Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-61
ül. országos ülés 1902 február 28-án, pénteken. 219 szerekkel, különben krinolinba öltözve. (Nagy derültség.) Hát kérem, az ember nem tudja, hol van. Szobában-e ? Hogy fér el szobában az a sok ló ? Vagy pedig az utczán? Mit keres ott egy előkelő hölgy báli ruhában, krmolinban? (Zaj, Derültség a baloldalon.) A mellett a nő mellett földmivelők, gazdák is vannak. Azok meg óriási szentesi meg zentai bundákban meg szűrökben vannak. (Derültség.) Hogy nem fagy meg az a szegény nő, ha annyi bunda kell oda, vagy hogyan nem olvadnak meg azok a bundások, ha az_ a nő olyan könnyedén és lengén van ott ? (Élénk derültség, tetszés és taps a baloldalon.) Mondhatom, t. ház, nemcsak festészeti szempontból nem állja az meg a helyét, de különben is sok anakronizmus van ott össze-vissza. Nem is tudom, kicsoda az a szegény festő; nem is kérdeztem. De hisz csak néhány esztendővel ezelőtt történt és fájdalom, én már mint nagy legény néztem végig a koronázás ünnepélyét. Arról élő emberek adhattak volna felvilágosítást, de meg a lapokban le volt irva, az akkori képes lapokban le volt rajzolva és fotográfiák is vannak abból az időből. Hogy lehet hát ilyen bolondériákat csinálni, hogy ott vizibetegségben szenvedő embernek a lába van szavalati pózban előtérbe tolva, mintha egy elefántnak a lába czölöp-képen oda volna ragasztva! Hihetetlen dolgok azok! (Ugy van! Helyeslés a baloldalon.) Cseppet sem túlzok: méltóztassanak azt megnézni.^ Innen megint visszatérek a tanácskozó terembe. Mindjárt első sorban az tűnik fel, hogy voltaképen mi lesz annak a parlamentnek a nyilvánosságával ? Hol lesznek a hirlaptudósitók ? Nincsen sehol helyük. Erre az építész nem gondolt ; az neki mindegy. Azzal, hogy valami hivatása is van annak a czifraságnak, a mit oda csinált, ő nem vesződött. Már most a hirlapirókat felteszik a rendes karzati közönség közé, az a rendes karzat pedig négy emelet magasság. De ez még nem a diszes karzat. A diszes karzat azon felül van egy emelettel, (Felkiáltások balról: Hallatlan!) az már öt emelet magasság. Méltóztassanak a magyar parlamenti életnek azt a különös szerencséjét meggondolni, hogy nálunk nemcsak hírlapi tudósitások utján érdeklődik a nagy közönség a parlamenti tárgyalások iránt, hanem, a ki csak teheti és időt szakithat, a legkisebb embertől fel a legmagasabb osztályokig, személyesen is szeret eljárni, hallgatni, bírálni, mintegy résztvenni legalább is abban a levegőben, a hol az ország számára törvényt hoznak, a hol az ország sorsa eldől. Ez, azt hiszem, a mi parlamentünkre nézve a legszerencsésebb körülmények egyike és ezzel, a közvetlenség ezen melegével, ilyen mértékben nem találkozunk egyebütt. Már most. mintha egyenesen arra számított és csupán arra gondolt volna az az építőmester és tervező, hogy lehetőleg a nyilvánosságot ki kell zárni. Mert öt emelet magasságot kell, hogy az az uri hölgy menjen, hogy meghallgasson engem, vagy Pichler barátomat. (Derültség.) Nein igen érdemeljük meg, hogy olyan sokat fáradjanak, s ha egyszer-kétszer el is jönnek, de nem igen jönnek el tízszer, mint a hogy azt most megteszik. Holló Lajos: Pichler kedvóért eljönnek! Pichler Győző: Én értem elmennek az aszszonyok öt emeletet is! (Elélik derültség.) Bartha Miklós: Bocsánatot kérek a t. háztól, hogy ez a kevéssé fontosnak tetsző tárgy (Halljuk! Halljuk! a. szélsobaloldalon.) ilyen hosszasabb felszólalásra indított. Méltóztassanak ezt nekem megbocsátani, mert az a remény kecsegtet, hogy a miniszterelnök ur — miután ez a tárczájához tartozó dolog — és az a bizottság, a mely mostanig a felügyeletet gyakorolta és oltalmazta ezt a dolgot, (Derültség halfelöl. Egy hang a szélsobaloldalon: Aludt!) talán azokon a hibákon, a melyeken még lehet segíteni, segíteni is fog. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsobaloldalon.) Farkas József jegyző: Rakovszky István! (Halljak! Halljuk!) Rakovszky István: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az az igen érdekes és széj) beszéd, a melyet P>artha Miklós t. barátom az imént elmondott, arra indít engem, hogy ebben az ügyben felszólaljak. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A hogy t. barátom itt kifejtette, és elég mulatságosan előadta ezt a szomorú históriát, abban csak azt sajnálom, hogy ő csupán a tényeket adta elő, és nem konkludált oda, hogy vessük fel azt a kérdést, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldali))!.) hogy hát ki a hibás ezen botrányos állapotokért ? (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Pap Zoltán: ügy van, meg kell állapítani!' Le kell leplezni! Rakovszky István : Mert az a lelkiismeretlenség netovábbja, hogy a midőn az ellenzék itt hiven teljesítette kötelességét, és előre jelezte azokat az állapotokat, a melyeknek be kell majd következniük, itt az ország pénzéből 34 milliót elkótyavetyéltek, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) csak abból a czélból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Én nemcsak humorisztikus oldaláról szeretném felfogva látni ezt a kérdést, hanem azt kérdezem a t. miniszterelnök úrtól — hiszen ő mindig ott ült azon többség oldalán; szavazatával hozzájárult a kérdés megoldásához; megválasztottak itt egy bizottságot, s ha jól tudom, a bizottságelnöke, — nem állítom, de ugy hiszem — dus fizetést is húzott: hát ki a felelős ? Nem lehet itt senkit felelőségre vonni? (Mozgás és zaj a bal- és a szélsobaloldalon. Felkiáltások a szélsobaloldalon : Tisza Lajos! A Tiszáék! A Tiszafamilia! Az épüömestert kell felelőségre vonni! Mozgás és zaj a bal- és a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk!) T. ház! A morális felelősség a t. túloldalé, 28*