Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

42 5í. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. fejlődésnek és az ipari fellendülésnek azon foka, melyre szükségünk van mindaddig, mig az iparilag sokkal fejlettebb Ausztriával vám-unióban leszünk ? megteremthető-e a magyar ipar, melyet minden körülmények között, minden áron és bárhogyan, de meg kell teremtenünk, ha minden más nemzet ellenében, csupán szomszédunkkal szemben nem állítunk fel vámkorlátokat? Hogy a vámközösség mellett némi eredményeket értünk el, azt a tények igazolják (Halljuk! Halljuk!) és erre a kormány méltán büszke lehet. De kérdem, milyen eredményeket érhettünk volna el akkor, ha önállóan és függetlenül szabhattuk volna meg vámtételeinket? Tanulságul szolgálhat e tekintetben Németország példája. Sokkal fejlettebb iparral hirt Németország, mint mi ma birunk, mégis jónak látta iparát vámokkal védeni. S nagyrészt ezen védvámjainak köszönheti Németország mai virágzó iparát. Mi tőkeszegények vagyunk. Nincsen nálunk vállalkozási kedv, vállalkozási hajlam, híjával vagyunk a szakmunkásoknak. Ily körülmények között nehéz és küzdelmes az a verseny, a melyet szomszédunkkal folytatni kell, a hol pedig mindezen kellékek jobban megvannak, mint nálunk. Most azonban, midőn a fejlődésnek mai fokát már elértük, mitsem kell többé tartanunk a külön vámterülettől. A nemzet nagy közvéleménye legkevésbbé sem félne tőle és kész örömmel üdvözölné annak életbeléptetését. Az Ausztriával való gazdasági közösségen kivül a másik ok, mely Magyarország államháztartása és közgazdasági viszonyaira nyomasztólag hat, a hadseregre fordított, és elviselhetetlen kiadás, (ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Teherviselési képességünk sehogy sem áll arányban azon összegekkel, a melyeket mi a hadseregre költünk. (Ugy van ! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Érthetetlen az a költekezés, a melyet mi hadseregünk fentartására és annak fejlesztésére fordítunk. És daczára annak, hogy mindannyian tudjuk, hogy a nyugat-európai nagyhatalmakkal a versenyt e téren ki nem álljuk, hogy az óriási teher alatt előbb-utóbb össze kell roskadnunk, és daczára annak, hogy tudjuk, hogy az ilyen állandó fegyveres béke reánk nézve a biztosan bekövetkező vesztett csatával egyenlő, daczára annak, hogy tudjuk, hogy állami életünk ugy kulturális, mint gazdasági intézményeiben nem egy sürgős, szükséges, sőt elodázhatlan feladat vár még megoldásra, mely a miatt késik és válik lehetetlenné, mert minden rendelkezésünkre álló összeget a hadsereg nyel el: Mi azért még sem szűnünk meg a millió és százmilliókat folyton megszavazni és azt egy lehetetlen czélra fordítani. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ha valahol nincs ok és czél a hadsereg fentartására, ugy annak bizonyára Magyarországon nincsen semmi czélja és semmi értelme. Nagy hadseregekre csak azon államoknak van szükségük, a melyek nagy népességgel birnak, megfelelő gazdasági eszközök és vagyoni bőség felett rendelkeznek, . Pap Zoltán: Hát akkor miért szavazzák meg mindig? Nagy Sándor:. . . azon államok, melyek már meglevő kiterjedt országuk határait nemcsak megvédeni tudják, képesek és akarják bármely más nemzettel szemben, hanem egyszersmind a számban és vagyonban folyton gyarapodó lakosaik részére uj keresetforrások szerzése és teremtése czéljából ujabb és ujabb területek elhóditására törekszenek. Magyarország nem tartozik ezen országok sorába. Csekély népessége, gyenge anyagi eszközei nem indokolják a nagy hadsereg fentartását. Pap Zoltán: Az osztrák hadsereg fentartását! Nagy Sándor; Hódítani; területek szerzésére j nem vágyik, arra nem törekszik. A magyar nemzet polgárai bőséges munkát és foglalkozást nyernének saját hazájukban, ha attól mesterséges eszközökkel és erőszakkal meg nem fosztatnának. Mennyi foglalkozási ág, mennyi munkaerő | hever parlagon, és mennyi szellemi erő, mennyi munkáskéz nyerhetne még elhelyezést, ha niegnyitnók azokat a természetes forrásokat, a melyeket most mesterséges utón és módon tömünk és fojtunk el. Kis állam vagyunk kis eszközökkel. És bennünket, ha komoly döntésre kerül a sor. nem egyedül és kizárólag a nagy hadsereg fog megvédeni a nagy nemzeteknek még nagyobb és talán még tökéletesebb hadserege ellenében. Nincs okom, nincs jogom, de nincs is szándékom a közös hadsereget, még kevésbbé a honvédséget, annak erejét, képzettségét és érdemét kisebbíteni. Sőt ellenkezőleg, csak tisztelettel és elismeréssel kell, hogy adózzam én, a ki szakember nem vagyok, az erre hivatott hazai és külföldi szakfértíak egyöntetű bírálata és ítélete alapján a mi haderőnk iránt. Mégis merem koczkáztatni azt a véleményt, hogy nem hadseregünk fog egyedül és kizárólag majdan bennünket megvédeni, ha élet-halálharczot kell vívnunk. E nemzet fiai megmutatták elégszer, hogy kész örömmel keresték a dicsőséges és hősies halált, és bátran sikra szálltak a túlnyomó haderővel szemben mindig, mikor az édes haza megvédéséről és megmentéséről volt szó. És látunk reá példát eleget a saját történetünkben, a midőn nem rendes, hanem csak összetoborzott, nem nagy hadsereg, csak maroknyi vitéz hősök győzték le idegen nemzetek rendes nagy hadseregét. A magyar nemzet fiainak lángoló hazaszeretete, és sajátos hősiessége sokkal nagyobb oltalom és védelem, mint bár' mely fegyelmezett hadsereg, a melynek egységében a hazaszeretet iránti szent lelkesedés tüze hiányzik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És hogy miért tartunk mi mégis anyagi erőnket már-már túlhaladó nagy hadsereget, az" két körülményben leli magyarázatát. Az egyik körülmény, t. ház, az, hogy a nagyhatalmak közt akarunk helyet foglalni; a másik pedig az, hogy állítólag azt a dinasztia érdeke igy kívánja. T. ház! A nemzetnek elszegényedése sok-