Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-69
69. országos ülés 1902 márczius 10-én, hétfőn. 147 Mondom, ha a járásorvosi külön állásokat megszüntetnők és munkájukat a községi orvosokra ruháznék, 339 körorvosi uj állást lehet szervezni s mindegyiket átlagos 1600 koronával dotálni. Ugyancsak a belügyminisztérium jelentése szerint Magyarországon 139 körorvosi állás nincsen betöltve; ezek betöltetvén, még mindig maradna pénz kétszáz uj körorvosi állás szervezésére, miáltal elérnők, hogy kevesebb község esnék egy körbe, a körorvosok sűrűbben látogatnák meg köreiket és a betegek is könnyebben kapnák meg az orvost. Nem az orvos érdekéből beszélek, t. ház, nem az orvosok anyagi helyzetéről van szó, legalább ez nem képezhet önczélt, hanem a nép közegészségügyének érdeke az, hogy az őt kiszolgáló orvosi kar is megelégedett legyen ugy anyagi helyzeténél fogva, mint kielégítést találjon becsvágya is, hogy tanulmányait kellőleg érvényesíthesse. (Helyeslés és tetszés jobbfelöl,) Hazánk orvosi kara eddig is önfeláldozással dolgozott a legnagyobb csendbon, csakis a jó szervezésen fordul meg, hogy munkája gyümölcsözőbb legyen, a mi mindenkinek érdekében áll. (Elénk helyeslés.) Ha mindezek elmondásával a t. ház türelmét próbára tettem, (Halljuk ! Halljuk !) igazolásomul szolgáljon az, hogy e század legfőbb kérdései közé a társadalmi kérdés tartozik, a melynek fontosságát a nép közegészségügyének érdeke képezi. (Helyeslés.) Mindazok, kik egy nézeten vagyunk, és a haza felvirágzásán dolgozunk, kell, hogy bebizonyítsuk, hogy mindazt, a mi a népnek mint a haza törzsének javára szolgál, a szabadelvű politika kész is lépésenkint megvalósítani. Készséggel szavazom meg a költségvetést. (Éljenzés jobb felölj Illyés Bálint jegyző: Major Ferencz! Major Ferencz: T. ház! A.zt hiszem, természetesnek méltóztatnak találni, ha a múltkori költségvetési vitához hasonlóan jelen alkalommal is tulajdonképeni első hosszabb felszólalásomat a közegészségügynek szentelem. Ezen nagyfontosságú kérdés kell, hogy érdekelje nemcsak a képviselőházat, hanem az ország minden polgárát, és akkor, midőn én bátorságot veszek magamnak, ezen kérdést kissé kimerítőbben tárgyalni, (Halljuk! Halljuk!) teszem ezt azon kötelességérzetből, melyet én magamnak megállapítok. E tekintetben készséggel elismerem, hogy ugy a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával, mint a megelőzőknél is, beszédem a t. miniszterelnök ur által kellőleg méltányolva is lett, és ő nem zái-kőzott el azon fejtegetések elől, melyek egyes esetekben ellentétben állottak közegészségügyi osztálya felfogásával, és ezt én érdemnek rovom fel. a mennyiben a természetes, úgyszólván mindenki által megérthető érvek elől nem zárkózik el még akkor sem, ha az ellentétbe helyezkedik hivatalos osztályával. Mielőtt beszédemnek egy nagyon fontos részére, a tulajdonképeni egészségügy helyzetére áttérnék, szabad legyen reÜektálnom egyes fontos kérdésekre, a melyek a közegészségügygyei a legszorosabb kapcsolatban vannak, annak egyes specziális részeit képezik, és a melyekkel a múlt költségvetési vitáknál foglalkoztam és melyekre vonatkozólag Ígéreteket is kaptam. (Halljuk! Halljuk!) Először is szabad legyen foglalkoznom az elme-ügygyel. Konstatálom, hogy a t. miniszterelnök ur is követte azt a helyes medret, a melyet én ezen kérdésben kivájtam s azt el is fogadta. Mindnyájan tudjuk, hogy az elmebetegügy kérdése ugy közszabadsági, mint közgazdasági és tudományos szempontból egyformán nagyon fontos. Tudjuk, hogy büntetőjogi szempontból mennyire fontos, a mennyiben a gyújtogatások és gyilkosságok 20°/o-át elmebetegek viszik véghez. Fontos közgazdasági szempontból, a mennyiben az a sok ezer elmebeteg futóbolond, ki ma még szabadon szaladgál, állandó veszélylyel fenyegeti társadalmunk minden részét, ez befogadást nem talál és gyógykezelésben nem részesül. Nagyon fontos tehát ugy büntetőjogi, mint társadalmi szempontból, hogy azok számát leaj^aszszuk, kik nem részesülnek ápolásban és gyógykezelésben, másrészt pedig védjük meg magát a társadalmat ezen szerencsétlenek öntudatlan, de káros behatásai ellen. (Helyeslés.) Erre vonatkozólag csak három statisztikai adatot leszek bátor felsorolni. 1881-ben még 598 elmebeteg halt el, 1900-ban pedig 2625. Ha csak ezt az egy statisztikai adatot veszszük, megdöbbentő mérvben szaporodott ezen szerencsétlenek száma, ez azt is mutatja, mennyire égető ezen kérdés megoldása s mennyire fontos itt a segítés ugy társadalmi mint nemzeti szempontból. De ha még veszszük az öngyilkossági statisztikát, mikor tudjuk, hogy az öngyilkossági statisztika legnagyobb részét az elmebetegek szolgáltatják. S mig'dsSl-ben 1348, 1900-ban már 3176 esettel szerepel. Ebből is láthatjuk, hogy milyen égető ennek a kérdésnek megoldása és mennyire képezi ez a humanitásnak és így az egész nemzetnek érdekét. De nagy érdeke ez természetesen a közegészségügynek és a közbiztonságnak is, (Az elnöki széket gróf Apponyi Albert elnök foglalja el.) De nem szabad követni azt a módszert sem — azt hiszem, erről sikerült meggyőznöm a múlt költségvetés alkalmával az igen t. miniszterelnök urat — hogy egyes közkórházak engedélyt kapjanak egy elmepavillon építésére, a miből bizonyos pénzfölösleget kap a közkórház ; már pedig nem azért kell felkarolni az elmeügyet, hogy esetleg kisegítse egyik-másik közkórházat, hanem, hogy az elmebetegek képzett, tudományos emberek vezetése alatt szakszerű ellátásban részesüljenek. De vessük össze az ilyen szűkségtébolydákban kezelt betegek kezelési költségét a rendes állami tébolydákban kezeitekével! Gyulán pl. 10.901 koronával többe 19*
