Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-71
210 7í. országos ülés Í902 márczius 12-én, szerdán. kiket az április 2-diki alakuló gyűlésről felvett hírlapi tudósításban megtaláltam, nem mintha őket vádolni akarnám, de azért, hogy talán ők maguk is indíttatva érezzék magukat arra, hogy e kérdésben felvilágosítást nyujtsanak. Ennek a bizottságnak elnöke gróf Batthyány Géza, társelnöke Tolnay Lajos volt. A bizottság a maga kebeléből Horánszky Nándor elnöklete alatt egy pénzügyi bizottságot alakított, a melynek tagjai: Lukács Antal, Kohner Zsigmond, Justh Gyula és Hevesi Ödön voltak; megalakított egy hírlapi bizottságot Falk Miksa elnöklete alatt; ennek tagjai Jókai Mór, Bartha Miklós, Bartók Lajos, Bródy Zsigmond, Csávolszky Lajos, Rákosi Jenő, Horváth Gyula és Herman Ottó voltak. Ez a bizottság gyűjtő-iveket bocsátott ki, a melyekben már »siremlékre és szoborra« kérnek adakozást. És miután, ugy látszik, a bizottságnak is az volt a szándéka, hogy a szobor hamar felállíttassák, az adakozásra végső határidőül 1894. június 30-dikát tűzte ki. (Mozgás balfelöl.) Azonban mivel e rövid határidő daczára azon három év alatt, a mig a bizottság működött, nem történt semmi, és mivel az eszme a megvalósuláshoz nem tudott eljutni. (Halljuk! Halljuk!) de különben is már kihalóban volt a bizottság, előbb az Akadémiának, utóbb a Történelmi Társulatnak ajánlotta fel kezelés végett az összeget, valósággal pedig 1897. május 16-án a fővárosnak adta át. És ekkor eredeti hivatását túllépve, átadta azzal a kötelező utasítással, hogy első sorban síremlék állíttassák fel, szobor pedig csak akkor, ha arra elegendő pénz lesz. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) A főváros igy vette át az összeget és 1897-től 1901-ig, tehát teljes négy éven át kizárólag azzal foglalkozott, hogy a síremlék pályázati terveit összeállítsa. 1900 június 13-án Rátkay László t. képviselőtársam e padokról interpellált és a miniszterelnök ur jónak látta teljes 12 hónap és 15 nap múlva felelni, akkor is egy száraz akta rövidségével, az egész szoborügj^et agyonhallgatva és mentegetőzve a történt késedelemért. Ugy látszik azonban, az interpellácziónak megvolt a hatása, mert a pályázati tervet a síremlékre mégis kiírták, sőt az le is járt e hó elsején.-Erre be is érkezett 13 pályamű. És, habár a Kossuth-szoborról akarok szólani, engedje meg a t. ház, hogy most egyelőre a síremlék dolgával végezzek. (Halljuk!) Elmondtam, hogy az adakozás Kossuth Lajos szobrára történt, hogy a szobor-bizottság gyüjtőivei csak mellékesen tesznek említést a síremlékről és mégis a bizottság a gyűjtött összeget a fővárosnak azzal adta át, hogy abból síremlék építtessék, a szobor pedig csak akkor, ha arra elegendő pénz lesz. A főváros igy vette át a pénzt, a tanács igy határozott, a közgyűlés szintén. Az adakozók szándéka tehát meg van sértve, mert a szobor felállítása előtt az arra összeadott összegeket más czélra fordítani nem lenne szabad. (Ugy van! Ugy van! a szélsíibaloldalon.) A nemzet és az adakozók szobrot akartak és nem síremléket. Azt hiszem, első sorban a fővárosnak lenne ez hazafias kötelessége, a mely fővárosnak Kossuth díszpolgára volt, a mely az eltemetésre is vállalkozott és ennek meg is felelt. Jogilag a kérdés tiszta és világos. Kétségtelen, hogy a szoborra összegyűlt összeget síremlékre nem szabad felhasználni és ha ezt mégis megteszik, visszaélést követnek el az adakozók akaratával szemben. (Ugy van! balfelöl.) De tovább megyek, nézzük a dolog pénzügyi részét. A tanács utána nézett és megállapította, hogy Deák Ferencz síremléke 200.000 koronába került. És most azután, azzal az indokolással, hogy Kossuth Lajos hasonlíthatatlanul nagyobb ember volt Deák Eerencznél, az ő síremlékét legalább 300.000 koronára irányozta elő. Mikor azután a pályázat tervei elkészültek, azon okbó , hogy a művészek keze ne legyen nagyon me gkötve, a pályázati tervet oda módosította a tanács, hogy a síremlék 300.000 koronát lényegesen meg nem haladó összegből kerüljön ki. Nem szólok ezeknek a pályázati terveknek művészi értékéről. De a lapok híradása nyomán tudom, hogy a tervek kivétel nélkül mind igen nagyszabásúak és drágák, ugy, hogy a pályaművek mintái az erre kijelölt helyiségekbe nem fértek, és azért más nagyobb helyiségbe kellett azokat átszállítani. Ha ehhez hozzáveszem, hogy műemlékeket nem szokás árlejtés utján elkészíttetni, és látom a síremlék előállítási összegének haladványszerü növekedését, valamint tudom hogy a főváros házi kezelésben mily drágán építkezik, a művészek mennyit irányoznak elő, és hogyan állitnak elő, hogyha az arányt veszem, a mely az uj országház költségeinek előirányzata és a tényleges költség közt van, akkor, t. ház, kétségtelen mindnyájunk előtt, (Halljuk! Halljulc ! a szá.söbaloldalon.) hogy a suttogó hír valónak fog bizonyulni, hogy a Kossuth Lajosnak Budapesten felállítandó szobrára összegyűlt 9 /i 0 millió koronát a mauzóleumba fogják eltemetni. A síremléknek ez az előtérbe tolása a szobor rovására, a pénznek a síremlékre való pazarlása oly erős kritikát érdemel meg, a milyent ember csak ki tud fejezni. Hazafiatlanság az, a mi ebben a kérdésben történik, ép olyan, mint a szabadságharcz-szobor ügyében, mely 1882 óta, húsz esztendeje vajúdik, és a mely kérdés most ott sincs, mint akkor volt, a mikor felszínre került. Ebben a kérdésben bebizonyította a főváros, hogyan lehet meg nem történtté tenni azt, a mi megtörtént. (Halljuk! Halljulc! a szélsöbaloldalon.) Nem mondom én, hogy Kossuth Lajos hamvai fölé később hatalmas síremléket ne emeljünk; az ő emléke megérdemel minden diszt, a mit művész keze alkothat, de igenis tiltakozom az ellen, hogy a szoborra gyűjtött pénzt síremlékre használják fel, tiltakozom ez ellen, mert a síremlék felállítása pusztán arra való, hogy alkalmat adjon a szobor felállítása
