Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-55
74 55. országos ülés 1902 február 19-én, szerdán. megtartásának kicsinylését, hanem jelenti azt, hogy egy párt, a mely uralmon van és a mely. ha históriai kényszerűségek merülnek vele szemben fel, többségénél fogva és mert a hatalom letéteményese, kénytelen ezekkel a szükségletekkel számolni és velük megalkudni, nem vádolható következetlenséggel, a mikor nemzeti hivatását komolyan és lelkiismeretesen teljesiti. (Mérik tetszés a jobboldalon.) Mi vagyunk mi a német nemzethez, ahhoz az óriási népkolosszushoz képest ? És ha ez az óriási népkolosszus az alkalmazkodásban látta a maga legtökéletesebb feladatát, akkor mi kis nép legyünk azok, a kik a nagy néjjek e példáját a lábunk alól kirúgjuk? (Tetszés jobbfelöl.) Van a természetnek egy törvénye, mely azt hiszem, a legnagyobb természeti bölcseség; mimikrinek hívják. Mi az a mimikri ? A természeti környezethez való alkalmazkodás művészete. Tessék megfigyelni a természetrajzot (Halljuk! Halljuk !) és a természettudománynak nagy igazait. Mely állatban nincs meg a mimikri? Abban, a mely formidábilis erejű, a mely ellenfelétől nem fél, hanem ki tudja maga ellen hivni egész környezetét. A Szahara-sivatag oroszlánja vöröses barnaszőrü és vöröses barna szin élesen kiemelkedik a sivatag homokjának szürkeségéből. De az oroszlán ezt a luxust megengedheti magának, mert azt, a ki feléje közeledik, széttépi. Az indiai őserdők örökzöldjében lakozó elefánt is megtartotta a maga szürke színét, a mely élesen elüt a sötétzöld háttértől, mert erős, formidábilis, nagy, és ha támadás éri, magát könnyen megvédheti. De a kis állatok, a nyúl, a róka, a gyik, a madarak és bogarak nagy része, (Egy hang a baloldalon: A kaméleon!) a kaméleon is, igenis, a természettől meg vannak áldva azzal a nagy tudománynyal, azzal a nagy művészettel, azzal a nagy adománynyal, hogy alkalmazkodnak a környezethez, hogy igy a velük szemben közeledő ellenséget félre tudják vezetni. (Nagy zaj a baloldalon.) A mennyiben valaki a magam szereplését veti a szemembe. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) — én az igen t. közbeszóló ur mondását nem hallottam, sejtem, hogy körülbelül ilyesmi volt, — én ad personam magamat aláv r etem ebben a tekintetben is a kritikának, hogy a közéletben való működésem alatt elveimtől csak egy hajszálnyira is eltértem-e? Várom a kritikát. De itt nem én rólam van czó, hanem szó van egy nagy politikai pártról, a mely felelőség mellett vezeti az ország ügyeit, méltóztassék tehát erre nézve kontradisztingválni. (Helyeslés jobbfelöl.) Én befejezésül csak annyit akarok mondani, hogy az opportunizmus nem egyéni hibája ennek a pártnak, nem egyéni hibája az ellenzéki pártoknak sem, — mert az opportunizmus nyomait, ha náluk keresnők, górcsövi vizsgálat nélkül ott is könnyen meglátnék, — az opportunizmust a magyar nemzetbe maga a história nevelte bele, azoknál az elemi okoknál fogva, a melyekre volt szerencsém az imént rámutatni. Én azt méltányos eljárásnak nem tarthatom, ha olyan fényes elméjű, olyan nagy tudású politikus, mint Beöthy Ákos, azt, a mi a magyar nemzet történetét, a mi a magyar közélet fejlődését ősidőktől fogva egyaránt jellemezte, egyetlenegy párt hibájának tudja be, a helyett, hogy az egész nemzet históriai és természetrajzi vonásának tekintené. (Tetszés jobbfelöl.) T. ház! Mondani valóm még volna, de befejezem beszédemet, (Halljuk! Halljuk!) Csupán azért szólaltam fel, mert ez férfias kötelességem volt — ugy érzem — azon szeretetreméltó invitácziók folytán, a melyeket a túlsó oldalról kaptam. Legjobb tudomásom szerint mondottam el az elmondottakat; a mennyiben kifogásolni, vagy czáfolni valót találnak rajta: szeretettel és béketűréssel várom a czáfolatot. Természetes dolog, hogy a költségvetést örömmel elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Rakovszky István képviselő ur félremagyarázott szavai helyreigazitása czimén kér szót. Rakovszky István: T. képviselőház! Félremagyarázott szavaim értelmének helyreigazitása czéljáhól kérek szót. Legelsőbb is engedje meg a t. képviselőház, hogy azon teóriával szemben, a melyet Vészi József t. képviselő ur az imént kifejtett, hogy a magyar nemzetnek egyik alapvonása az volt, hogy nagy alkalmazkodási kajjaczitása volt és ezt szerencsés példával az állatvilágból is akarta beigazolni, azt vagyok bátor "felemlíteni, hogy ez az u. n. mimikri-teória, az a teória, a mely az apró-cseprő bogarakról szól, a melyek valóban hasonló színűek környezetükhöz, hogy oda tapadnak szinte a virágokhoz, hogy megkülönböztetni őket ne lehessen, de a nemesebb fejlődésü állatok, a gerinczesek, a melyeknek gerinczük van, mindig kimagaslanak, azok mindig feltűnő színben járnak a földön. Vészi József: Köszönöm, tudomásul veszem, hogy zsidó vagyok! (Mozgás a néppárton.) Molnár János: Ne tessék ilyen térre átvinni a dolgot! Gr. Zichy Aladár: A magyar nemzetről van szó, nem Vésziről! Vészi József: Én vagyok ; olyan magyar ember, mint bárki, t. gróf ur! Én senkinek a jussát arra, hogy ezt kétségbe vonja, el nem ismerem ! Tessék ezt tudomásul venni! Elnök: Csendet kérek! Ne méltóztassanak a szónokot közbeszólásokkal zavarni! Rakovszky István: A sas fenn van a sziklaormokon; háttere az azúr és fekete, hogy lássák. (Tetszés a néppárton.) Áttérek magára arra, a mit t. Vészi képviselőtársam nekem imputált, hogy elmondottam volna, 0 azt állította, hogy midőn én itt a bed-chamber kérdését felhoztam, mint analógiát hoztam fel. Nemcsak hogy nem hoztam fel mint analógiát, hanem ellenkezőleg, azt mondottam : » Tudom, hogy a t, miniszterelnök ur-
