Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-62

62. országos ülés 1902 márczius í-én, szombaton. 231 baloldalon.) láttam egy évvel ezelőtt ebben az állapotban, láttam most ugyanezen állapotban, a nélkül, hogy ott létrák, állványok lettek volna; ennek következtében azt hittem, hogy, ez a kép el van fogadva, és be van fejezve. Én láttam ugyan, hogy nincs befejezve, meg is mondottam, hogy csupa grundirozás, — alapfestés, vagy minek hívják; ha nincs befejezve, akkor arró való volt felszólalásom, hogy segítsen ezen a helyzeten. A Pantheont méltóztatott felhozni. Méltóztassék megnézni, hogy mióta a Pantheont felépítették, van-e vagy volt-e Prancziaországnak egyetlenegy nagynevű festőművésze, a ki a Pantheonba ne dolgozott volna? Az apró emberek, névtelen emberek, genrefestők azok nem dolgoztak benne. A kiről feltehető volt. hogy monumentális alkotásokra képes, annak munkát adtak és adnak ma is. Ma is, méltóztassék megnézni, üres falrészletek vannak ott, arra várva, hogy az uj generácziók, a mint következnek, ha nagy festőt szülnek, itt helyet kapjanak munkájukkal. Én azt nem mondtam, hogy méreteket adtak, s ez valami művészeti visszaélés lett volna; megmondtam az imént, mit értettem Munkácsyval szemben méretek alatt, a többi festőkre nézve nem azt mondtam, hogy méreteket adtak, hanem, hogy fizetik őket kvadrátméter szerint, ugy, a hogy a mesterembereket szokás fizetni. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Beszédem lényege az, hogy nem szokás művészeket ugy fizetni, mint iparosokat, tapeczirereket, mert olykor egy tenyérnyi festmény többet érhet, mint akármilyen nagy vászna a világnak. Ezeket, igen t. barátom, vegye tekintetbe és bár — elhiszem — teljes jóakarattal, azonban minden esetre egy kis félrevezetés nyomán annak a hatásnak, melyet igazságszerető beszédemmel tegnap némileg talán elérni vélhettem, megrontására ne adja magát oda. (Elénk helyeslés a bal- és a szélst'haloldalon.) Farkas József jegyző: Major Ferencz! Major Ferencz: T. ház! (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Hivatkozás történt arra, hogy a néppárt nem tette meg kellő időben azon kifogásait, melyekhez most oly melegen csatlakozik. A kik visszaemlékeznek azon idők küzdelmeire, tudják, hogy akkor alkotmányunk forgott veszélyben ; nem csoda, hogyha erre a kérdésre a párt akkor még nem terjeszkedett ki. De most nem is arról van szó, hogy az a ház, ugy, a mint ma ott áll, architektúrái szempontból milyen; hiszen ezelőtt négy-öt évvel azon már ugy sem lehetett volna segíteni, de azóta történtek a berendezési munkálatok, a művészi dolgok stb. Azt, hogy ebben az óriási nagy épületben nem lesz helye annak, a miért tulajdonképen ópitve van, addig, a míg a berendezés meg nem történt, tudni nem is lehetett! (Ugy van! a néppárton.) De nem is erre vonatkozólag akartam én most felszólalni, hanem egy nagyobb fontosságú kérdésre, a mely mellett talán még az épületnek, a tervezésnek sok hiánya is megbocsátható. Ez, a mire különben már Bartha t. képviselőtársam is rámutatott, az épület körüli városrész rendezése. Mert sokszor meg lehet bocsátani egy épület hiányait, ha az a város rendezésével, rendészetével pótolva van. De itt látjuk a legnagyobb baklövést, mert mintegy eldugják azt az épületet, mintegy mesterséges falakkal épitik körül. Ez"a főhibája az egész környéknek. Nincsen pl. utcza, a mely merőlegesen menne az országházra, a melyből az egész épületet frontban lehetne látni. Pedig azt a városrészt azután rendezték, mikor már a tervezet megvolt. Az a vidék, lehet mondani, egy tabula rasa volt, a melyen igen szépen lehetett volna az országház építésének hiányait egy sikeresen keresztülvitt városrendezéssel pótolni, a mely alkalmas lett volna ahhoz az épülethez és kitüntette volna azt. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) De nemcsak itt van ez így, de kérdem akármelyik tagját a háznak, tud-e nekem Budapest városában olyan sikerült rendezést mutatni, a melylyel valamely nagy állami épület kapcsolatban van ? Talál-e egy helyet, a hol a. város rendezése összhangzásban volna azzal a művel, a melyre az ország milliókat áldozott? Ki van itt a házban megelégedve azzal a rendezéssel, a melylyel az eskütéri hid építése járt? (Mozgás a néppárton és a széls'óbaloldalon.) Pedig az milliókba került magának az államnak. Pap Zoltán: Az is korhű nagyon! Major Ferencz: Vagy nézzük az Andrássy-ut rendezését: hogy fut be az a Váczi-körutba; egy hatalmas útvonal nyilik be egy mellékutczába, mert az Andrássy-útnak csak mellékutczája lehet a Váczi-körut. De menjünk a város akármelyik részére, mindenütt azt látjuk, hogy a baklövéseknek egész sorozata követtetett el. Már pedig azt hiszem, sohasem kínálkozott az előrelátásnak és a zsenialitásnak nagyobb alkotásokra alkalom, mint Budapesten, a mely vá.ros tulajdonképen az utóbbi deczenniumokban épült fel. (Ugy van! a néppárton.) És mégis, mindenütt csak megbotránkozik az ember, akárhol megy a városban körül, az utcza-rendezés, a terek rendezése, a monumentális épületek elhelyezése felett. Nem akarok itt erre kitérni, hiszen talán még a városligetben talál az ember pontokat, a hol némi megnyugvást szerez, de nem ám az ezredévi emlékben. Mert ha valaki nézi, hogy azon nagy utméretekhez az a fogpiszkálóhoz hasonló alkotás ott hogyan emelkedik ki és hogyan illik hozzá az a kicsinyes környezet, amely azt köríti, az embernek legelőször is kedve volna azt lehordatni. Hát ha az ember ezeket látja, akkor ne méltóztassanak felháborodni, ha erről az oldalról igenis kritika tárgyává tétetnek az ilyen építkezések és az ilyen rendezések, a melyek az államnak milliókba kerülnek. És én nem tudom.