Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-60

60. országos ülés 1902 február 27-én, csütörtökön. 191 és nem lesz befejezve, pedig — nézete szerint — a politikai és a pénzügyi része a dolognak az, a mi nekem aggályos volt. A t. képviselő ur egészben rosszul van informálva, az én beszédemet pedig épen rosszul olvasta, és teljesen tévesen állítja oda a dolgot, bizonyosan figyelmére nem méltatta, mikor beszéltem. Mikor azt mondtam, hogy a katonailag befejezett okkupáczió után mentem el. azon vád ellen védtem magamat, hogy — a mint akkor mondatott — azonnal megugrottam. Ez a vád volt ellenem irányítva. De én nemcsak ezt mondtam ; én mást is mondtam, megmondtam okaimat és az én lemondásom oka azokban van benne és nem azokban, a miket a t. képviselő ur mond. De a képviselő ur erről a helyről való távozásomat gúnynyal illeti. Jól van; tegye, ha kedve tartja; ez engem nem érint; higyje meg a képviselő ur, (Halljuk! Halljuk \) a mint hogy nem keresek sem biztatást, sem bátorítást, vagy nem félek semmiféle szemrehányástól semmi oldalról, hogy mit leszek teendő, bármilyen viszonyok között, maradjak-e? menjek-e? ha még egyszer a kötelességeknek olyan súlyos összeütközésébe kerülnék, fogom teljesíteni lelkiismeretem sugallatát, a mint az bennem él akkor és nekem súgni fogja. De nem nagyon biztató ám az ilyen súlyos kötelesség levonására az a gúny, a melylyel azt illetik 24 év multán. {Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon) Es ha valaki azoknak a biztatásoknak ülne fel, vagy azokból nieritne indokokat, vagy engedne a megfélemlítésnek, mutatja a példa, hogy nagyon felsülne. Én nem leszek az, én a magam lelkiismerete sugallatát fogom követni, mondjon a képviselő ur most, vagy pár év múlva akármit. Azonban nem ez a fő kifogása. A fő, és én ezekbe nem is mentem volna bele, mert ezekre már megfeleltem, hanem a képviselő ur a múltból egy más, igen nagy, igen erős vádat emelt ellenem. És bizonyítékul idézi dr. Bazant iratait. Azt állította, hogy perjogilag be tudja bizonyítani, hogy én voltam az oka annak, hogy az osztrák védvámosok előtt meghajolva, nem jött létre a kereskedelmi szerződés Angliával, Francziaországgal és Németországgal. A mi a két elsőt, Angliát és Francziaországot illeti, igen vastag tévedésben van a képviselő ur. Sem Angliával, sem Francziaországgal tarifaszerződésről nem volt és nem is lehetett szó. Mi 1878-ban vámtarifát állapítottunk meg, mert kénytelenek voltunk vele. a mennyiben egy pár ország felmondta a vámszerződést. Olaszország felmondta, a többi pedig felmondani készült. Mindenütt készültek vámtarifák ellenünk, nekünk tehát vámtarifa készítésébe kellett fognunk, meg is tettük. Hogy ez a vámtarifa szükséges volt, már abból is kitetszik, hogy az 1865-iki vámtarifa, a mely hogy az 1867-iki kiegyezéssel amúgy pausaliter átvétetett, olyan prohibitiv természetű volt, hogy amellett egyáltalában nem lehetett volna tárgyalni és ezzel megélni nem lehetett. Ezen prohibitiv vámtarifát meg kellett tehát szüntetni. És hogy áz 1878-iki vámtarifa nem volt olyan nagyon is magas, mutatja az, hogy 1882-ben és 1887-ben emeltettek ennek a tételei és emeltettek az ipari tételek is, különösen annak tekintetében, hogy akkor hozattak be először agrár-vámok Romániával és más keleti államokkal szemben minden nagy ellenzés nélkül. Ez volt a dolog történeti előzménye. De sem Angliával, sem Francziaországgal tarifaszerződés nem jött létre, Angliával nem is jöhet létre, nem is volt sohasem. Létrejött igenis Angliával szerződésünk 1876 október 5-én és 1877 november 26-án a legnagyobb kedvezmény alapján, mert Anglia nem képes nekünk tarifa-kedvezményeket adni, mert nem tud, illetőleg a bornál nem akar adni, mert a borvámot semmiképen sem akarja lekötni, vele tehát csak a legnagyobb kedvezmény alapján lehet szerződést kötni és kötöttünk is 1876 október 5-én és 1877 november 26-án kedvezményes szerződéseket. Nem voltam tehát oka annak, hogy Angliával nem jött létre a szerződés, mert létrejött olyan, a minő létrejöhetett. (Ugy van! jóbbfelöl.) Ez az első tévedés. Hogy áll a dolog Francziaországgal? Ugy, hogy Francziaország azért nem akart velünk szerződést kötni 1881-ig, — mert akkor készítette el a maga vámtarifáját, a melynek alapján egészen uj vámpolitikát épített fel. És mikor mi a tarifa-szerződés megkötésére való tárgyalásokat megkezdettük Francziaországgal, csak ugy volt hajlandó azt megkötni velünk, hogy a gabonafélék vámját, a melyek minket, Magyarországot érdekelnek, meg nem köti. Nem volt tehát érdekünk magyar szempontból Francziaországgal akkor tarifaszerződést kötni, mert e nélkül értéktelen a szerződés ránk nézve. 1881-ben megköttetett ugyan a szerződés, de nem tarifa-szerződés, hanem csak kedvezmény alapján, a melyben Francziaország részére a pezsgő biztosíttatott és a mi részünkre a juhokra nézve kaptunk kedvezményt, (Ugy van! jobb felöl.). Legnagyobb és legerősebb tétele, a melyet perjogilag gondol a képviselő ur bebizonyíthatni, az, hogy Németország velünk a status quo alapján akart egyezkedni és mi voltunk okai, hogy ez elmaradt. Ez sem áll. A képviselő ur tévedése onnan származik, hogy a német kiküldöttek 1877-ben kijelentették, hogy ők megszakítják velünk a tárgyalásokat, mert ezek a tárgyalások rájuk nézve az 1808-iknál rosszabb helyzetet teremtenek. Mikor azután megkérdeztük őket, — és én ezt perjogilag tudom bebizonyitani, mert itt vannak előttem az akták, miért nem akarják a tárgyalást

/ folytatni, a részletekbe nem bocsátkoztak. Én mentem fel és Trefort miniszter, Bécsbe, — a ki akkor a kereskedelmi tárczát vitte, — hogy miért nem akarnak velünk egyezkedni, — instrukcziójuk szerint megtagadták a részletes választ. Ok tehát egyáltalában nem