Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-73

73. országos ülés Í902 márczius lh-én, pénteken. 261 Én is épen hárotn községtől vagyok megszólítva, hogy nézzek utána, miként lesz eldöntve ez a kérdés. Ezt méltóztassanak jól figyelembe venni, mert most már itt erőszakoskodások is fordulnak elő, a mennyiben biába batározza el valamely község gazdaközönségének többsége, hogy nyomásos gazdálkodás maradjon, azt mondják, az én földemen nem parancsol senki és bevetik. Ebből súrlódások keletkeznek. Igaz, bogy nehéz a kérdés, de mégis valami megoldást kell találni rá, mert a gazdaközönséget önmagával is békétlenségbe és versengésbe hozni és erre anyagot szolgáltatni helytelen dolog. T. ház! Kifogásolom az ármentesitő társulatoknál követett eddigi eljárást. Azt mondja a t. előadó ur, hogy a miniszter ur igen jó dolgot cselekedett, mikor a kulturniérnökségeket szétosztotta az országban. Ha Madarász József képviselő úrtól nem tartanék, azt mondanám, bogy deczentralizálta. Hogy szétosztotta, az helyes; hanem a kulturmérnökségek nem mindig végzik kellő komolysággal és figyelemmel a dolgukat, hanem e tekintetben sok felületesség, sok helytelenség van napirenden. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) De én határozottan mondom, mert magam is egyik szenvedő tagja vagyok egyik ármentesitő társaságnak, én is állítom, hogy oly tökéletlen munkákat csinálnak, hogy először 17 krajezárt kellett egy hold föld után vizlevezetési költséget fizetni, ma pedig fizetni kell 1 forint 80 krajezárokat, mert tökéletlen volt a költségvetés, mert felületesen volt összeállítva. Ugy járnak el olykor a kultúrmérnök urak, mint az az építési tervet készítő építőmester, a ki ravasz fondorlattal az építtetőt becsalja az építkezésbe és a szegény építkező csak akkor veszi észre, hogy összecsapott a hullám a feje felett, mikor az utolsó számlát ki kell fizetni, mert rendesen háromszor, ötször akkora összegre szokott a költség emelkedni, mire a munkálatnak vége van. így járnak el a kulturmérnökségek is. ÍJ"em lehet szó nélkül hagyni azt az igazságtalanságot, mely az ártérfejlesztés műveleténél elkövettetik. Nessi Pál : Ez teremtette meg a szoczializmust Gyomán! Marjay Péter: Sokszor oly magas területeket, dombokat az ártérbe vesznek, hogy a község tornyának csillaga sem magasabb. Mégis beleveszik a mérnökök, mert a társadalom valamely nagybirtokos tagjának érdeke azt követeli, hogy kevesebbet fizessen. A kulturműveleteknek a földmivelésügy terén is igenis pártfogói legyünk mindnyájan, és az őrizetnek fogalma alá az is tartozik, hogy ugy őrizzük meg ezt a magyar földet, hogy annak minden talpalatnyi földjét necsak kihasználjuk, de el se veszítsük a reá kivetett terhek következtében. Az a hozzájárulási arány is igazságtalan, mert a haszon arányában kell azt kivetni és a terület nagyságához képest kellene a hozzájárulási összeget megállapítani. Mert ha valakinek előbb kákántermő földjén most sás terem, még sem fizethet anynyit, mintha előbb sást termő földjén most tisztabuza vagy gabona terem. Majd lesz szerencséje a miniszter urnak Debreczenből egy száz-tagu küldöttséghez, mely ebben a tekintetben jön panaszra; tegnap volt itt egy másik küldöttség a miatt, hogy a szamosparti ármentesitő társulatot belevonták az ecsedi-lápi társulatba. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Micsoda dolog ez ? Nekimennek törvényes firma alatt az egyes gazdának és ilyen módon sarczolják meg. Azoknak ez ellen tiltakozniuk kell és remélem, hogy a földmivelésügyi miniszter ur ismert jóakaratával meg fogja találni az utat arra, hogy a panaszttevőket kellő figyelemre méltassák. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Itt többen felvetették azt a kérdést, bogy mi az oka annak, hogy a magyar gazda eladósodott ? Az egyik azt mondja, hogy fényűző, hogy kilépett az apák ősi egyszerűségéből, azt mondja a másik, hogy könnyelmű, a harmadik azt, hogy munkátlan, dologtalan, rossz számító. Ezt én egyenesen visszautasítom, az nem áll. A magyar gazdaközönség nem fényűző, csak lépést tart a korral; a magyar gazda nem könnyelmű, hanem takarékos, a magyar gazdaközönség érti a maga hivatását. Más a baj. — A gazdálkodáshoz nem kell valami nagy tudomány, nem is kívántatik sok kellék hozzá. Nem kívántatik egyéb, csak tehermentes birtok, egy kis forgótőke, meg jó időjárás, (Derültség.) A tehermentes birtokokat Magyarországon, azt hiszem, ujjamon is el tudnám számolni, hogy hány van. Hogy a magyar földmivelő-ember mégis földet vesz és pedig teherrel is földet vészen, annak az az oka, mert Isten maga azt parancsolta neki, hogy mivelje a földet és őrizze a földet. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A magyar ember, mikor rászánja magát, életét, hogy még oly óriási terhek átvállalásával is, a milyen terhekkel a mai világban szerzi a földet, földet vegyen, azzal a hazai röghöz való igazi és rajongó szeretetét és hűségét akarja megbizonyítani. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mit mondanánk egy olyan nemzetre, a mely a maga tápláló édes anyját, a földet, könnyelműen idegen kézre engedné? A magyar nép nem engedi, hanem a földet mivelni és őrizni akarja, csakhogy segíteni kell neki abban, hogy őrizze és ezt a nagy és nehéz funkeziót a mai viszonyok között teljesíthesse. Beszélnek itt a hitelszövetkezetek áldásairól és más ilyen emberbaráti műveleteknek gyakorlatba vételéről. Mindezek csak gyenge flastromok arra a nagy sebre, a mely a magyar gazdaközönség élettestét elborította. Ezek a gyenge flastromok egy szempillantásra megenyhítik az égő fájdalmat, de a seb mélyére nem hatolnak és a seb mélyén rejlő mérges kóranyag beeszi magát a testbe, az erekbe, a vérbe és előbb-utóbb, hogyha nem sietünk, elsorvasztja az egész magyar földmivelő nemzet élettestét. Itt hiába szónokolunk, hiába dikeziózunk, itt egy