Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-64
6'4. országos ülés 1902 T. ház! Éu több mint, 20 éve részt veszek azon községnek minden ügyében, majdnem minden képviselőtestület ülésén ott voltam, de azt tapasztaltam, hogy az a községi önkormányzat egy papiroson irott malaszt, humbug, a mely addig van meg, mig az a képviselőtestület feltétlenül megszavaz mindent, hanem mihelyt a legcsekélyebb jelét adja önállóságának, mihelyt valamit, a mit a felsőbb hatósága követel, megtagad, a felsőbb hatóság egyszerűen elrendeli azt és a vége az, hogy »fizess«. Alig volt olyan képviselőtestületi ülés, a melyiken vagy a főszolgabiró, vagy a főispán, vagy a tanfelügyelő, vagy az állami anyakönyvvezető, vagy az orvosok, vagy a fakapitány, — mert ilyen is van — (Derültség.) vagy a miniszter urak közül valaki nem követelt volna valamit, de pénzt soha egyik sem hozott. Ha megszavaztuk, megdicsértek, mint jó, engedelmes gyermekeket, de ha feljajdultunk, ha ellenállni próbáltunk, akkor ellenzéki viszketeggel. maradisággal vádoltak és az eredmény az lett, hogy egyszerűen elrendelték és meg kellett fizetni. Ez az önkényuralom okozza azoknak a pótadóknak oly rohamos, oly óriási emelkedését, a melyet tovább kibírni lehetetlenség. Nem fejleszteni, de fenn sem lehet tartani azokat. Ez okozza az általános elszegényedést, az elégedetlenséget és azt a különös fájdalmas tünetet, a mely a nép alsóbb rétegeiben mindinkább kezd lábra kapni, a jobb sorsra érdemes, tiszteletre méltó jegyzői kar iránti indokolatlan ellenszenvet. (Ugy van! balfelöl.) Az a szegény nép az állami végrehajtóhatalmat abban a jegyzőben látja, hiszen csak azzal érintkezik, minden baja kutforrásának azt a jegyzőt tekinti. Már pedig, engedelmet kérek, a mint gondolom, Babó t. képviselőtársam és utána többen nagyon helyesen és igazságosan Magyarország tanítói karát a nemzet najjszámosainak nevezték, ugy én ezt a jegyzői kart is a nemzet napszámosainak merem nevezni, mert az államhatalom gyakorlásának minden szála annak a jegyzőnek kezében összpontosul, minden törvény, minden kormányrendelet, minden megyei és községi szabályrendelet végső sorban ahhoz a jegyzőhöz kerül, annak a jegyzőnek kell azt a néppel megértetnie, annak a szegény jegyzőnek mind a kilencz resszortminiszter dolgaiban otthon kell lennie, mert ha csak a legcsekélyebb botlást követi el, tüstént jön felsőbb hatósága részéről a fegyelmi vizsgálat, a dorgálás, stb. különösen, ha az illető egy kissé ellenzéki érzelmű. Mindazt, a mit a t. miniszter urak Budapesten, ezekben a fényes és nem fényes palotákban kifőznek, annak a szegény jegyzőnek kell azzal a néppel, azzal az istenadta néppel megemésztetni. És mi a jutalma? Elsősorban sovány fizetés, azután a felsőbb hatóságok részéről minden lépten-nyomon való zaklatás, a nép részéről pedig indokolatlan ellenszenv. (Helyeslés a szélső'baloldalon.) Ilyen a helyzet, t. ház, és t. miniszter ur, márczius i-én, kedden. 21 künn a községekben. És én azt hiszem, hogy a mikor példaként felhoztam ezt a községet, akkor elmondhatom, hogy nagyon kevés kivétellel Magyarország községei közül legalább 90°/o ilyen helyzetben van. (Igaz! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Ezen méltóztassék segíteni, tisztelt miniszter ur. És ha szabad egy kérést a t. miniszter úrhoz intéznem, ugy kérem, hogy méltóztas-ék csak ugy rövid időre — mert sokkal jobban tisztelem a t. miniszterelnök ur személyét, semhogy azt kívánjam, hogy örökre — leszállani arról a magaslatról, talán mondhatom arról az Olympusról, a melyre a t. többség a t. miniszter urat bizony már nem tudom hányadiknak, de bizonyára valamelyik római vagy görög Istennek oda helyezte, — mert 1867 óta valahány miniszterelnökhöz volt szerencsénk, az a t. párt még mindegyiknek juttatott ott a magasban valami ilyenféle hivatalt; méltóztassék a t. miniszter urnak onnan leszállani és meghallgatni ezeknek a szegény- községeknek, ennek a szegény népnek panaszait és siralmait, és higyje el nekem, hogy annak a népnek a hálája sokkal tartósabb lesz, mint a t. túlsó oldal tömjénillata, mert arról tudva van, hogy addig szokott tartani, a mig az illető kegyelmes ur abban a pirosbársonyszékben ül. [Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert a mint a t. miniszter ur nagyon jól tudja és nagyon is alkalmazza XIV. Lajosnak azt a hires mondását: L'État c'cst moi, viszont a t. j:>árt is nagyon jól tudja alkalmazni azt a második mondást: Le roi est mórt, vive le roi. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) T. ház! Nem hagyhatom kifogás nélkül a költségvetésnek azt a tételét sem, a mely a in, kir. operaház állami szubvenczióját előirányozza. (Halljuk! Bálijuk!) Én nagyon jól tudom és vallom azt a nézetet, hogy a színművészet a nemzeti nyelv, a nemzeti irodalom fejlesztésére igen hathatós eszköz. Ali ez, t. ház, szerintem azon műintézetekre, a melyek előadásuk nyelvezetében, valamint műsoruk tekintetében a nemzeti irodalom pártolására fordítják főfigyelmüket. De áll ez, t. ház, különösen a vidéki színészetre, a melynek vándorapostolai még ma is kulturmissziót teljesítenek, a midőn zengzetes szép nyelvünknek tért hódítanak a nemzetiségi vidékeken. Fájdalom, a legjobb akarattal sem lehet ezt a magyar királyi operára ráfogni, mert ez egy internaczionális, kozmopolitikus, fényűző intézet. Lehet, hogy az természeténél és műfajánál fogva, de semmiesetre sem alkalmas a nemzeti nyelvnek fejlesztésére. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Erről meggyőződhetik, t. ház, bármelyik laikus, ha akár előadásainak szervezetét, a százféle nyelven éneklő művész urak és művész asszonyságok előadásait figyelemmel kiséri és meghallgatja, vagy az ottani műsoron végigtekint, a melynek legalább 90°' 0-a idegen. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Ez egy fényűző, luxusintézet; már pedig fényűzést és
