Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

46 5k országos ülés 1902 február 18-án, kedden. lehet, hogy a törvény ilyen tág, de én ezt az igazsággal összeegyeztethetőnek nem tartom. Ennek az lett a következménye, hogy a pozsonyi pénzügyigazgatóságtól elvették az engedélyezési jogot és az engedélyeket most itt Budapesten adják ki. Nagyon jól tudjuk, hogy ki engedélyezi a liczencziákat. Lehet, hogy utolsó sorban a miniszter, de véleményezi a főszolgabíró. Hozok fel erre is egy eklatáns példát. Egy községben — Konyhán — herczeg Pálffy Miklós uradalmától vett egy magyar ember egy házat a liczencziával egyetemben és mert az illető korcsmáros nem a regálebérlőtől vette az italokat, mi történt? Szüksége lévén erre a liczencziára a regálebérlőnek, a főszolgabíró azt mondta, hogy minthogy nincs meg a törvényes száz méternyi távolság, tehát elveszi a liczencziát. Egy befolyásos úriember is járt e miatt a minisztériumban, a kinek nevét itten nem akarom felemlíteni, mert itt ül a házban, de közbenjárásának eredménye nem lett, mert tényleg a templom kerítésén volt egy kis mellékajtó, a mely száz méternyire esett a korcsmától, csakhogy a korcsma 1400 négyszögöl területen feküdt és igy lett volna rá mód, hogy a kérdést máskép is megoldják. így ütik ezen a vidéken a magyar embert és igy veszik el tőle a kenyeret. (Iqaz! Ugy van! a néppárton.) Igy történik ez Dévénytől felfelé az egész vonalon, igy megy ez a destruktív rendszer az egész Morva mentén. Meg van-e az engedve, hogy egy községi jegyző olyan gavallér legyen, hogy a község szénáján tartson magának ekvipázst? Erről különben volt már szó a vármegyénél is. Vagy megy-e az, hogy egy egyszerű átíratásért 165 pengőt szedjen be a jegyző? Ez semmi egyéb, mint nyuzása a szegény népnek. (Igaz! Ügy van! a néppárton.) És mi történt azóta, hogy a községek a regale-bérieteket átvették a saját kezelésükbe 1891-ben vagy 92-ben, ha jól emlékszem? Kezdetben másként ment a dolog, de ina úgynevezett gruppirozást csinálnak a regale-bérlők és csak nagynehezen sikerül egyegy községnek magát az alól kivonnia. Bérbevették a beszedési jogot. A kincstár bizonyos perczenteket engedett át részükre és egész járásonkint azt tették a jegyzők, hogy zsebre-vágták ezeket. Beadtak ugyan róla nyugtákat, de azokat nagyon jó lett volna kellőképen átvizsgálni. A nagyszombati esetnél is az történt, a mint emiitettem. Mikor az a hosszú liszta napfényre került, elmozdították az első embert, látták, hogy az egész vonalon nagyon sokat kellene agyonütni, akkor beszüntették az eljárást, de azért is, mert első sorban meneszteni kellett volna az alispánt. Nem azért, mintha rossz értelemben véve talán hozzá lehetett volna férni becsületességéhez, de gyengesége miatt, mert nem való egy nagy vármegye vezetéséhez. Abbanhagyták tehát a purifikácziót. Azonban mi reméljük és elvárjuk, hogy ezt a lisztát igenis visszahozza az uj főispán. Az 1895-iki választásnál ott azokkal az atröczitásokkal a népben azt'a jó érzetet, a magyarság, iránti jóindulatot legalább is ötven évre visszavetették. Jött utána az okt. 2-án megtartott képviselőválasztás. Ez olyan momentum, hogy miután az én személyem is szóban forog, nem akartam azzal előállani, de mivel ez egész országban unikum, kénytelen vagyok arra a t. képviselő urak figyelmét felhívni. (Bálijuk \ HalljuJc] a néppárton.) Október 2-án, az általános választásoknál történt, épen itt, ezen hírhedt helyen, az, a mi sehol sem történt Magyarországon, hogy t, i. egy küldöttségi elnök egyszerűen zsebre vágta a választási jegyzőkönyveket és azt mondta: Nem adom ki. Megtagadom. Tehát az elnököt megakadályozta abban, hogy a választás eredményét kihirdesse. Nem tetszett ugyanis a küldöttségi elnök urnak a megválaszt jtt képviselő arcza, ennélfogva ő mindjárt a curiai bíráskodást is gyakorolta, (Derültség a néppárton.) mondván, a választás nem volt tiszta, a jegyzőkönyveket nem adja át. És mi történt? Miután látták, hogy győzni nem tudnak, egyszerűen a záró-óra kihirdetése alkalmával minden legkisebb inczidenst, a mely minden választásnál előfordul és mindenütt reminiszczencziának tekintetik, egy jegyzőkönyvbe foglalták, a melynek homlokára azt irták: »sérelmi jegyzőkönyv.* A többi között ezen sérelmi jegyzőkönyvnek az utolsó pontja igy hangzott (olvassa): >>Miután a választást törvényes időben befejezni nem lehetett, és különösen, mert a második küldöttség elnöke, Gond Ignácz ur, megtagadta a választási jegyzőkönyvek kiadását, ennek következtében a választás kihirdetése, illetve a mandátum kiállítása fizikai lehetetlenségekbe ütközött; minélfogva a választást befejezni nem lehetett. — Az iratok átadatnak az állandó választmánynak-^ (Mozgás a néppárton.) Ezt aláirta ő maga is, aláirta mind a három küldöttségi elnök. Azután a második napon: október 3-án, majd október 4-én és 5-én folytonosan vesznek fe! jegyzőkönyveket a választásról. Október 6-án pedig összeül a vármegyei klikk, tart kupaktanácsot és ezt az egész ügyet egyszerűen ad act.i teizi. (Mozgás a néppárton.) Mindezeket azért hozom fel, hogy itt az egész ház szine előtt a miniszterelnök ur irányában elismerésemet rójam le. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Miután a vármegye ad acta tette ezen ílagráns törvénysértést, panaszom folytán a miniszterelnök ur a vármegyéhez olyan éles hangon irt le, hogy maga a vármegye is megbotránkozott rajta, hogy egy miniszterelnök mer egy vármegyével ilyen hangon diskurálni. Nem voltak hozzászokva ilyen hanghoz. Részemről elismerem, hogy van rendszerváltozás. (Helyeslés a baloldalon.) Elismerem, hogy a miniszterelnök úrban van jóakarat, de azt a perifériákon nem akarják elismerni. -