Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
58. országos ülés 1902 ben tapogatózni, nem szükséges itt kalandos számokat felállítani. Igaz, hogy a pénztári készlet mennyiségét illetőleg csak egy moment-fotografiával szolgálhatunk, mert hiszen a pénztári készlet, természeténél fogva, nemcsak naprólnapra, hanem óráról-órára változik, a szerint, a mint az állami bevételek és kiadások a pénztárban levő készleteket változtatják. Már most, hogy mennyi nálunk a pénztári készlet, azt mindig az év utolsó napján szokták konstatálni és az állami zárszámadás szokta kitüntetni. Megtalálható tehát a legutolsó évi zárszámadásban, a mely az 1900. évről szól, hogy 1900. deczember 31-én volt a mi pénztári készletünk 237,000.000 korona. Megjegyzem, hogy ez magas pénztári készlet volt; rendes körülmények között ennyit sem szokott tenni a mi pénztárunk tartaléka. E 237 millió koronából azonban 97 millió korona volt aranypénz és 140 millió korona volt papirpénz. Miután pedig közismeretü dolog, hogy az aranypénz forgalomképesség szempontjából ma még nem áll a használhatóságnak azon a fokán, a melyen a papirpénz, tulajdonképen a pénztári készlet, a melylyel a kormány mindennap rendelkezhetik, a melyet szabadon felhasználhat fizetésekre, csak a papírpénz-készletből áll, a mely, a mint emiitettein, 140 millió korona, ugy, hogy miután állami évi kiadásaink az 1000 millió koronát meghaladják, a mi j>énztári készletünk, azt lehet mondani, egytized része a mi évi fizetéseinknek, tehát a nagysága semmi esetre sem olyan aránytalan évi szükségletünkkel szemben. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) Ennélfogva ki kell jelentenem, t. képviselőház, azt is, hogy azok, a négy-, öthatszáz milliós eltitkolt pénztári készletek egyszerűen vagy semmi alappal nem biró állitások, vagy a zárszámadási adatoknak teljes félreismerésén és félremagyarázásán, alapulnak s igy szintén a mesék oi*szágába valók. De t. képviselőtársam a pénzügyi politika helytelenségének megbirálására felhozta — a szatmári uzsorás példájával kapcsolatosan — azt is, hogy elhanyagoljuk a beruházásokat azért, mert pénztári készleteket gyűjtünk, és mikorra azután a pénztári keszletek meggyülemlettek, a ház összeomlik és nincsen adótárgy. T. képviselőház! Hogy ezt igazságosan mondani nem lehet, az kiderül, ha valaki belepillant a pénzügyi bizottság ez idei jelentésébe, a melyben megtalálhatja azt, hogy mi hét esztendő alatt nem kevesebb, mint 588 millió koronát fordítottunk a beruházásokra. A mely állam tehát hét év alatt 588 millió koronát fordit a mi viszonyaink között beruházásra, az — azt hiszem — megtette kötelességét és elment azon határig, a meddig józanul egyáltalában el lehet menni, (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) És ha tekintetbe veszi t. képviselőtársam azt is, hogy a kormány kinyilatkoztatta, hogy közelebb újból foglalkozik jelentékenyebb összegű beruházásokkal, akkor, azt hiszem, a koplaltatás és KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. III. KÖTET. február 25-én, kedden. 145 kiéheztetés vádját velünk szemben jogosan nem hozhatja fel. (Igaz 1 . Ugy van! a jobboldalon.) Azután beszél t. képviselőtársam a konverzióról is, a mely még csak a jövőben fog megtörténni és a még csak jövőben megtörténendő konverziót már ma birálta. Hátha helyes volna az a teória, melyet a képviselő ur felállított, s mely szerint a konverziónál a kamatmegtakarítás sohasem nyújt akkora előnyt, a milyen áldozatába kerül az az államnak a tőkefelemelés következtében, vagy a milyen nyereséget szerez ilyenkor a konzorczium; akkor egyetlenegy állam sem vinne véghez konverziót, mert hiszen konverziót egyetlen állam sem csinál azért, hogy abból a bankcsoportnak legyen haszna, hanem azért, mert az az államra evidens eló'nynyel jár. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Kár tehát olyan dolgot előzetesen bírálni, a melyet a t. képviselő ur nem ismerhet, mert hiszen az egész dolog nincs még véglegesen elintézve. (Helyeslés jobbfelöl). Sem az a fejtegetés, hogy mi történt a 70-es években, hogy milyen kurzusokon bocsáttattak ki állampapírok, sem a disagió fejtegetése nincsen összefüggésben a mi konverziónkkal és én valóban nem tudom, hogy ma, mikor disagió nincs, hogyan tudja t. képviselőtársam összefüggésbe hozni a disagió kérdését a konverzió kérdésével. Azt pedig, hogy a 70 es években nem tudom, melyik kölesönünk kibocsátásánál — 54 és fél millió nyereséget juttattunk a konzorcziumnak, csak ugy lehetne bebizonyítani, ha a t. képviselő ur abban a helyzetben volna, hogy kimutassa, hogy a konzorczium által átvett papiros-mennyiség az ő birtokában volt mindaddig, a mig a pári-árfolyamot elérte. És hogyha ezt bebizonyítani nem tudja, akkor ennek az a konzekvencziája, hogy az az emelkedés, a mely később beállott, nem a konzorcziumnak, hanem azon magánosoknak vált javára, a kik a konzorcziumtól a papírokat megvásárolták. Azt is mondja a t. képviselő ur, hogy elkéstünk a konverzióval, vagy igen korán vagyunk. Azt hiszem, sem az egyik, sem a másik nem áll. Korán nem vagyunk és nem indokolatlan evvel foglalkoznunk azért, mert a pénzpiacz alakulását hosszabb időre senki sem tudja biztosan megállapítani és azt hiszem, hogy a kormánynak kötelessége a kedvező viszonyokat felhasználni az állam érdekében (Helyeslés jobbfelöl.) akkor, a mikor azok mutatkoznak. De nem is késtünk el a konverzióval és nem is csinálhattuk előbb a konverziót, mert t. képviselőtársam bizonyára tudja, hogy azok a papírok, melyek ma konvertálás alá kerülhetnek, eddig nem voltak konvertálhatók a fennálló szerződések értelmében, a melyek a konvertábilitást az évek bizonyos során kizárják. Pichler Győző: Ausztriával? Lukács László pénzügyminiszter: Nem Ausztriával, hanem másokkal kötött szerződés értelmében, a melyek a konvertábilitást kizárják. 19
