Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-75
75. országos ülés 1902 m állategészségügyünket kedvezőtlen világításba helyezi, akkor meg vagyok győződve, hogy annyira hazafi a t. képviselő ur, hogy a miket mondott, azokat nem mondotta volna.« Nem akadályozhat meg engem abban, (Helyeslés a néppárton.) mert én ellenzéki képviselői kötelességemnek tartom azt, hogy őrizzem és óvjam mindattól hazámnak különböző gazdasági irányát, a mi nekem veszélyesnek tűnik fel. (Élénk helyeslés a néppárton.) Nézzük az idei földmivelésügyi budgeínek tárgyalását, valóban annyi kellemeset és hízelgőt találhatunk, hogy ha az ember abból akarná megítélni a mi közgazdasági és különösen mezőgazdasági helyzetünket, akkor valóban olyan kitűnő viszonyok között volnánk, hogy csak irigylendő volna ezen ország sorsa. T. ház! Egy kényes kérdésről akarok szólani: (Halljuk! Halljuk!) a takonykórnak kérdéséről. Előrebocsátom azon megjegyzésemet, hogy nem akarom a Lázban ugy tüntetni fel a dolgot, mintha ez a rossz betegség nagy mérveket öltött volna ez országban, de mindnyájan tudjuk, hogy a Dunán túl minduntalan takonykór fordul elő, a melynek megakadályozására és a kórnak megszüntetésére a szükséges intézkedések megtörténnek és akkor megint megnyugszunk. Én a magam részéről a ház figyelmét erre felhívom és kérem a miniszter urat, léptessen olyan intézkedéseket életbe, a melyek ezt a veszélyt állandóan és véglegesen kirekeszthetik az ország határaiból. (Helyeslés a néppárton?) Nevezetesen ujabb óvintézkedéseket kívánok abban a tekintetben, hogy ne kísérletezzenek a szegény embernek lovaival malleinozással, mert hiszen a szegény embernek nagyobb csapás az, ha az ő állatán kísérleteznek, mintha azt mindjárt agyonütik, (Igaz! Ugy van! a néppárton.) mert az alatt ő a jószágának értékét meg nem kapja, de a jószágot nem is hasnálhatja. És mi ennek a vége ? Körülbelül az, hogy egypár hónap múlva vagy egypár év múlva ugyanazon helyen újból vésztünetek mutatkoznak. Sokkal egyszerűbb volna, ha a miniszter ur kérne az országtól erre egy nem igen nagy összeget és azzal egyszer erélyesebben és radikálisabban járna el és minden gyanús esetnél, vagy ha nem is általábban minden gyanús esetnél, de minden súlyosabb gyanús esetnél inkább áldozatkészséggel járna el. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) De még valamire akarom a t. miniszter ur figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Mindnyájan ismerjük, a kik vidéken élünk, hogy milyen lovakat használnak a mi kóbor czigányaink és milyen lovakkal járnak a rongyszedők, s általában a legszegényebb koldusnépek. Tessék már most megfigyelni, hogy ezek ezekkel a lovakkal megállanak a közkutaknál, ottan itatnak, a közlegelőkön legeltetnek, (Ugy van! Ugy van!) a mi által a mi lóanyagunk nagyon veszélyeztetve van. (Ugy van! Ugy van! KÉPVH. NATT.Ó. 1901 1906. IV. KÖTET. tárczius 18-án, kedden. 321 a néppárton.) Én azt hiszem, hogy a t. ház szívesen szavazná meg a miniszter urnak azt a pár ezer forintot, a melylyel ezt az állattenyésztésre szégyenletes állapotot meg lehetne szüntetni. Azzal egyúttal megközelítjük a kóbor czigányok vándorlásának megakadályozását is, mert ha nem lesz módjukban vándorolni, akkor bizonyosan helyben fognak maradni. Áttérek, t. ház, a disznóvészre, a mely az országnak bizonyára nagy gazdasági károkat okoz. A disznóvész, a miniszter ur kijelentése szerint, nem oly nagy és szünőfélben van. Én azt hiszem, hogyha ezen a téren radikálisabb intézkedéseket fognak tenni, akkor még több javulást fogunk elérni. Nevezetesen mindnyájunknak van tudomásunk arról a botrányos dologról, hogyha valamely községben a disznóvész kiütött, ott rögtön megjelennek a czigányok. Eleinte elássák a dögöt, később el sem ássák, ugy viszik el a czigányok. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A mi intézkedéseink papiroson megvannak, de keresztül nem vitetnek. Miért ? Mert nem vihetők keresztül és mert azok a közegek, a melyeknek kötelességük volna arra felügyelni, úgyis túl vannak terhelve. (Ugy van! a néppárton.) Szeretném itt javaslatba hozni, hogy a miniszter ur tanulmányozná: nem lehetne-e egészen egyszerű dög-égetőket felállítani, hisz vannak majdnem minden községben téglaógető-kemenczék és talán ott égetnék el ezeket a hullákat, s akkor legalább biztosak volnánk, hogy sem a czigányok, sem a kutyák a dögöt ki nem ássák. De menjünk tovább, a községi közlegelő rendesen az országút szélén van, ott van a kut is. Először a disznók legelnek ott, amikor azokat elterelték, akkor a szegény vándor megy oda megpihenni, lerakja rongyos gúnyáját, s amikor felszedi magát és tovább megy a másik községbe, leteszi ott azt a fertőző betegséget. Arról is intézkedhetnék a miniszter ur, hogy ezek a kutak ne legyenek az utak mellett és egyáltalában a kutak tekintetében lehetne premiumot adni a gazdáknak, amint némely helyen meg is történik, hogy iparkodjék minden gazda a saját udvarában kutat ásni; esetleg meg lehetne adni a hozzá szükséges anyagot és akkor igen sok fertőző betegségnek és tűzvésznek is eleje vétetnék. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Meg kell még említenem a gümőkór rohamos terjedését az országban. (Halljuk! Halljuk!) A gazda megélhetésének szükségében ahhoz kapaszkodik, a mihez tud. Ma már vannak községek, a hol nincsen egy talpalatnyi föld sem legelőnek hagyva, mert mind fel van szántva. Ebből következik aztán, hogy a szarvasmarha állandóan az istállóban van, és tudjuk, hogj a gümőkór egyik leghatalmasabb oka magában véve az egészségtelen istálló. Én azt hiszem, (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget) szívesen támogatná a ház a miniszter urat oly javaslat keresztülvitelénél, a mely, talán némi ál41
