Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-56

56. országos ülés 1902 február 22-én, szombaton. Öí fog t. képviselőtársam, hogy kimutassa, miképen emelkedtek adóink és be akarja bizonyítani, hogy mindezek az adók a földbirtokot terhelik. T. képviselőtársamnak erre a czélra nem elég hat esztendő átlaga, nem elég tiz esztendő átlaga; visszamegy 1869-ig, tehát mintegy 33—34 esztendőnek összes statisztikai materialéját mozgósítja, hogy bebizonyítsa, hogy adóink emelkedtek. T. ház! Ezt nem kell bizonyítani, ezt mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy időről-időre, akkor, mikor szükség volt, mikor az államháztartás igényei más módot nem engedtek, alkottattak különféle adótörvények, melyek létező adókat módosítottak és emeltek, de mintegy egy évtizede, hogy semmiféle uj törvényt ez irányban nem alkottunk. Tehát bizonyít a t. képviselő ur valami olyant, a mi teljesen köztudomású és a mit senki kétségbe nem vont. Azonban, hogy mi következik ebből a statisztikai bizonyításból, az nem világos. Mert igaz, hogy emelkedtek a mi adóink hozadékai 34 esztendőn keresztül jelentékeny mértékben, de hogy ebből az emelkedésből mennyi esik mesterséges emelésre, vagyis az adó emelésének hatására, és mennyi esik természetes emelkedésre, vagyis a fejlődő viszonyokból származó hozadék-emelkedésre, azt sem ő, sem én, de senki a világon megállapítani nem tudja. Ép ezért azt hiszem, hogy ez az egész statisztikai bizonyítás eltévesztette a maga czélját, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) De t. képviselőtársam tulajdonképen azt akarta bebizonyítani, hogy mindezen adóemelés a földbirtokot terheli. Pedig köztudomás szerint minden adónál volt emelkedés, de a földadónál nem. Azt, hogy pl. a III. osztályú, a IV. osztályu kereseti adó, a tőkekamat- és járadékadó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója, meg a bányaadó csakugyan nem terhelik a földbirtokot, azt el fogja ismerni t. képviselőtársam. A mi pedig a földadó emelkedését illeti, itt az általa felhozott statisztjkai bizonyítás hátrafelé sült el a t. képviselő ur ellen. Mert ő maga konstatálja, hogy 1869-ben, tehát 34 évvel ezelőtt a földadó volt 34 millió forint, és konstatálja azt is, hogy 1902-ben a földadó 32 millió forint, tehát 34 év alatt, a helyett, hogy növekedett volna, két millióval csökkent. Ezzel a számadattal a földadó növekedését bebizonyítani csakugyan nem lehet! (Tetszés jobbról.) T. ház! Az adóreform késedelme miatt is számos képviselő ur intézett ellenem támadást, s ép ezért kénytelen vagyok a magam igazolása végett röviden ezzel is foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy 1899. végén tartott expozémban adtam elő első izben az egyenesadó reform programmját, tehát valamivel több mint két évvel ezelőtt, a mely alkalommal jeleztem azt a rendszert, a mely szerint az egyenesadó-reformot keresztül akarom vinni. 1901. végén, vagyis a múlt év végén tartott expozémban bejelentettem a t. képviselőháznak, hogy az egyenesadó-reformra vonatkozó munkálatok legnagyobb része készen van, tehár már kodifikálva van. És én nagyon hálás lennék a t. képviselő uraknak, ha egyetlenegy európai államot mutatnának nekem, a hol ez a munka két év alatt ilyen stádiumba jutott, mint minálunk. Hogy mikor lesz életbeléptethető ez a reform, az nem tőlem függ, hanem a viszonyoktól. Én örvendeni fogok, ha minél előbb abban a helyzetben leszek, hogy előterjeszthessem a törvényhozásaak ezt a javaslatot és akkor, remélem, hiszem és el is várom, hogy azok a t. ellenzéki kéjjviselő urak. a kik annyira sürgetik ezt a reformot, szó nélkül, szívesen el is fogják azt fogadni. (Tetszés jobbfelöl. Ellenmondás balról. Kritikával!) Azután szó volt itt a szolgálati pragmatikáról is, hogy ez még mindig nincs megalkotva. Hát a szolgálati pragmatika dolgában nem egyedül egy tárcza, nemcsak a pénzügyminiszteri tárcza van érdekelve, hanem az összes kormányzati ágak; és miután itt igen sok különböző kérdést kell tisztázni, sok differáló érdeket kell egyeztetni, valószínűleg ennek tulaj donitható, hogy ez a kérdés még mindig nem nyert törvényhozási utón megoldást. De ebből nem következik az, hogy a tisztviselők helyzete azért szabályozva nem volna. Mert igenis ugyanazok az elvek, a melyek majd annak idejében törvényhozási utón fognak a szolgálati pragmatikába beillesztetni, ugyanazok az elvek ma is fennállanak, ma is kötelezők a kormányzat minden ágára nézve, szabályrendeletek alakjában. Volt ugyanis a pénzügyminisztérium szolgálatára vonatkozólag egy szabálygyűjtemény, a melyben a tisztviselők jogai és kötelességei, valamint a fegyelmi eljárás is meg van állapítva; ezt a szabálygyüjeményt én 1896-ban újra átdolgoztattam, életbe léptettem a pénzügyi adminisztráczió körében, a minisztertanács pedig azt elfogadta az összes resszortokra nézve, és igy ma ez képezi a tisztviselők szolgálati pragmatikáját. Az sem áll, t. képviselőház, hogy a minősítési táblázat a tisztviselőkre nézve hozzáférhetetlen titok volna, mert ugyanezek a szolgálati szabályok, a melyekről szólottam, azt mondják, hogyha valamely tisztviselő azt hiszi, azt gyanítja, hogy ő igazságtalanul lett minősítve, joga van folyamodni a miniszterhez, kérheti azt, hogy neki minősitvényi táblázata megmutattassák, arra megteheti észrevételeit, és ennélfogva semmi akadálya nincs annak, hogy, ha tévedés csúszott volna abba be, az korrigáltassák. De hogy a minősítést a hivatalfőnök nem teheti függővé a minősítendő tetszésétől, azt, ugy hiszem, mindenki be fogja látni. Rakovszky képviselő ur ugyanazon nyomokon haladt pénzügyi fejtegetéseiben, mint Kossuth Ferencz képviselő ur, és épen ezért az ő beszédével bővebben foglalkozni nem kívánok. Azonban két uj momentumot hozott be a vitába, a melyekre igen röviden akarok éazre12*