Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-56

90 56 országos ülés 1902 február 22-én, szombaton. Ámde, t, ház, én a kérdés megoldásának megkezdését nem kötöttem semmiféle feltételhez, a mit bizonyít az a körülmény, hogy a három millió korona ezen czélra már be Tan véve az 1902-dik évi előirányzatba; pedig tudjuk, hogy habár megindultunk az egyszerűsítés utján, még eddig kézzelfoghatóbb eredményeket nem értünk el. Beillesztettük mégis ezt a 3 millió koronát az előirányzatban, és nekem szerencsém volt a pénzügyi bizottságban is bejelenteni, hogy ezen akcziónak megkezdését nem kívánom feltételekhez kötni, és hogy a 3 millió koronának felhasználása ezen év folyamán, mindenesetre meg fog történni. A distinkczió tehát az, hogy én a megkezdést feltétlenül helyesnek tartom, de abban a véleményben vagyok, hogy annak mily tempóban való keresztülvitele, hogy évről évre mily öszegeket leszünk képesek ezen czélra fordítani, mikor fogjuk ezt befejezhetni, attól függ, vájjon sikerül-e adminisztrácziónkban mielőbb olyan változtatásokat eszközölni, hogy ennek következtében egy túlságos teher az államkincstárra ne háramoljon. Második aggálya t. képviselőtársamnak az, hogy az a 3 millió korona, mely be van véve az előirányzatba, nagyon kevés: a mint méltóztatott magát kifejezni, egy csepp a tengerben, azon nagy számához képest a tisztviselőknek, mely körülbelül 40,000-et tesz ki. Hát, t. ház, ha a 40,000 tisztviselőnek helyzetét akarnók 3 millióval szanálni, nagyon természetesen egyreegyre valóban nagyon csekély összeg esnék. Azonban nem igy fogtuk fel soha ezt a kérdést, hanem czélunk és kiindulási pontunk mindig az volt, hogy a szanálási akcziót ott kezdjük meg, a hol az a legsürgősebb, a hol a legrosszabbul dotált tisztviselőkről van szó, és aztán haladjunk tovább. Evvel a czóllal és evvel a feladattal szemben, azt hiszem, az a három millió korona, a melyet egy évben akarunk erre a czélra forditani, mégsem olyan csekély összeg. Egyébiránt igaza van t. képviselőtársamnak abban, hogy hiszen erről a kérdésről úgyis külön törvény fog intézkedni, a melyet a kormány köteles lesz előterjeszteni, és akkor mindig módjában lesz a törvényhozásnak, a mennyiben az állampénztár viszonyai megengedik és a mennyiben azt indokoltnak fogja találni, ezt az összeget, ha nem is jelentékeny, de valamely csekély összeggel még emelhetni, kikerekíthetni ugy, hogy az tényleg megfeleljen annak a czélnak, a melyre szánva van; mert hiszen az én óhajtásom is az, hogyha teszünk valamit a tisztviselők érdekében, az a tisztviselők megnyugvásával is találkozzék. (Tetszés és helyeslés jobbról és a középen.) Ezek után, t. képviselőház, foglalkoznom kell Babó Mihály t. képviselő ur beszédével. a ki mindjárt beszéde kezdetén nagy önbizalommal állította azt, hogy ő rögtön ki fogja mutatni, hogy a pénzügyi bizottság előadója által nagy megnyugvással ajánlott költségvetési előirányzat az államháztartás egyensúlyának fentartására semminemű garancziát magában nem foglal. Midőn azonban t. képviselőtársam ebbe a nagy vállalkozásába belefogott, rögtön bebizonyított valamit. De nem azt, a mit akart, hanem azt, hogy ő még meglehetősen járatlan az állami j^énzügyi kérdésekben, mert máskülönben lehetetlenség, hogy oly alaposan félreértette volna a pénzügyi bizottság jelentésének egyes passzusait, a mini az az ő előadásából kiderül. T. képviselőtársam ugyanis idézi a pénzügyi bizottság jelentésének azt a jjasszusát, a melyben az van mondva, hogy a budget realitásának egyik legeklatánsabb tanújele az, hogy az egyenes és fogyasztási adók czimén preleminált összeg 22 millióval mögötte marad az 1900. évi zárszámadási eredménynek. Ebből a passzusból t. képviselőtársam azt olvassa ki, hogy íme, 22 millió csökkenés van az egyenes és a fogyasztási adóknál, tehát hogyan lehet egy költségvetést, a mely 22 millió csökkenést mutat ezen két fő adónemnél, reálisnak tekinteni, mikor az egész többlet nem több, mint körülbelül 120.000 korona. Itt az a malőr történt t. képviselőtársammal, (Hailjuk! Halljuk!) hogy ő a pénzügyi bizottság jelentését épen megfordítva értette, mint a hogy azt értelmezni kellett volna. Mert a pénzügyi bizottság nem 22 millió csökkenésről beszél, hanem azt mondja, hogy a pénzügyminiszter 22 millióval többet irányozhatott volna elő az 1900-ik zárszámadási év alapján, mint a mennyit előirányzott. Hogy mikép értette ezt t. képviselőtársam csökkenésnek, az előttem örök időkre titok fog maradni. (Tetszés és derültség jobbfelöl.) Ugyancsak a második passzus bizonyítja, hogy szintén félreértette a bizottsági jelentést. Azt mondja a t. képviselő ur: »nem is vagyunk mi biztonságban, mert a valóság az, hogy végeredményben minusra dolgozunk. Hiszen azt mondja a pénzügyi bizottság jelentése, hogy kiderül a kimutatásból az is, hogy hat év alatt a költségvetésileg rendelkezésre bocsátott tételeken kivül még 160 és fél millió koronát voltunk képesek rendkívüli szükségletekre fordítani, tehát évenként mintegy 27 millió koronát.« És ebből a tényből, hogy a bevételek ugy alakultak, hogy nemcsak összes kiadásainkat tudtuk fedezni, de azonfelül még 27 milliót minden esztendőben, t. képviselőtársam a budget irrealitását következteti, s azt mondja, az államháztartás egyensúlya veszélyeztetve van. T. ház! Ha ugy volt összeállítva az a budget, hogy a bevételek olykép alakultak, hogy azokból nemcsak a költségvetésben megállapított és törvényileg engedélyezett összes kiadásokat tudtuk fedezni, de ezenkívül módunkban volt még évenkint 27 milliót külön törvényhozásilag engedélyezett, költségvetésen kívüli czélokra fordítani : hogy ebből a t. képviselő ur hogyan magyarázza ki azt, hogy ez a budget irreális, az előttem szintén érthetetlen. Ezután egy hosszú statisztikai bizonyításba