Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-55
55. országos ülés 1902 február 19-én, szerdán. 51 gyárosok és iparosok az eddig is jogtalanul húzott előnyöket tovább is élvezhetik: akkor javulásra egyáltalán nem, sőt még a jelenlegi állapot lentartására sem, hanem a helyzet állandó rosszabbodására számithatunk. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A kik az államháztartás rendezettségéből következtetik a helyzet javulását, — azok vagy nagy tévedésben vannak, vagy nem akarják látni, hogy mennyi keserves köny és mekkora nyomor tapad azokhoz a költségvetésben csoportosított számtalan milliókhoz, mig az adózók keserves filléreiből összegyűjtve fölhalmozódnak csak azért, hogy nagy részük a közös ügyek moloch-jának gyomrát tömje és a militarizmust az állam fölé emelje. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azok nem látják az érem másik oldalát, melyre az általános elszegényedés, bün és kivándorlás vannak felirva. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az a haladás és a viszonyoknak az az állítólagos javulása, a melyre a költségvetési javaslat védői hivatkoztak, nem természetes, hanem kierőszakolt és nemzetellenes. {Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Haladás csak egy irányban, a költségelőirányzat évről-évre való emelkedésében található, de az az irány, a melyet a kormányok 1867 óta követnek, s az az eredmény, a melyet felmutatni tudnak, a visszafejlődésnek kétségtelen jeleit mutatja. IJgy vagyunk, mint a súlyos beteg, a ki orvos helyett kuruzslóhoz fordult, s egyik kontár után a másikat keresi fel. mig annyira nem jut, hogy a képzett orvos sem tud rajta segíteni. (Ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A túloldali t. képviselő urak is belátják most már, hogy az ország gazdasági helyzete súlyos válságba jutott, s az eddig követett kormányzati rendszer hibákat és mulasztásokat követett el, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) de még mindig a régi kuruzslók gyógyszereivel akarják a betegséget meggyógyítani. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Az ország helyzete fokról-fokra rosszabbodott, s elég szomorú, hogy a sülyedést nem is idegen, hanem saját alkotmányos kormányaink idézték elő. Pap Zoltán: Parancsszóra! Horváth Gyula: Ezeken a bajokon még lehet segíteni, ha a segítési szándék nemcsak szavakban, de tettekben is fog nyilvánulni, s ha addig következik be, a meddig még a nemzetnek és az országnak valami veszteni valója lesz. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, hogy e tekintetben minden eszközt meg kell ragadnunk, de mindezek között legelsőnek Magyarország önállóságának és függetlenségének kivívását tekintem, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert a mig ezt nélj külözzük, s mig önsorsunk fölött nem rendel} kezhetünk: addig hiába minden okoskodás, minden igéret, a baj csak súlyosabbá válik. (Igaz! TJgy van! bal felöl.) Az 1867-iki kiegyezési törvény, s az ennek alapján Ausztriával fennálló közösség megtámadja államiságunkat, s anyagilag a tönk szélére juttat bennünket. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Senki sem tagadhatja Magyarország fejlődésképességét, ha a kezünkre rakott bilincseket lerázzuk, de viszont 34 év tapasztalata azt igazolja, hogy az eddig követett ut a végromláshoz viszi mindig közelebb a nemzetet, (ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.! A gazdasági élet terén beállott pangás megszüntetésére ennélfogva feltétlenül szükségesnek tartom az önálló vámterület létesítését, {Hoszszantartó élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nem akarom ennek különben is elvitázhatatlan előnyeit felsorolni, csak arra kívánok utalni, hogy önálló vámterület nélkül erőteljes iparososztály nem fejlődhetik, s hogy az ipar részére biztosított kedvezmények csak ugy fognak gyümölcsözni, ha a fejlettebb osztrák gyári és kézműipar nem fogja már csirájában megölni a Magyarországon alapított ipari vállalkozásokat. /Igaz! TJgg van! a szélsöbaloldalon.) Mert ugyan micsoda iparpolitika a mostani, a mely megengedi, hogy az ipar-czikkek vásárlásánál az osztrák iparnak kedvező vódvámok gátolják az iparczikkek árának leszállítását, a hol pedig eladók vagyunk, ott a szabad kereskedelem rendszerénél fogva potom áron vagyunk kénytelenek terményeinket elvesztegetni. Már pedig az iparnak sehol oly gazdag, de fejletlen mezeje nincs, mint Magyarország határai között, s Magyarország népei közül mind számra, mind szellemi képességre, mind pedig birtokra nézve a magyar faj van hivatva ezen kincsek kiaknázása végett az ipari mozgalom élére állani. Megvallom, én is többször hallottam már azt az ellenvetést, hogy mi termesztők lévén, az ipari foglalkozás nekünk nem való. ezt a nézetet azonban helyesnek el nem fogadhatom, mert oly országban, hol évente ezerén és ezerén vándorolnak ki, s a hol a munkanélküliek ezrekre menő tömegekben mutatkoznak, ott munkáskézben hiány nem lehet. Nem ringatom magamat illúziókban, hogy az önálló vámterület mellett a magyar iparos elem egyszerre fel fog emelkedni, de bizton remélem, hogy kellő jóakarattal, s a mostaninál nagyobb támogatással a magyar ipart oda lehet fejleszteni, hogy az osztrák selejtes terményeket bizvást nélkülözhetjük, s a mit ma nyerstermónyekben külföldre potom áron elvesztegetünk, itt is felhasználhatjuk, s ezzel a termelő érdekeit is sokkal inkább elősegíthetjük. Nem is szólok arról, hogy az önálló vámterület felállítása mellett az a külföldi gyáros, a
