Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-60
60. országos ülés 1902 február 27-én, csütörtökön. 175 fizetési osztályba való sorozása iránti kérvényről szóló jelentés. A napirend előtt Korodi Lajos képviselő ur kivan személyes kérdésben szólani. Korodi Lajos: T. ház! Személyes viszonyok miatt nem voltam jelen a tegnapi ülés kezdetén és csak azután jutott tudomásomra, hogy Pichler t. képviselő ur miket mondott itt személyemre és tegnapelőtti felszólalásomra vonatkozólag. Kénytelen vagyok tehát ismét igénybe venni a t. ház türelmét, hogy pár szóval helyreigazítsam félremagyarázott szavaimat és védekezzem az ellenem intézett támadások ellen. A mi a »Berliner Börzen-Oourrier« ügyét illeti, első sorban nem azt kifogásoltam, hogy az ismert budapesti levél három najtpal később jelent meg abban a berlini német lapban és aláírás nélkül; nem azért hát, hogy három nappal később jelent meg, mint a hogy a budapesti lapokban olvasták; hanem főleg azért kifogásoltam, hogy a berlini lap egész czikkónek egészen más volt az irányzata, mint a hogyan a magyar közönséget informálták, és ennek következtében a magyar közönséget félrevezették. Ezen czikk, — habár nem is irták az itteni lapok, mert nem tudták, nem ismerték a körülményeket, — ezen czikk, a »Berliner BörsenCourrier« egész czikke, bár kíméletes módon, de mégis rosszalta a magyar soviniszta túlzók politikáját. Kifogásoltam azon kivül, hogy az állítólagos berlini táviratban azonban nem irtak egyetlen szót sem arról, hogy az a civis hungaricus Lindner képviselő urat a föderalizmus vádjával illette és azt mondta, hogy Magyarországon ezer német népiskola van. Ezt azért nem irták akkor Berlinből Budajjestre, ez azért nem állott abban a táviratban, mert az ellenőrzés ezekkel az állításokkal szemben Magyarországon igen könnyű lett volna. Tiltakozom ezen kivül a denuncziáczió vádja ellen. Ha én azt mondtam, hogyha nem lehet itt beszélni, kénytelen az ember haza menni és irni, hát az egyszerű logikai következtetés és önvédelem. A ki oly nyíltan lép fel és oly nyíltan beszól, mint én és elvtársaim, az a legtávolabbról sem illethető a denuncziálás kemény vádjával. Végezetül kijelentem, hogyha bármily gyalázó vagy becsületsértő szavak használtassanak itt reám vonatkozólag, mint használtattak itt Lurtz t. barátommal és velem szemben, arra már azért is nincs semmi felelet . . . mert becsületünk tiszta paizsán egyenesen lecsúsznak az ilyen vádak és mi részünkről nem akarjuk elősegíteni itt az osztrák parlamentáris viszonyoknak meghonosítását és talán a t. Kossutk-pártnak érdekében is, talán épen főleg ennek érdekében áll, hogy itt az osztrák viszonyokat ne honosítsuk meg. (Zajos ellenmondás a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Azt bizza reánk! Gáli Sándor: Minket ne védjen! Kubik Béla: A parlamenti tisztességet nem önök fogják megvédeni. Elnök: Azt hiszem, az ily természetű czélzás egy idegen állam parlamenti viszonyaira nem való a magyar parlamentbe. (Helyeslés. Következik a napirend: az 1902. évi állami költségvetés általános tárgyalásának (írom. 68) folytatása. A miniszterelnök ur kíván szólani. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Huszoneg v vedik napját éljük ennek a költségvetési általános vitának ; hatvan és egynehány szónok fejtette ki a maga nézeteit, még pedig túlnyomó részben oly érvelésekkel, a melyek a kormánypolitika és amaz álláspont ellen vannak intézve, a melyet mi elfoglalunk. A t. képviselőház természetesnek fogja találni, hogy én, a ki a lezajló vitának végét vártam be, foglalkozom mindazokkal a kérdésekkel, a melyek ebben a vitában úgyszólván domináló pozicziót foglaltak el; de nem foglalkozom minden kérdéssel, minden fejtegetéssel, már a t. ház türelme és ideje iránt való tekintetből sem. Csak azokkal a fó'témákkal kívánok előadásomban foglalkozni, a melyek megadták ennek a vitának a karakterét és annak sarkaló pontjai voltak, s ezeket is mintegy gyűjtőlencsébe akarom összefoglalni és bemutatni a t. képviselőháznak azokat, amik ezen domináló kérdések körül ebben a vitában elmondattak. (Halljulc! Halljuk!) A legemínensebb kérdés, a mely a t. házat foglalkoztatta, a r gazdasági kérdés volt. (Halljuk ! Hall juh!) És én első sorban és talán beszédem legnagyobb részében ezzel a kérdéssel szándékozom foglalkozni, azért is, mert ez a kérdés a maga fontosságánál, következéseinél fogva mélyen behat az állam és nemzet életébe és ma aktuális természettel bir. Azért nem is foglalkozom a függetlenségi pártnak a maga programmjából az 1867 : XII. t.-cz. ellen emelt vádjaival és támadásaival, mert ezt többször tettem már és most ez a kérdés nem lévén aktuális, (Mozgás és felkiáltások a szélsobaloldalon: Ez mindig aktuális!) nem tolul előtérbe. Felment ennek fejtegetésétől ez a szempont, az a körülmény, hogy Kossuth Ferencz t. barátom, a ki a maga javaslatának élére ezt a kérdést odaállította, — és progranimja. s politikai hitvallásának folyományaként egészen természetesen — ma távol van. Azért mindjárt a köztünk és Ausztria közt fenforgó gazdasági kérdésre térek át. (Halljuk! Halljulc!) Nem könnyű, t. képviselőház, akkor beszólni erről, a mikor tulajdonkép konkrét alakban nincs előttünk ez a kérdés és csak elvi alapon áll előttünk, mert az elvi alapon álló kérdések körül való fejtegetések igen könnyen általános frázisokba és jelszavakba visznek. Pedig a gazdasági kérdéseknek természete az, hogy azoknál a gazdasági momentumok mérlegelése, a számok-
