Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-68
,68. országos ülés 1902 márczius 8-án, szombalon. 123 Várady Károly: T. képviselőház! (Sálijuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, hogy harmadszor szólalok fel, de a tanítók érdekét oly fontosnak tartom, hogy kérvényüket én is támogatni kívánom rövid pár szóval. (Halljuk!) A t. ház előtt fekszik 28 kérvény az ország minden részéből és aláírva községi, felekezeti és állami tanítók által, a mely kérvényben több kérelem foglaltatik. így kérik a tanítók, hogy az a szégyenletes minimum, a mely fizetésükre ma van megállapítva, t. i. felekezeti és községi tanítóknál 300 frt, az államiaknál pedig 400 frt, felemeltessék kívánságuk szerint 700 frtra; kívánják továbbá, hogy a 40 évi nyugdíjazási idő 30 vagy 35 évre leszállittassék; kívánják, hogy a tanítói árvaház, miután most a 2000-en felüli tanítói gyermekek kiszorultak onnan, az állam által oly segélyben részesittessék, hogy 2000-nél több tanitói árva is elhelyezést találjon. Ezeken kívül még több kérelmet is adnak elő, én azonban a magam felfogása szerint ezt a három kérelmet találom olyannak, a melyek a törvényhozás magas figyelmét különösen igénylik, T. ház ! Szükségtelen annak a fejtegetésébe bocsátkoznom, hogy mennyire fontos hivatást töltenek be a tanítók, mert mindnyájan tudjuk, tudja a t. ház minden tagja is, hogy itt ezeknek az érdekéről van szó ós szó van a közművelődés szempontjából milliók műveltségéről, tehát nem lehet csak ugy könnyedén kereszti Isiklani az ilyen kérvény felett, mert minden, ember életének alapját a műveltség képezi. Én, t. ház, a tanítóknak azt a kérelmét, hogy fizetési minimumuk 700 forintra emeltessék fel, a magam részéről teljesen igazságosnak találom, és pedig abból &z okból, mert nemcsak a nyugati nagy nemzetek, de már a legkisebb nemzetek is tálvannak ezen a szégyenletesen alacsony alapfizetésen, a melyet Magyarország a tanítóinak ad. Itt van a kérvényük, abban a tanítók kifejtik, hogy állanak ezek a kérdések. Nem akarom a dologgal a t. házat untatni, de tényleg Magyarország mögötte áll ebben a tekintetben Ausztriának, de mögötte áll még Romániának is, ugy hogy az a szégyenletes állapot, a mely nálunk van, azt hiszem, a müveit Európában sehol, vagy csak igen kevés helyen lehet meg. Itt van az ideje tehát, hogy ha nekünk mindenféle luxuriozus dolgokra pénzünk van és ha a t. pénzügyminiszter ur képes 39—40 millió korona felesleget gyűjteni, hogy akkor azokról, a kik a népesség műveltségének fundamentális tényezői, végre szintén gondoskodjék a törvényhozás. Miután itt gj-akorlattá vált. hogy a miniszterelnök ur és a t. pénzügyminiszter ur statisztikával hozakodnak elő, én megint arra az érdekes hadügyi statisztikára vagyok bátor röviden utalni, a mely bizonyítja azt, hogy Magyarországnak a közoktatásügy volt a legmostohább gyermeke. Voltam bátor kifejteni a költségvetés általános tárgyalása alkalmával, hogy 30 év alatt 1500 millió koronát kapott a hadügy és ezzel szemben csak 35 milliót a vallásos közoktatásügy. Ez a statisztika mutatja aztán legjobban, hogy csakugyan itt az ideje, hogy végre a kormány e tekintetben lépéseket tegyen. Csak egy pár évet említek fel, nehogy túlságosan vegyem igénybe a t. ház türelmét. Pl. 1868-ban 30 milliót adtunk a közös hadseregre és vallás- és közoktatásügyre 1 milliót, 1869-ben a hadügyre 32 milliót, a közoktatásügyre 1,300.000-et. 1870-ben 33 millióval többet. És ez így tartott egy tuczat kormány alatt, amíg 1890-ben 43 millió hadügyi költségvetéssel szemben 6,900.000 forintra ment csak fel a vallás- és közoktatásnak a budgetje. Most bizonyos javulás van, a mennyiben 62 millió közösügyi kiadással szemben már 20 milliónál tartunk. De annál furcsább, hogy ha ma Magyarország képes ez évre praeliminálni ennyit a vallás- és közoktatásra, akkor a tanítók miért nyomorognak és miért nem javítja a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az ő állapotukat is. Igazságos mértékkel kell mérni minden osztályban. Ha a katonatiszteket lehet dűsan díjazni, ha már a jjolgári tisztviselők is joggal követelik és a kormány hajlandónak nyilatkozott az állapotokat javitani, lehetetlen a tanítókat elzárni állapotuk javításától. Ebből a szempontból bátor vagyok a magam részéről a t. pénzügyminiszter urnak és a t. közoktatásügyi miniszter urnak a tanítók kérelmét kegyes figyelmökbe ajánlani. Igazságosnak tartom azt is, hogy nyugdíjazási évök ne 40, hanem 30 és legfeljebb 35 esztendő legyen, mert nincs foglalkozás az életben, melyben az illető testi és lelki egyénisége annyira igénybe volna véve, a mely idegrendszerét annyira megtámadná, mint a tanitói, a mely épen a népesség úgyszólván csemetéivel foglalkozik, irányt ad, példát ad nekik, beleszoktatja őket a rendes foglalkozásba; ez a legnehezebb feladatok egyike. Végül jogosnak találom azt, hogy az árvaházakra a kormány több dotácziót adjon. Ezt is ajánlom a t. kormány szíves figyelmébe. (Élénk helyeslés a szélsöbcäoldalon.) Kossuth Ferencz: 1. ház! Én is pártom nevében teljes szivemből támogatom a tanítók kérvényét. (Élénk helyeslét,- a szélsöbaloldalon.) Nemzetünknek nemcsak szellemi fejlődése, hanem anyagi jóléte is nagy részben attól függ, hogy mikéj>en képesek a tanítók megfelelni hivatásuknak ; mert mindenki el fogja ismerni, hogy ha szellemileg halad a népesség, akkor anyagilag is inkább képes haladni, mint ha tudatlanságban van. De a tanítók helyzete nagyon sanyarú lévén, igen természetes, hogy a ki folyvást a legnagyobb anyagi gondokkal küzd, annak lehetetlen kötelességét olyan hiveu és kimerítően teljesíteni, mint az olyan embernek, a ki legalább is a megélhetés igényeit megszerezheti magának. Egyébiránt én igen jól tudom, hogy az általam is igen tisztelt miniszter ur ezt a kérdést szintén a szivén viseli, de arra kérem, hogy 18*
