Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-56
92 56. országos ülés 1902 február 22-én, szombaton. vételt tenni. Az egyik az: felvetette a kérdést, hogy miben áll tulajdonképen a költségvetés realitása elméletileg, és igyekezett erre választ is adni. Hát engedje meg a t. ház, hogy rövidesen én is válaszoljak erre a kérdésre. A költségvetésnek reálisnak kell lennie ugy kiadási, mint bevételi részében, lleálisnak tekinthető a költségvetés kiadási részében akkor, ha abba felvétetnek a következő évben előreláthatólag előforduló összes állami kiadások, tehát ha megfelel ez a budget mindazoknak az igényeknek, melyek az állam mindenkori helyzetéhez képest azzal szemben józanul támaszthatók. Bevételi részében reális a budget akkor, ha oly mérvű bevételeket tartalmaz, a melyek a preliminált kiadások fedezésére elegendők, és hogy ha éz a bevételi előirányzat oly alapra van fektetve, hogy annak realizálása minden körülmények között biztosan várható. Ebből következik, hogy irreális kiadási részében az oly költségvetés, a melyet a kormány, hogy a kiadások növekedését megakadályozza vagy elpalástolja, pl. az ellenzéki'; támadásoktól való félelmében, nem veszi be mindazokat a kiadásokat, a melyek előreláthatólag elő fognak fordulni. Bevételi részében pedig irreális volna az a költségvetés, a mely ugy preliminál, hogy azután a valóságban a preliminált összegek nem folynának be és igy az államot a legnagyobb zavarba ejtené. Tehát röviden összefoglalva: irreális volna a költségvetés akkor, ha azon elvek szem előtt tartása mellett állíttatnék össze, a mely elveket a t. ellenzék követel. A második kérdés, a melyet t. képviselőtársam felemiitett, az, hogy meddig emelkedhetnek a magyar állam kiadásai: és e tekintetben hivatkozott az osztrák pénzügyminiszter ur egy számítására, a mely számitás oda vezetett, hogy ott preczizirozva lett egy bizonyos összeg, mint maximuma annak, a meddig az állami kiadások emelkedhetnek. Hát, t. képviselőház, én ilyen elméleti fejegetésekbe és számításokba nem bocsátkozom bele, mert azt tapasztaltam, hogy ha azok elméleti értékkel birnak is, de a gyakorlati élet azokat rendesen már a legközelebbi évben halomra szokta dönteni. Annak a megítélésébe, hogy helyes-e a t. képviselő urnak saját számítása, és hogy micsoda alapon áll az osztrák pénzügyminiszter ur számítása, bele nem bocsátkozhatom, mert nem ismerem a számitás elemeit, és nem ismerem a számitás módozatát. Annyit azonban az általa levont konzequenczia ellenében fel kell említenem, hogy az a konzequenczia, a melyet ő levont, semmi körülmények között nem lehet helyes, mert az osztrák pénzügj-miniszter, a mint expozéjából kivettem, nem azon az alapon dolgozott, mint t. képviselőtársam. Az osztrák jiénzügyminiszter az államháztartásnak csak egynéhány faktorát vonta bele a kalkulusba és azokból vonta le a dedukcziót, t. képviselőtársam pedig az összes állami kiadásokat bruttó alapon számította. Tehát nem állván a két számitás egyenlő alapon, az azokból levont következtetés nem is lehet helyes. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ha tekintettel az anyag bőségére, ily hosszasan voltam kénytelen figyelmüket igénybe venni. (Hajijuk! Halljuk!) Még volnának egyes apróbb részletek, a melyekkel foglalkoznom kellene, de a t. ház kifáradt türelmére való tekintettel ez alkalommal azokat mellőzöm; (Halljuk! Halljuk!) lesz talán ^alkalmam azokra máskor reflektálni. Összefoglalva a t. ellenzék bírálatát, arra a sajnálatos eredményre jutok, hogy ez a bírálat, a mi pénzügyi rendszerünk, a mi buclgetünk összeállításával és realitásával szemben is a legnagyobb mértékben elitélő. Nagy szerencse, t. képviselőház, hogy ezzel az elitélő verdikttel szemben áll két más momentum, a melyek ezt teljes mértékben ellensúlyozni képesek. Ali egyrészről a törvényhozás többségének véleménye és az a támogatás, a melyben a kormányt és annak pénzügyi politikáját az részesiti; és áll másrészről a külföldnek véleménye, a mely külföld, méltóztassék elhinni, legalább is annyit foglalkozik a mi pénzügyeinkkel, mint sokan a t. képviselő urak közül, és mindenesetre sokkal objektívebben és sokkal igazságosabban ítél. És ez a külföld, t. képviselőház, a mi hitelképességünket teljes mértékben elfogadja és honorálja, a miben benne foglaltatik a mi pénzügyi politikánk helyeslése is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez a külföldi kritika, t. képviselőház, tudja azt, hogy a magyar állam az ő követeléseinek mindig, még a legsúlyosabb viszonyok között is eleget tett, és ennek következtében a mi hitelünk minden kételyen felül áll. Tudja azt is a külföld, hogy mi a legszomorúbb pénzügyi viszonyok között voltunk egy időben; saját erőink megfeszítésével kibontakoztunk ebből a helyzetből , helyreállítottuk államháztartásunknak egyensúlyát, azt fentartjuk és semmiféle inviáczió, semmiféle csábítás nem képes arra vezetni bennünket, bogy letérjünk erről az útról és a kalandos politika útjára lépjünk, a mely az államháztartás egyensúlyát veszélyeztetné, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Tudja ez a külföldi kritika azt is, t. képviselőház, hogy a mi budgetünk ugy van összeállítva már hosszú évek óta, hogy folyó bevételeinkkel képesek vagyunk folyó kiadásainkat teljesen fedezni, sőt még ezenfelül is marad valami különböző czélokra. Tudja azt is, hogy ennek következtében a legritkább esetekben folyamodunk hitelhez: csak akkor, a mikor rendkivüli állami érdekek, vagy gyümölcsöző befektetések teszik ezt szükségessé. Az is ismeretes a külföld előtt, hogy mindannak daczára, hogy takarékoskodnunk kell és kellett, nem hanyagoltunk el egyetlen fontos államérdeket sem, hanem ápoltuk és évről-évre nagyobb összeggel dotáljuk mindazon intézményeinket, a melyek az anyagi és a szellemi prosperitásnak feltételei. Es látja a külföld azt is, hogy daczára a lehető legmostohább gaz-