek a gyakorlati életben való értékét, ha bizalmasan négy szem közt beszélünk és igy tárgyaljuk ezt a kérdést, az állatorvosok is elismerik. Méltóztassék ezt elhinni a t. miniszter urnak. Különben belátom, hogy velem szemben könnyen mondhatnák, hogy állategészségügyünket itt a házban ne tárgyaljuk igy, mert esetleg a külföld előtt rossz színben tűnhetnénk fel. Ezt azonban máskor is méltóztattak már mondani, de én ezt — bocsánatot kérek — nem fogadhatom el. Az a német vagy osztrák odakint nem attól teszi függővé a mi sertéseinknek vagy jószágainknak oda kivitelét, hogy mi mit mondunk itten. Az a német vagy osztrák, ha a mi sertéseinkre szüksége van, tekintet nélkül arra, hogy mi mit mondunk, kinyitja határait; ha pedig nincsen szüksége és haván elég sertése odahaza, akkor elzárja azokat, akármit beszélünk is mi itten. (Ugy van! a baloldalon.) És megfordítva, mindannyiszor, mikor itt a t. miniszter ur feláll a házban és első kötelességének tartja azt, hogy közegeit — és e tekintetben meghajlok előtte — megvédje még akkor is, a midőn azoknak oly fényeiről van szó, a melyekről a t. miniszter ur maga sem hiszi, hogy ugy állana a dolog, akkor csak újra bátorítja őket és újra meg újra alkalmat ad arra, hogy mindazt felhasználják ellenünk, a mi gazdasági iparúnk tönkremenését, megsemmisítését vonja maga után. Ha talán azt hinnék a t. képviselő urak, hogy túlzás van abban, a mit mondok, felhozom a nálam megtörtént következő esetet. (Halljuk! Halljuk!) Egy vészmentes helyről berak két szegény gazda két vaggon sertésrakományt Bécsbe. Ezek a szegény emberek először is a vasútnál várták be az időt, mig az állomás vészmentessé vált, mig azt a forgalomnak átadták; és ekkor megtörtént, hogy az állatorvos tévedésből, tehát az önhibáján kivül, azt a két sort, a miért az orvos 20 koronát kap, rosszul irta meg. Már most a rakományt Bécsbe irányították, a hol ezen hibás irás miatt azt konfiskálták, minek következtében hétezer és néhány száz, tehát közel nyolczezer koronától esett el ez a két ember. Megtettek ugyan saját érdekükben mindent; folyamodták az egyik fórumtól a másikhoz; még felsóg-folyamodványnyal is éltek, gondolván, hogy talán kegyelem utján fognak czélt érni; azonban elutasittattak. Erreatöldmivelésügyi minisztérium állategészségügyi osztályának főnöke, a ki előtt különben kalapot emelek, mert minden tekintetben jóindulatú, tevékeny úriember, megtette azt, hogy átküldte az osztrák igazságügyi miniszterhez az iratokat, hogy talán felújíttatván és megvizsgáltatván ez az ügy, a két szegény ember némi kártérítést kap. De már elmúlt azóta egy év és még csak választ sem kaptak. Miképen lehet az, t. miniszter ur, hogy két magyar állampolgár önhibáján kivül akkor ily kárt szenvedjen csak azért, mert az a közeg rosszul intézkedett, a mely semmi felelőséggel sem tartozik, mert ha beteg sertést raknak bele a vaggonba, akkor azt mondja, hogy útközben lett beteg. Mik ép lehetséges az, hogy mig az a hivatalnok, kinek fizetése 5—6 száz forint a legszigorúbb fegyelem alatt áll és a legszigorúbb felelősséggel tartozik tetteiért, ez az állatorvos semmiért sem felelős? Én ennek nem tudok forrására találni, hogy miképen lehet a tisztviselőknek egy kategóriáját ugy oda állítani, hogy az semmiért sem felelős, de óriási honoráriumot, 3—5 ezer korona jövedelmet rakjon zsebre, mikor egy községi orvos, a ki pedig sokkal nagyobb kvalifikáczióval bir, alig tud megélni és amikor a szegény néptanítónak 300—400 frt minimnmos fizetésből kell gyermekeit nevelni? Mondhatom és állithatom, hogy az az állatorvos szükségtelen dolgokat végez, és midőn megtörténik a baj, semmi felelőséggel sem tartozik, hanem azok a szegény emberek vesztenek 7 — 8 ezer koronát. Ki biztosit engem e hazában, hogy egy nagy exportnál nem épen igy fogok én is járni, mint ez a két ember ? (Ugy van ! a baloldalon.) Én őszintén megvallom, ha tőlem függne, igen radikális kúrát csinálnék, mert legalább 80°/o-át azoknak az uraknak nyugdíjba küldenem és ezzel a gazdaközönség még mindig jól járna, mert óriási tehertől szabadulna meg. Tudom, hogy ezt tenni nem lehet és ezért proponálom és kérem azt a t. miniszter úrtól, hogy ha a belügyminiszternek lehetett egy rendelettel a közigazgatásban azt kimondani, hogy kíméletesebb legyen a büntetés kérdésében, pedig az sokkal tágabb tér, mint ez, akkor én azt hiszem, a földmivelésügyi miniszter ur egy rendelettel ezeket is megrendszabályozhatná. Alkalmazkodjék az a közeg egy kicsit az élethez is,