Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-74

298 7k. országos ülés 1902 márczius 17-én, hétfőn. sukat: a honvédelmet miként teljesítették és a királyok, a fejedelmek, a nemzet bölesesége tudta méltányolni e nagy hivatás becsületes, hű teljesítését és azért, hogy ennek a hivatásnak szentelhesse ez a faj egész életét gondtalanul, intézményekkel vették körül, hogy azon a földön, a melyen élt, nyugodtan megélhessen. Mert egyetlen megélhetési forrása a föld volt. Ennek folytán különböző kiváltságokkal ruházták fel. Nemes volt minden székely, fejenkint teljesítvén a közszolgálatot, tehát fejenkint mentes volt a közterhek alól. Örökségét soha más senki sem hűtlenség, sem magszakadás esetén, semmi körülmények közt, sem a fiskus, sem a fejedelem, senki más el nem örökölhette; biztosítva volt számára örök időkre. Fiúról fiúra szállt, és ha fiu nem volt, fiuleányra, és ha az sem volt, a legközelebbi szomszéd székelyre. Felhívom ezen tényekre a figyelmét mindazoknak, a kik egyáltalában a kisbirtok és a nemzet fentartásáról okoskodnak és gondolkoznak, hogy a székelység esetében a magyar nemzet miként oldotta meg, hogy egy államfentartó fajt a romlástól, a pusztulástól nocsak megóvjon, hanem erőben és virágzásban továbbra is megtartson. És, t. ház, Sicula hereditás igy körülbástyázva, megoltalmazva minden veszély ellen, képes volt teljes erejében, jólétben fentartani a székelyt. Miért? Mert először is igénytelen volt életmódja, másodszor közterheket nem viselt, harmadszor pedig állattenyésztéssel foglalkozhatott, mert az osztatlan közös területeken gazdagon tenyészthette állatait és szabadon főzhetvén a pálinkát, igy nemcsak egészséges italt termelt magának, hanem az állattenyésztést, annak mai modern felfogásában, intenzive is gyakorolhatta a pálinkafőzés mell ék terményeivel. Ruházati czikkeit, gazdasági eszközeit önmaga állította elő, a mi által nemcsak hogy minden kiadás nélkül könnyen fedezhette ezen szükségleteit, hanem kifejlett a háziiparnak egy neme is, a mely jövedelmező is volt rá nézve, mert a szomszéd Moldva Románia inf eriorisabb népét és népének ij>ari szükségleteit a székelységnek a házi ipar terén előállított több produkeziója fedezte. Volt a székelynek kereskedelme, a melylyel ezeket a piaezokat felkereshette, volt élénk forgalma, mely mind jövedelmet hajtott, s a mi a fő volt, állattenyésztése oly magas fokon állott, hogy Romániának és Moldvának földesurai ugy vitték annak idején be országukba a székely lovakat, mint mi ma az orosz és amerikai trapjDereket. (Élénk helyeslés.) Ez a gazdasági, ijjari és kereskedelmi helyzet abszolút, nyugalmas jólétet biztosított a székelységnek és ennek a fejében az híven teljesítette egyetlenegy kötelezettségét, a honvédelmi kötelezettséget. Ez alatt az idő alatt kifejlődött benne a határtalan, odaadó ragaszkodás a föld iránt, mely számára alkotmányos szabadságot, jólétet biztosított, s bár életét, vérét minduntalan, a hányszor csak kívánták, kész volt feláldozni, de soha semmi körülmények t között eszébe nem jutott e földet elhagyni. Ám jött, t. ház, 1848. Hogy 1848-nak nagy korszakalkotó vívmányai mit jelentettek e nemzet egészére, azt itt fejtegetni teljesen felesleges. De azt, hogy mit jelentett ez a székelységre nézve, azt fel kell hoznom, azt konstatálnunk kell, mert a székely fajjal szemben e nemzet adóssága itt kezdődik. Behozatott az általános védkötelezettség. A székelyre, ámbár honvédelemre köteles volt, az általános védkötelesség rendszere súlyos voltánál fogva már magában véve súlyos csapást képezett. De behozatott a közteherviselés is és az a faj, a mely minden köztehertől mentes volt, kénytelen volt most az állam összes terheit magára venni. 0 nem kapott földet, mert nem volt jobbágy, nem kajx)tt kártalanítást, noha nemes volt, mert urbériséget nem vesztett, de kapta az öszszes közterheket, és hihetetlen, kimondhatatlan igazságtalanság az, t. ház, hogy ez a faj, a melynek ezen tulajdonjogi birtok-transfigurationális eljárásban semmi része, semmi haszna, semmi érdeke nem volt, épen ugy hozzájárul azon kártalanítási összeghez, a mely az urbériségért fizettetik, (Ugy van! jobbfelöl) mint az a földesúr, a ki a kártalanítást, vagy az a jobbágy, a ki a földet kapta, (ügy van ! jobbfelöl.) Érthető-e, t. ház, az a világtörténelemben talán példátlan eset, hogy az államot alkotó nemzetnek eszébe sem jut ezen saját területén lakó saját fajának, akkor, a midőn ilyen terheket ró rá, segítségére jönni? Hiszen a legelemibb kötelessége lett volna ennek a nemzetnek azt a fajt, nem önmagáért, hanem az állam és nemzet szempontjából fontos hivatása miatt, mely ma sem szűnt meg, egyedül az önfentartás ösztönétől indíttatva és vezéreltetve, képessé tenni arra, hogy a midőn az ilyen közterhekkel ily mértékben sujtatik, azokat el is viselhesse. Mert hiszen látnia, tudnia kellett a nemzetnek, hogy mindazon okok, a melyek ezt a fajt a végromlás szélére sodorták, a nemzetiségek erőforrásaivá, virágzásuknak okaivá váltak. (Igaz! jobbfelöl.) A nemzetiségek azelőtt a jobbágyok közé tartozván, mindaz, a mit ezek nyertek, az ő anyagi és kulturális erejöket is növelte, és hogy a nemzetre nézve nyereség és előny volt-e az, a mit a nemzetiségek nyertek, azt a mai nemzetiségi törekvésekben láthatjuk. És mi volt annak a nemzetiségnek terhe? Az általános védkötelezettség? De ezt a terhet addig is viselték, és pedig erőszakos formában, a toborzás formájában. A midőn tehát az általános védkötelezettség kimondatott, a nemzetiség nyert vele, mert egy erőszakos, igazságtalan teher oszlott meg az egész nemzet között. Vagy a közteherviselés? Hiszen addig a jobbágy viselt minden terhet. A közteherviselésben tehát minden uj alany, a ki a terhekben való részvételhez azontúl hozzájárult, rá nézve könnyebbités és előny volt. És ezekért adott cserébe valamit a nemzetiség ? Semmit; semmi