Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

országos ülés 1902 február 18-án, kedden. 41 azt találjuk, hogy két nagy ok, két fontos tényező az, a mely megbénítja fokozottabb haladásunkat. Az egyik gazdasági közösségünk Ausztriával, a másik a hadseregnek folyton, hatványozottan fokozódó, és rohamosan emelkedő szükséglete. Tagadhatatlan, hogy Magyarország az utóbbi évtizedek alatt emelkedett a gazdasági téren. És elértünk némi eredményeket, daczára annak, hogy a gazdasági közösség következtében nem támogathattuk ugy és akként érdekeinket, mint a hogy azt különben a külön vámterület mellett lehetséges lett volna. De, t. képviselőház, az alkotmány visszaállításakor meglevő egységes vámterületet nem lehetett és nem is lett t-olna tanácsos hirtelen felbontani. Az országot nem lehetett kitenni még nagyobb közgazdasági megrázkódtatásoknak, mint a minőnek akkor minden tekintetben kitéve lett volna. Ez volt az oka annak, t ház. hogy évtizedeken keresztül a szabadelvű párt és annak akkori vezérei az Ausztriával való gazdasági közösség kérdését akként állították oda, mint egy állandó, változhatatlan intézményt, melyet •— hogy az akkori szólamokkal éljek — sem bővíteni, sem szűkíteni nem lehet, vagy legalább nem szabad, de nem is lett volna helyes és czélszerü, mert Magyarország érdekében nem állhatott a közgazdasági közösség státusának megbolygatása. Az idők és viszonyok azonban, t. ház, megváltoztak. Magyarország megerősödött, kifejlődött, és bizonyos tekintetben gazdasági függetlenségének alapjait rakta le, ugy hogy ma már a vámterületnek kettéválasztása nem képezne többé sötétbe való ugrást. Ez a felfogás, t. ház, átment már a köztudatba is. Mert gondoljunk csak vissza a közeimultra és hasonlitsuk azt össze a mai közvéleménynyel,, a mai közfelfogással, azt fogjuk találni, hogy a meggyőződésekben nagy, igen nagy változás állott be. Sokan, a kik még csak az imént a vámközösségi statusquónak voltak feltétlen hivei, ma vagy feltétlen hivei a szeparácziónak.^vagy legalább is nem irtóznak máitöbbé tőle. És hogy e változásnak mik az okai, azt mindannyian tudjuk. Oka egyrészt abban keresendő, hogy gazdasági helyzetünk najjrólnapra válságosabb és máris ott tartunk, hogy a jelenleginél rosszabb alig, csak jobb lehet a szituáczió. És el keli ismernünk, t. ház, hogy ennek előidézésében nagyrészt az általános európai válság is működött közre, a mely velünk is érezteti hatását. Az általános elzárkózás, az európai prohibitiv vámrendszer kényszerítő nyomást gyakorolt miránk is. T. ház ! Ha helyes és megfelelő volt a vámközösség agrikultur viszonyaink mellett a liberális európai korszakban, akkor még ebből nem következik az, hogy ugyancsak helyes és megfelelő a vámközösség ma, a midőn a prohibitiv rendszer uralma alatt vagyunk. T. ház! Egyrészt az európai konstelláczió, másfelől a gazdasági válság változtatta meg a közvéleményt és késztetett sokakat azon megKÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. III. KÖTET, gyó'ződésre, hogyha mi saját urai leszünk önmagunlma-k és szabadon, önállóan fogunk berendezkedhetni és önállóan fogjuk megállapíthatni vámtételeinket, ugy ezáltal egyrészt ősterményeinknek több uj és kedvező piaczot teremtünk, másrészről pedig fejlődésben lévő iparunkat is jobban megvédelmezhetjük az önálló vámterület mellett, mint azt a közös vámterület mellett tehetjük, a mely közös vámterület, ugy látszik, csak arra jó, hogy a silány és drága osztrák ipar terményeinek nálunk jirivilégiumot biztosítson. Egy másik ok, t. ház. a mely a közvélemény megváltozását előidézte, az osztrák politikai helyzet és a társadalmi és politikai téren azzal kapcsolatos vakmerő hajsza Magyarország ellen. A gyűlölség Ausztriában ellenünk máris odáig fajult, hogy t. szomszédaink nemcsak a kölcsönös méltányosság terét hagyták el, a mely kölcsönös méltányosság mellett egyedül lehetséges az érdekellentétek összeegyeztetése és kiegyenlítése és a mely kölcsönös méltányosság mellett egyedül oldhatók meg sikerrel a gazdasági közösség kérdései, hanem már odáig mentek azok, a kikkel bennünket több és fontos kapcsolat köt össze, hogy nem azt keresik többé, mi az ő érdekük, mi az ő előnyük, hanem azt, hogy mi a mi kárunk és mi a mi romlásunk. Az Ausztriában elkövetett ezen visszaélések és az ott lábrakapott ellenáramlatnak hatása azután az, hogy a közmondásossá vált magyar türelem is immár elfogyott és sokan, a kik azelőtt a gazdasági közösségnek voltak a leglelkesebb szószólói, azok ma akarva, nem akarva, kénytelenek más megoldási módot lelni és keresni. (Zaj.) És hogyha ilyen a helyzet, t. ház, azokkal szemben, a kikkel gazdasági vámközösségben és védelmi közösségben vagyunk, akkor nincs mit csodálkoznunk azon, hogyha helyzetünk azokkal szemben sem kedvezőbb, a kikkel csupán védelmi szövetségben vagyunk és a kikkel ezen védelmi szövetségből kifolyólag bizonyos természetszerű barátságos vámreláczióban állunk. (Ei/y hang a szélsöbaloläalon: Roppant barátságos, különösen most!) Minden jel ugyanis arra vall, hogy Németországban, ugy látszik, többre becsülik a vámelzárkózást, az ipari és agrár érdekeknek a mi részünkre való káros és sérelmes egyoldalú megvédését, politikai védelmi szövetségünknél, mert különben attól kellene tartaniok, hogy a vámbarátság kajDCsainak meglazulása vagy szétszakítása esetén a védelmi szövetség kapcsai is meglazulhatnak és szétszakadhatnak. T. ház! Hogy agrikultur állani vagyunk és hogy gyorsan ipari állammá kell átalakulnunk, hogyha nem akarjuk exisztencziánkat koczkára tenni, ezt, azt hiszem senki kétségbe vonni nem fogja. És hogy első sorban és főleg azon iparágakat kell megerősítenünk és meghonosítanunk, a melyek a mezőgazdaság terményeit hivatvák felhasználni és feldolgozni, azt hiszem szintén bizonyos. De t. ház, lcépzelhető-e nálunk az ipari a