Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-75
322 75. országos ülés 1902 dozattal, ezeket a községeket rábirná, hogy bizonyos területeket szabjanak ki újból közlegelőnek. Ez annál inkább szükséges, mert nemcsak állatállományunk biztosítása, de — mert hiszen a tejből a betegséget az ember is megkaphatja — egészségügyünk kérdése is szorosan összefügg ezzel és ha helyes és jogos volt, hogy a belügyi tárczánál a gümőkórt tárgyaltuk, ugy helyes, hogy a földmivelésügyi kormányzat ahhoz szintén hozzájáruljon. (Helyeslés a néppárton.) Még megemlíteném a veszett kutyák ellen való intézkedés szükségét. Nálunk eddig évenken át nem volt ilyen eset és most egyik a másik után fordul elő, a mi azt bizonyltja, hogy az erre nézve fennálló intézkedések nem felelnek meg a czélnak. Tessék ebben a tekintetben nem csak erélyesen követelni a megtörtént intézkedések végrehajtását, de léjrjen a miniszter ur ujabb, szigorúbb javaslatokkal a ház elé és bizonyos lehet abban, hogy mindnyájan fogjuk ebben támogatni. (Élénk helyeslés a néppárton.) Farkas József jegyző: Wittmann János! Wittmann János: T. képviselőház! Habár nekem a földmivelésügyi költségvetés több tételéhez kellene hozzászólanom és igy talán inkább az általános vitánál kellett volna felszólalnom, azonban, akadályozva lévén, erről ez idő szerint lemondtam és felszólalni egyáltalában nem volt czélom. Azonban épen a mai napon az Alföldről ismét panaszok érkeztek épen azon visszaélésekre nézve, a melyekre már régente volt szándékom a t. földmivelésügyi miniszter ur becses figyelmét felhívni, és most épen a tétel napirenden lévén, engedje meg a t. ház, hogy a t. miniszter ur szíves figyelmét e tárgyra felhívjam. (Halljuk!) Az igen tisztelt miniszter ur élénken fog emlékezni arra, hogy midőn még csak két vagy három éve foglalta el a t. miniszter ur székét, én ezen padokról, mint ellenzéki ember, voltam talán az első, a ki a miniszter urnak elég jóakar*atát, készségét és jóindulatát itt elismertem, elannyira, hogy — emlékszem még — ellenzéki elvtársaim azt mondották nekem: hiszen nem is illik a minisztert, mint ellenzéki, annyira kidicsérní; de megtettem, t. miniszter ur; pláne annak idején tettem, a legkritikusabb viszonyokban és időben, a Bánffy-korszakban. De soha engem sem politikai pártállásom, sem pártfegyelem nem befolyásolt annyira, nem tett elfogulttá annyira, hogy ha ugy találtam, hogy méltányosság és igazság szempontjából valami meg nem engedhető, azt ne támadjam ott, a hol csak erre alkalmam nyilt; de megfordítva, ott, a hol méltánylandónak találtam valamit, méltányoltam is mindenkor szívesen. Engedje meg a t. ház, hogy ez alkalommal is igy gondolkodjam. Engem sem pártszempont, sem egyéb érdek nem tart most se vissza attól, hogy egyes kérdéseket itt fel ne említsek akkor is, ha talán az igen tisztelt miniszter úrral nem egyezem. Mert megvallom őszintén, a t. ellenzék márczius 18-án kedden. is dicséretekkel annyira elhalmozta a miniszter urat, a mennyire nem volt tulajdonképen szükség; hiszen a miniszter urnak számtalan ténykedése és működése elég dicséret. Én, igen t. képviselőház, (Halljuk ! Halljuk!) ugy találom, hogy nekem sajátszerű malőröm van, mert foglalkozásomnál és igy bővebb tapasztalataimnál fogva itt egy olyan tétellel, olyan kellemetlen témával vagyok kénytelen foglalkozni, a melyről előre tudom, hogy itt a házban valami nagy támogatásban nem fog részesülni, (Halljuk ! Halljuk!) és a, mely véleményem szerint, reform nélkül tovább meg nem állhat. Ezért tartom szükségesnek, hogy ezt a kérdést a t. háznak és a t. miniszter urnak szíves figyelmébe ajánljam. Őszintén meg kell mondanom hogy talán egyoldalú, de szerintem helytelen informácziók alapján, a melyek a földmivelésügyi minisztériumba, illetőleg annak állategészségügyi osztályába jutnak, a mi állategészségügyi intézményünk nem nyugszik egészséges alapokon. Azok az óriási kiadások és terhek, a melyek ezzel kapcsolatosak, nemcsak kárba vesznek, de a végrehajtásban, kint az életben, még sokkal nagyobb kárt okoznak. Mi körülbelül 10—12 éven át erős kritika alá vettük volt állategészségügyünket s ebben, ugy látszik, igazunk is volt, mert a t. kormány és a t. ház is belátta, hogy az állategészségügyet reformálni kell. S mi történt? Az, hogy ugy a t. kormány, mint a t. ház bölcsesége azt hitte, hogy ez a reform elérhető azzal, ha egyöntetűvé teszszük, ha államosítjuk az állategészségügyet. Én azonban már akkor sem hittem ebben, most pedig tapasztalatból mondom, hogy czéljainkat el nem értük, mert ha valamely gépezet el van rontva és felmondja a szolgálatot, azt csak ugy lehet alaj>osan megjavítani, ha annak hibáit felismerjük. Beteg testet csak akkor lehet gyógyítani, ha a diagnózis helyesen állapittatik meg. Hogy a miniszter ur annak idején tényleg radikálisan akart a bajon segíteni, ezt bizonyítja az a körülmény, hogy ankétet méltóztatott egybehívni és tanácskozás utján kívánta megállapítani a legjobb eszközöket és módokat. Már ezen tanácskozásokon jeleztem és megmondottam, hogy az a javaslat és annak indokolása, a melyből az egész tanácskozás kiindult, szerintem elhibázott és helytelen, mert nem az egyöntetűségben és nem az uniformisban volt és van a hiba, hanem a szakértelem hiányában és a helyzet fel nem ismerésében. (Elénk helyeslés a széls'óbalMalon.) Ezt legjobban az a körülmény igazolja, hogy ma, mikor egy éve már elmúlt annak, hogy állami közegeink kinn működnek, még mindig fennállanak azok a szabályrendeletek, azok a különféle óvóintézkedések, a melyek .— bocsánatot kérek az őszinteségért — ha nem volnának olyan szomorúak és végrehajtásukban nem okoznának oly óriási károkat, akkor igazán komikusak lennének. (Ugy van! a baloldalon.) Én meg fogom mondani, mire volna szükség egyes kérdésekben. (Halljuk! Halljuk !)