Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-75

75. országos ülés 1902 márczius 18-án, kedden. 323 Eleinte igen naivul kezeltem ezt a kérdést; azt hittem, hogy az illetékes faktorok nincsenek elég jól informálva; azt hittem, hogy in theoria, zöld asztal mellett kezelik ezt a kérdést bona fide és hogyha a végrehajtás kinn nem sikerül, ezért nem lehet okolni senkit; de csakhamar meggyőződtem arról, hogy mi tulajdonképen egyetértettünk ebben a kérdésben, mert négy szem között az állatorvosok és a tisztviselők is elismerik, hogy ott valami nagyon fontos teendő rajok nem vár, hanem hogy csak kenyérkérdés az egész és hogy az a fődolog, hogy jó honorárium járjon ki érte, ha mindjárt gyakorlati értéke annak a működésnek nincs is. (Ugy van! halfelöl.) Erről nem egyszer, hanem számtalanszor győződtem meg. Nagyon jól tudom, hogy én itt erős dolgokat mondok; (Mozgás és zaj balfelol.) tudom, hogy nehéz kérdéseket pendítek meg, mert még akkor is, ha a t. miniszter ur maga is egyetértene velem, nehéz volna ezt a kérdést olyan radikális módon javítani, mint a hogy ezt javítani kellene. Azt is tudom, hogy azért is nehéz a helyzetem, mert a ház tagjainak kilencztizedrésze künn az életben az állategészségügyi kérdéssel behatóbban egyáltalán nem foglalkozik (Ugy van! balfelöl.) és igy nem tudhatják, nem ítélhetik meg, milyen nagy horderővel és milyen óriási kárral jár az, ha a kérdéses óvintézkedések nem ugy történnek, a mint ezt a dolog praktikus oldala megkívánná. (Ugy van! balfelol. Halljuk! Halljuk!) Ámde azt is tudom, hogy nemcsak százezrek, hanem a gazdák millióinak érdekében szólalok fel, a midőn most arra igyekszem, hogy ők egyrészt a szükségelt óriási kiadások, másrészt a folytonos vexatura, (Ugy van! balfelol.) és- azon mindenféle in theoria létesített szabályrendelet alól mentessenek fel, illetőleg hogy a létező bajok legalább némileg enyhittessenek. (Helyeslés balfelol.) Ezért szólalok föl és ezért fogok rámutatni, igen t. miniszter ur, példa gyanánt egynéhány rendeletre. Több állategészségagyi szabályrendelet adatott ki, a melyeknek bázisát »a fertőzött és fertőzetlen, vészes és vészmentes helyekről. behozott állatok« képezik. Én nagyon kíváncsi volnék arra, hogy ma, sertésvészről szólva, képes-e nekem valaki az országban egy határozottan vészmentes vagy vészes helyet megjelölni. (Halljuk! Halljuk!) E kifejezések igy papírra írva igen szépen néznek ki és nagy rendeleteket is lehet ilyen kifejezésekkel szövegezni, de azoknak gyakorlati értékük egyáltalában nincs. Méltóztassék megmutatni, az országban hol van vészmentes hely, mert a hol jószág van és a hova állandóan jószágot küldenek, ott, a leghatározottabban tagadom, hogy bármiféle állategészségügyi vagy más óvintézkedésekkel a vészt meg lehetne szüntetni. Miben állanak ezek az óvintézkedések? Azt mondja a szabályrendelet, hogy ha 30 nap alatt hullás nem törtónt, jelentést tesznek az állatorvosnak, a ki azután eljő és megteszi a maga hivatalos intézkedését. És ez abban áll, hogy felásatja a község minden istállóját, bekarbolozza, bemeszelteti, szóval halomra csinálja azokat az intézkedéseket, a melyeket az a praktikus gazda előre megvet, mert semmiféle értékük nincs, (Ellenmondások a szélsöbaloldalon.) mert ha ez óvintézkedések után oda oly állatokat, sertéseket hoznak, a melyek a vészen még nem mentek keresztül, azok a második vagy harmadik héten, de sőt az 5- vagy 6-dik napon beleesnek a vészbe és ott vagyunk, a hol voltunk. Ettől eltekintve a szabályrendelet ugy intézkedik, hogy ha a szomszéd községek valamelyikében valamely állaton ragályos betegséget vesznek észre, akkor a szomszédos forgalom 30 napra újra teljesen beszüntetendő. Ha már most valahol egy állat véletlenül megbetegszik^ mit csinálnak azok a hivatalos közegek? Óriási apparátussal nekimennek és nem tekintve arra, hogy egyes helyeken nagy mezőgazdasági ipartelepek vannak, vagy hogy 20—30 ezer darab sertés vagy jószág áll, mert ez nekik tökéletesen mindegy, megteszik a rendeletben előirt óvőintézkedóseket és nem engedik meg a rakodást. Hogy is állunk mi ezekkel a rakodásokkal ? Én már más alkalommal is kértem a miniszter urat, és nagyon kérem most is a miniszter ur szives figyelmét, méltóztassék állategészségügyi törvényeink rendelkezései alól kivenni a rakodásra teljesen kész szarvasmarha- vagy sertésjószágot, a melynek nincs más hivatása, mint hogy a mészárszékbe vigyék. Azért helyezek erre nagy súlyt, mert meggyőződésem, hogy a t. miniszter ur, ha meggyőződik arról, hogy valahol intézkedésre van szükség, azt az intézkedést meg is szokta tenni. Kegyeskedjék tehát ebben a kérdésben experimentálni, és ezen két jószágnemet a törvénynek rideg intézkedése alól kivenni, mert mit mutat itt a praxis? Ahol akár a hizott sertés, akár a hizott szarvasmarha, a mely 8—9 hónapon át el volt különítve, izoláltan áll, ott mindenféle ragályos betegség ki van zárva. És mégis mi történik ? Mikor rakni akarja az illető tulajdonos a jószágot, hivatja az állatorvost, mert engedélyért kell folyamodnia, tehát bizonyítvány kell, (Halljuk! Halljuk!) és fizet mindenekelőtt honoráriumot. Az az állatorvos tehát kimegy, megnézi, hogy van-e sertés, mert egyebet nem néz meg. Ezért kap 14—15 koronát. Most ad a tulajdonosnak egy bizonyítványt, a melylyel elmegy az illető a községházára, ott megcsináltatja a kérvényét, a melyhez csatolja az orvos bizonyítványát. A községi elöljáróság felterjeszti azt a főszolgabirósághoz. A főszolgabiróság utján a kérvény felmegy a vármegyéhez, a vármegyétől pedig a földmivelésügyi minisztériumba és a földmivelésügyi miniszter ur intézkedik, hogy azt a sablonszerű, mindenkor megkapható és elnyerhető engedélyt végre megkapja. Most újra jön az állatorvos, de most már több honorárium jár neki, Nem keresem, nem kutatom, hogy mi41*