Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-69

136 69. országos ülés 1902 márczius iO-én, hétfőn: mindig azt tapasztaltam, hogy ha valaki egy különös, egy specziális tételnél szólalt is itt fel, a t. ház mindig elnézte, mindig megengedte, minden előzetes kérelem nélkül is, hogy az illető az előtte szólóknak beszédeire reflektálhasson. A t, miniszterelnök ur, midőn felelni méltóztatott nekünk arra, hogy mi nehezményeztük azt, hogy a főszolgabirák és a szolgabirák törvénytelen okok fenforgása nélkül nem engedik meg a népgyüléseket, azt mondotta, hogy a belügyminisztérium mindig engedélyezi. Hát nem kell védekeznie a t. miniszterelnök urnak, mert mi erről nem is vádoltuk, sőt nyiltan bevallottuk, még meg is köszöntük itt a ház szine előtt is, abbeli szívességét, hogy a midőn hozzá fordultunk, igenis védelemben részesített. Most is újra köszönöm a t. miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek, ezen készségét és csak azt ismétlem, a mit már sokszor mondottunk, hogy a perifériákon van e tekintetben a haj. Nincs ugyan betiltva a gyűlés végeredményében, de igenis megvexálják azokat, a kik a népgyüléseket kérik. Megmondom azonnal, hogyan. P. o. valahonnan azt irják, hogy vasárnaphoz egy hétre, tehát két hét múlva lesz népgyűlés. Az illetők ma, pl. hétfőn folyamodnak, mert most Perczel Dezső volt belügyminiszter urnak rendelete szerint, — a mint méltóztatnak tudni — engedélyt kell kérni, tehát, mondom, folyamodnak engedélyért, hogy vasárnaphoz egy hétre megtarthassák azt a gyűlést. Az a szolgabíró vagy főszolgabíró, a ki nem akarja azt megengedni, mit csinál? Először is huzza-vonja a feleletet vagy három-négy napig, ugy, hogy pénteken vagy szombaton tudatják a .kérvényezőkkel, hogy kérvényüknek hely nem adatik és így első sorban a málum az, hogy vasárnap a gyűlést plakatirozni nem lehet. Méltóztatnak jól tudni, hogy a falusi ember, mert hiszen munkaidőben, a nyár folyamán szoktuk tartani a népgyüléseket, már korán reggel elmegy hazulról és csak késő este jön haza és akkor plakátokat olvasni már nem bír. Tehát előtte való vasárnap szoktuk a népgyüléseket plakatirozni, de a plakátokat nem lehet kifüggeszteni, mert rendesen pénteken, vagy szombaton jön le a főszolgabíró határozata, hogy a gyűlést megtartani nem lehet. És akkor mi történik? Pölebbezünk az alispánhoz, vagy egyenesen a belügyminiszterhez fordulunk és akkor huza-vona, költség, fáradság, lótás-futás támad és a mikor végre a t. miniszter ur engedélyezi a népgyűlést, az akkor történik, a mikor a rendes plakatirozásra és az ülés rendes előkészítésére idő nincsen. Méltóztassék hát, t. miniszterelnök ur, a perifáriákon rendet csinálni. Mert hogyha valaki parodizálni akarná a közigazgatás végzéseit, akkor nem kellene egyebet tennie, mint ezeket a népgyüléseket megtagadó végzéseket lemásolnia, és kész volna a paródia, és kitetszenék, hogy milyen szemenszedett, raffinált módon tagadják meg az ilyen népgyülésektől az engedélyt. A t. miniszterelnök ur, a mikor mi folytonosan sürgetjük, hogy legyen szives törvénybe iktattatni a gyülekezési jogot, mint a múltkor is tette, azt mondja, hogy ezt nagyon meg kell gondolni, mert — úgymond — igen nehéz a demarkaczionális vonalat megvonni az elvek és a gyakorlat, vagyis a teória és a praxis közt. Hát, t. miniszterelnök ur, én is belátom, hogy ez igen nehéz és igen meggondolandó dolog. De azt hiszem, hogy azt a t. miniszterelnök ur sem fogja eltagadni, hogy jövő esztendőre vagy két esztendő múlva épugy meglesznek ezen nehézségek, mint ma, hogyha tehát akkor is meglesznek, a mint ma megvannak azon nehézségek, akkor méltóztassék csak ebbe a savanyu almába beleharapni, mert egyszer ugy is meg kell ennek a dolognak lennie. (Helyeslés a néppárton és a szélsőbaloläalon.) Ellenkező esetben a t. miniszterelnök ur eljárása hasonlitna azon ember eljárásához, a ki nem akar addig a vízbe menni, a mig meg nem tanult úszni. Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen magam ígértem, hogy törvénynyel akarom rendezni! Molnár János: Már régen ígéri a t. miniszterelnök ur. Széll Kálmán miniszterelnök: Tavalyigértem, még csak egy esztendeje! Molnár János: Már három, sőt negyedik esztendeje, hogy a miniszterelnök ur belügyminiszter, lett volna tehát már neki ideje, annyi sürgetés után végre ennek a kérdésnek a megoldásába belemenni- De ha már késlekedik ezen a téren a miniszterelnök ur, újra és ismételten és nem tudom hányadszor arra kérjük, hogy méltóztassék legalább addig a Perczel-féle rendeletet visszavonni. Még azt is mondja a t. miniszterelnök ur, hogy mi ellenzékiek csak azokat az eseteket hozzuk fel, a melyeknél baj van a közigazgatás terén. Azokat az eseteket azonban, a melyek ezrével és sokkal nagyobb számmal vannak, a melyekben a tisztviselők lelkiismeretesen, becsületesen teljesitik és hajtják végre a rendeleteket, azokat nem soroljuk fel. Hát megmondom ennek is az okát, t. ház. A t. miniszterelnök ur az ország ügyeinek intézője és főrendezője; osztozik tehát a rendezők közsorsában. És vájjon mi a rendezők sorsa? Ha valaki egy ünnepélyt rendez és ott megy minden, mint a karikacsapás, akkor senki sem kérdezi, hogy ki a rendező, még a nevét sem emliti, sokszor meg sem köszönik a fáradságát. De aludjék el csak egyetlenegy lámpa, jöjjön be egyetlenegy ember akkor, a mikor nem kell vagy ne jöjjön be akkor, a mikor kellene, mindjárt és mindnyájan a rendezőt szidják. így van ez itt is teljesen, mélyen t. miniszterelnök ur. És pedig azért, mert méltán és igazságosan cselekeszszük ezt. Kifejtem, hogy miért. A miniszterelnök ur azt mondja: »Hát kérdem, hol van az a miniszter a világon, a ki főleg, a midőn választott tisztviselőről van