Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-55
55. országos ülés 1902 február 19-én, szerdán. 73 helyeslés a jobboldalon.) Itt ült e párton Deák Ferencz, báró Eötvös József, gróf Andrássy Gyula és Szilágyi Dezső, a kiknek ideálizmusa, azt hiszem, nem volt kevesebb, mint a t. képviselő uré, (Elénk helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő ur tehát nekünk kettőt mondott. Én felhoztam ellenben négyet. Ha tetszik ezt a versenyt folytatni, hát bebizonyíthatom, hogy ideálizmus volt ezen a párton annyi, mint a mennyit a magyar közélet bármelyik politikai pártja felmutatni képes. (Tetszés és helyeslés jobb felöl.) Beöthy Ákos t. képviselőtársam beszédében még egy súlyos váddal illette ez a pártot. (Halljuk! Sálijuk!) Engedjék meg, hogy ez ellenében is megvédhessem politikai tanyámat, politikai táboromat és azután befejezhessem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur legvaskosabb vádja, a melylyel e pártot illette, a politikai következetlenség vádja volt. Azt mondotta erről a pártról, hogy főzött már ezen a konyhán, főzött azon a konyhán is, hogy követte és elejtette ezeket az elveket és amazokat; elmondotta, hogy ez nem lepett meg senkit, esak azokat, a kik több következetességet várnak, mint a melyet mi mutattunk ; szóval, hogy ez a párt valóságos kaméleon. Hát, t. képviselőház, én ellentállok annak az ingernek, a melyet érzek, mikor e tárgyról szólok, hogy vizsgáljam a t. képviselő ur pályafutásának következetességét, mert, hogy ha versenyre kelne ez a párt és Beöthy Ákos t. képviselő ur, akkor e tekintetben körülbelül holtversenyben jutnánk a czélhoz. (Halljuk! Halljuk !) Ha kívánják, jó; szólok hát erről is. A t. képviselő ur a konzervatív táborban indult meg politikai utján, a mely tábor valamikor sokallta a honvédséget, azután beleült a nemzeti pártba, a mely ismét keveselte azt. (Tetszés és helyeslés jobbfelöl.) A t. képviselő ur Grünwald Béla mellett a czentralizmus nagy álmait és ábrándjait szőtte és most, legutóbbi felszólalásában és publiczisztikai működésében azt a benyomást teszi mindenkire, hogy a vármegyével szövi a régi, gyengéd szálakat és ismét a municzipalizmus táborába akar visszatérni. (Derültség jobbfelöl.) Beöthy Ákos, t. képviselő ur évek hosszú során keresztül csinált politikát Szilágyi Dezsővel is. No, t. ház, Szilágyi Dezsővel más politikát, mint liberális politikát csinálni nem lehetett. És most mégis politikai affinitásba, de nemcsak politikai rokonságba, csaknem politikai össze forr adásba jutott Rakovszky István t. képviselő úrral, a kiről pedig tudjuk, hogy mindenféle politikát tud és akar is csinálni, csak liberálist nem. (Ugy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, megvallhatjuk, hogy ha következetességet kell ennek a pártnak valakitől tanulnia, nem Beöthy Ákos lesz tanítómesterünk. (Ugy van! a jobboldalon.) De — bocsánatot kérek, hogy e kérdésnél KÉPVH. NAPLÓ. 1901—1906. in. KÖTET. egy perezre megállok, úgyis búcsúzó szavához érkeztem előadásomnak, — a következetesség vájjon politikai qualitás-e és ha igen, mennyiben? Gondolom, sine ira et studio érdemes e kérdéssel foglalkoznunk. (Halljuk! Halljuk!) A politikának két ágazata, mondhatnám két arcza van, mint Janusnak. Az egyik az elméleti tudomány, a másik a gyakorlati államművészet. A politika, mint elméleti tudomány, természetesen hajlithatatlan doktrínákon épül, azokra támaszkodik, elveinek egész ridegségével dolgozik és igy fejti ki a maga nagy igazait. A gyakorlati államművészet ellenben Magyarország egy igen nagy elméjétől, egyik legklasszikusabb államférnától meghatározást nyert, olyat, a mely halhatatlan lesz a világ gondolkodóinak történetében. (Halljuk! Halljuk!) Kossuth Lajos volt, a ki kimondta,, hogy a politika az exigencziák tudománya. Ám, ha a politika csakugyan a szükségletek tudománya, akkor ez a tudomány nem mondhat egyebet, mint azt, hogy a felmerülő és elháríthatatlan szükségletekhez miként kell az államnak alkalmazkodnia. (Ugy van! a jobboldalon.) És én felhívom az én t. képviselőtársamat, a ki történetbuvár és a kinek történetfilozófiai fejtegetéseit haszonnal és gyönyörűséggel élvezzük mindannyian, tartson egy kis retrosjjektiv kritikát a magyar történet felől. Ha ezt megteszi, azt fogja találni, hogy a mit tegnajá beszédének elégikus végén e nemzet törhetetlen önerejének nevezett, az nem volt egyéb, mint az alkalmazkodni-tudás gyönyörűséges művészete. Igenis, egy rokonnélkülí faj, a mely ide van vetve kelet és nyugat mesgyéjére, a melyet nyomott délről a félelmes izlam, északról a félelmes szláv, nyugatról a legfélelmetesebb túlerő: a germánság, ez nem tudta volna magát fentartani, ha az exigencziák tudományát olyan művészettel nem gyakorolta volna, mint a minővel azt gyakorolta, ha nem alkalmazkodott volna mindenkor a históriai szükségletekhez. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások balfelöl,) Engedelmet, nekem mindig a túloldal skepsisével kell megküzdenem; hivatkozom tehát egy auktoritásra, a kit a túloldal tagjai is elég tekintélynek fognak elfogadni és ez Bismarck, a ki, mikor a katholikus czentrummal csinált erőteljes politikát a liberálisok ellen, a kikkel pedig régebben a Kulturkampfot csinálta a czentrum ellenében, akkor egy doktrinárius gondolkodó kétségbeesetten mondotta: »Herczegem, ez borzasztó következetlenség«, a mire Bismarck — és itt bocsánatot kérek, de megint az ökrökhöz érünk, mert, ugy látszik, ez most modern théma a képviselőházban (Derültség.) — azt mondta: »Következetes csupán az ökör, mert az mindig szénát zabál.« Azt hiszem, Bismarck tekintélye előtt meghajolhatunk mindannyian. (Elénk tetszés jobbfelöl.) Ez azonban nem jelenti az elvszilárdságnak lenézését, nem jelenti a jjrinczipiumok rideg 10
