Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
144 58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. Kérdem én, mikor bebizonyítottam, hogy a régi szász települők részint elpusztultak, ellenséges hadak által kizsákmányolva, leöldökölve, elhurczolva, hogy járvány, nyavalya pusztított köztünk; mikor bebizonyítottam, hogy a bevándorlók leggazdagabbja. a fővezető, egy forint készpénzzel jött be ide, a másik, a szász nábob, a szász Rothschild 1500 frt. 33 és ? j 4 krajczárral jött bo ebbe az országba a Sehwarzwaldból, arról a vidékről, ahol az ár elvitte a földet és csak puszta meztelen életüket mentették meg: akkor ezek az urak beszélhetnek a német kultúra tiszteletéről, abban én is osztozkodom, de hogy ennek a hazának 8 százados kultúráját önök adták volna, a kik alig száz és egynehány év előtt, mint koldusok, nyomorultan ide jöttek és itt vagyonra, tekintélyre és törvényhozó állásra tettek szert, arra csak azt mondom, hogy igen t. képviselő uraim, ne méltóztassanak visszaélni az írás tudásával (Igaz! TJgy van! a szélsőbal oldalon.) és ne méltóztassanak ilyen dolgokkal megcsalni azt a nemzetet, a mely nemzetnek kultúráját önök állítólag annyira tisztelik. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: A jó magyar kenyérért ne dobáljanak kővel! Pichler Győző: Végül még csak egyre akarom a t. ház figyelmét felhívni. A szomszédos államban, Ausztriában, évtizedeken át csak mint hamu alatt lappangó parázs volt a nemzetiségi kérdés, de később mint láng csapott fel és most már annak az államnak egész léte veszélyeztetve van a nemzetiségi villongások által. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Itt is megkezdték, itt is azt hiszik, hogy folytatják. De elfelejtik az urak, hogy a múlt században a lappangó parázs lánggá fejlődhetett, de a mostani században már minden nyugati nemzetnél dominál az u. n. nemzeti tirannizmus, a mely azt mondja, hogy semmi törvény sem szent előttem, ha meg van támadva a nemzeti lét. Ennek a nemzeti tirannizmusnak a legékesebb szószólója az, a ki annak a kultúrának a legfőbb őre, a melyet önök ki akarnak sajátítani. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ott áll a németek császárja, Vilmos császár, mint a nemzeti tirannizmus élő alakja, a ki vándorbotot vesz a kezébe és elmegy Jeruzsálembe, hogy a németek érezzék, hogy so weit die deutsche Zunge reicht, mindenütt az ő fenhatósága alatt van. Vilmos császár akkor, midőn Konstantinápolyba zarándokol, felhasználja a mohamedán vallás parancsait, kutat építtet, hogy a mikor a törökök abban mosakodnak, vallásuk parancsa alapján tízszer is egy nap, emlékezzenek meg, hogy ezt a szép szökőkutat a német császár adta nekik. Még a vallási érzületet is kihasználja a német kereskedelem és ipar, s a német név érdekében. Ugyanaz a császár pedig Pozenben megtiltja a lengyel gyermeknek, hogy saját nyelvén imádkozzék, inkább megvesszőzteti azt a gyermeket és azt mondja, hogy Germánia istene nem ért más nyelvet, mint a németet. Ugyanezt a nemzeti tirannizmust látjuk Oroszországban, a hol a finnek alkotmányát pusztították el és hajtották rabigába az egész nemzetet, ugyanezt látjuk Erancziaországban a gloire jelszava alatt, ugyanezt látjuk a Balkánon, a hol a kis Romániában megengedik ugyan az idegen czégtábla használatát, de a kinek üzletén egy idegen czégtábla van, annak száz frankkal nagyobb adót kell fizetnie, és akkor nem bánják, legyen rajta tiz is. Ugyanezt látjuk Angliának mostani ujabb történetében, a hol az angol nemzet szupremácziája miatt az igazságot az örök igazság vérébe fulasztották, és milliónyi emberek vesztették el életüket. A nemzeti tirannizmusnak érzete igenis, ha azt provokálják, ép ugy mint a szabadság érzete nyugatról idejött, el fog jutni mihozzánk is, és ha az igen t. urak itt e nemzetnek becsületét, e nemzetnek összetartozását és egységét bolygatják, akkor provokálni fogják azt az érzelmet, melyben e század megszületett, a nemzeti tirannizmus érzetét, és mi majd tudunk elbánni az urakkal. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsöbaloldalon.) Egyébiránt a költségvetést el nem fogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök." A pénzügyminiszter ur kivan szólani. (Halljuk! Halljuk!) Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon sajnálom, de Pichler képviselő ur felszólalása kényszerit, hogy ismét foglalkozzam egy olyan kérdéssel, melyet múlt szombati beszédem által véglegesen elintézettnek véltem. Ez a pénztári készletek kérdése, a melyre nézve t. képviselőtársam vagy nem olvasta el, vagy, ha elolvasta, nem méltatta figyelemre azokat az érveket, a melyeket én a pénztári készletek tartására vonatkozólag itt elmondani kötelességemnek tartottam. Ennélfogva, a nélkül, hogy hosszadalmas fejtegetésekbe akarnék bocsátkozni, vagy ismételni akarnám azokat, a miket elmondottam, csak röviden konstatálom, hogy mindaz, a mi a pénztári készleteknek a hadszervezettel vagy a hadsereggel való összeköttetésbe hozását illeti, mindaz, a mi erre vonatkozólag itt bármilyen oldalról elmondatott, egyszerűen a mesék országába tartozik. A pénztári készletekre szüksége van az államnak azért, mert semmiféle gazdaság forgótőke nélkül nem exisztálhat, és igy nem exisztálhat az állam gazdasága sem. Azonban a pénztári készletek hadügyi czélokra nem használtattak, nem is fognak használtatni soha. (Helyeslés jobbfelöl.) . . . mert azt a dolog természete egyáltalában meg nem engedi. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy mennyi nálunk a pénztári készlet, erre nézve mindenki szerezhez magának felvilágosítást, és nem szükséges e tekintetben a sötét-
