Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-62

230 62, országos ülés 1902 márczius í-én, szombaton. vetkeztetek, hogy a képzőművészeti társulat zsűrije, a melyben benne volt Benczúr, Lotz, Jendrassik, Steindl, a képről más felfogással volt, mert hiszen 4000 koronás dijjal jutalmazta meg. Molnár Jenő: Steindl urat ismerjük! Szederkényi Nándor: Melyik kép ? Pichler Győző: A bölényvadászat! Szederkényi Nándor: Hiszen nincs készen! Pichler Győző: A pályázati vázlat után jutalmazták, de bocsánatot kérek, egy kis tévedésre bátorkodom felhívni figyelmüket, (Halljuk! Halljuk!) mert hiszen hirtelen készültem erre a beszédre. A bölényvadászat 4000 koronás dijat kapott a képzőművészeti társulattól, de az úgynevezett Lotz-dijat más kép kapta, a melyről Bartha Miklós képviselő ur szintén beszélt. De fentartom azt. hogy 4000 koronás dijat kapott. A Lotz-dijat Dudits, »Kardvágás« czimü képe nyerte, a melyről szintén mondott véleményt t. képviselőtársam. Krasznay Ferencz: Az is a Bartha korrajzához tartozik, hogy dijat kapott. Pichler Győző: Ezek a művészek tehát nem névtelen művészek, a mint Bartha t. képviselő ur mondta. Dudits elnyerte az Ipolyi-dijat és ő csinálta Rákóczy bevonulását Zemplén vármegye gyűlésterme számára és a fiumei városházának egész festészetét ő készítette. Azt mondta most már a t. képviselő ur, hogy a Kardvágásról vannak fényképek és feljegyzések. Dudits tényleg fényképek és feljegyzések után korhűen akarta megcsinálni a képet. Nagyon tetszetős volt Bartha t. képviselő ur mondása, hogy ott egy kivágott ruhás hölgy van és vannak prémes ruhás parasztok és mágnások. (Halljuk ! Halljuk! a hal- és a szélsöbaloldalon.) Az udvari bálon is vannak kivágott ruhás hölgyek és vannak jwémes ruhás mágnások. A magyar paraszt ember, ha diszben jelenik meg, legyen az Julius, vagy augusztus, vagy január hóban, mindig az ő bundájában jelenik meg. (Zaj.) Molnár Jenő : Bárány-bekecsben ? Pichler Győző: Molnár Jenő képviselő ur, ha Szentesen augusztusban tart programmbeszédet, diszmagyarban jelenik meg. Én teljesen osztom Bartha Miklós képviselőtársam nézetét magukról a parlamenti építkezésekről, de a művészeti részre vonatkozólag tisztán csak abból az érdeklődésből és szeretetből kifolyólag, melylyel a magyar művészet iránt viseltem, azon karrikaturaszerü kritika után, melyet Bartha képviselő ur itt elmondott, kötelességemnek tartottam ezeket előadni. Egyébként csatlakozom Bartha képviselő ur fejtegetéseihez és elfogadom Szederkényi Nándor indítványát. Bartha Miklós: T. képviselőház ! Félreértett szavaim helyreigazítása szempontjából kérem, méltóztassék néhány percznyi türelemmel megajándékozni. Az én igen t. képviselőtársam, Pichler G-yőző, ugy tüntette fel tegnapi felszólalásomnak a méretekre vonatkozó részét, mintha én azt kifogásoltam volna és kifogásaim alapját jóformán az képezte volna, mert méreteket adtak a festőknek és ezáltal azok talán fantáziájukban vagy működésükben korlátozva voltak. Hogy ő így fogta fel tegnapi argumentácziómat, az abból is látszik, mert felhozza a Vatikánnak részintBa fael, részint Michel Angelo által készített freskóit, a hol, a mint mondja, szintén meg voltak adva a különböző méretek. Ha az én t. képviselőtársam és barátom csakugyan olyan jó véleménynyel van az én publiczisztikai működésemről, hogy még művészeti elementumokat is vél abban felfedezni, akkor méltóztassék nekem legalább annyit konczedálni, hogy hiszen azt én is tudom, hogy az épületeket kell előbb építeni és a festőknek a méretekhez alkalmazkodni. Nem is ezt kifogásoltam én. Én azt mondtam a Munkácsy képére vonatkozólag, hogy a szegény festőművész nem tudta, hogy mit csináljon, olyan méreteket kapott, hogy egy szalagra kellett festenie egy nagy tájképet. Azt pedig tessék megkérdezni azon művész uraktól, a kik ily hirtelen felvilágosították a tényekről és viszonyokról az én t. barátomat, hogy lehet-e keskeny szalagra perspektívával dolgozni? Hiszen épen azt jegyeztem meg tegnap, hogy Munkácsy oly méreteket kapott, hogy perspektívával nem dolgozhatott. A másik, a mit az én igen t, barátom felhozott, hogy pályázat igenis volt. Itt sem. arra fektettem tegnapi felszólalásomban a súlyt, hogy vájjon pályázat utján adták-e vagy nem, ellenkezőleg azt mondtam, hogy pályázni nagyobb mesterek nem is szoktak. Lehet, hogy ez az ambicziójuk nem jogosult, de így van világszerte és igy volt, hogy pályázni nem is szoktak nagy mesterek. Mit csinálnak tehát a vezető emberek ? A helyett, hogy pályázatot hirdetnek, meg szokták bizni a nagy mestereket. De itt mi történt? Megbizattak-e vájjon a nagy mesterek ? Az én kifogásom, t. barátom, az, hogy nem bízattak meg; hogy azalatt éltek nálunk Munkácsy, Benczúr, Lietzenmayer, Lotz, Székely Bertalan, Vágó Pál, és egynéhány más festőművész, kik monumentális festészettel foglalkoztak. E helyett mi történt? Hiszen én azoknak a festőművészeknek, kik ott dolgoztak, tehetségeit, vagy jövendőjét felszólalásommal megrontani, vagy kisebbíteni nem akarom. Hiszen azok, mint génre-festők, mint arczkép-festők, vagy apró dolgok létrehozói igen kitűnő műveket képesek talán előállítani, de monumentális festészetre nem próbálkoztak, nem gyakorolták magukat és nem értenek hozzá. Hiszen melyik vadász fog agarászatra indulni paripák helyett tehenekkel? Mindent a maga helyén kell végezni. A vadászati képre vonatkozólag azt méltóztatott mondani, hogy az nincsen készen, hogy ott még létrák, állványok vannak. Bocsánatot kérek, én azt a képet láttam, két évvel ezelőtt ebben az állapotban, (Igaz! Ugy van ! a szélső-