Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. 143 bevonultak Szebenbe. Hogy saját hazájukban mennyire üldözték őket, annak legjobb jele az, hogy a mikor bevonultak a szegény elnyomorított családok az uj otthonba, az »Ich bin ein armer Exulant« czimü dalt énekelték. Rövid idő múlva Fischer Mátyás evangélikus pap, a ki szintén bevándorolt, — és ez az eset is jellemzi, hogyan üldözték a szászokat itt a múltban, — mondom, ez a Fischer Mátyás, a ki mint exulant énekelve és siránkozva jött be, ezt irja haza: » Friss, egészséges vagyok, a kenyeremet Erdélyben bőven megkeresem; adná Isten, hogy hazánkban is igy álljanak a dolgok, mint itt Erdélyben.« (Élénk tetszés.) Ezt irja a szász bevándorló, a ki évek óta itt van, letelepedett; kívánja, hogy hazájában is olyanok legyenek a viszonyok, mint Erdélyben. És akkor, midőn ily történelmi faktumok vannak, mérvadónak vegyem Korodi Lutz ur előadását? (Igaz! Ugy van!) Megyek tovább. Akkor már Karinthiából is megindult a bevándorlás. 1735-ben megint két csoport, u. n. Landler vándorolt be, mert igy hívták az uj jövevényeket a szászok. Ezek Felső-Ausztriából 5—600-an vándoroltak be, és ha jól tudom, még ma is templomaikban külön ülnek és kifejezéseikben is különbség van, mert míg az egyik azt mondja: Gude iíacht! a másik azt mondja : Pfiad Gott! És most engedjék meg, hogy egy érdekes adattal "szaporítsam történelmi visszaemlékezésemet, mely különösen jellemző ezen uraknak magatartására. Húsz év múlva, 1752-ben Mária Terézia újból 1200 családot telepitett Erdélybe Felső-Ausztriából, Karinthiából és Krajnából, összesen 2459 lelket, mert nem tűrte, hogy a katholiczizmustól elszakadjanak és protestáns hitre térjenek át. Ezek a szászság nyugoti vidékén, Szászsebesen, Szászvárosban, Szerdahely és Szék körül telepedtek meg, és minden vagyonkájukat szabad volt magukkal hozniok. A legfőbb emberük, Besch Farkas, a mint feljegyezte a történelem, egy frt készpénzzel jött az országba, a második vezető emberük Neff Károly 1522 frt 16 3 / 4 krral jött be. Ezek közül Bumesben 600, Szászvárosban 200, Nagyapóidon 168 települt meg. Tévedni méltóztatik, ha azt hiszik, hogy ezek települők voltak, kik önkényt jöttek ide; mert a szász urak eltitkolják, hogy hogy volt a dolog. Ezeket Mária Terézia egyenesen számkivetésbe küldte ide, mert az 1774-iki júliusi pátensben büntetésből küldi őket Erdélybe. E pátensben 9 osztályba sorozzák az úgynevezett hitszakadárokat, és azt rendeli ez a pátens, hogy az első osztály, a bujtogatok és hamis tanokat hirdetők kétévi fegyházbüntetés kiállása után, ha nem javulnak meg, Erdélybe küldessenek. (Zaj.) A bevándorlás azután is tovább folyt. Még 1749-ben egy nagy emigráczióval találkozunk.t~Ezek a Bajna vidékéről jöttek, és legtöbben Szászsebesen telepedtek meg, a hol az 1738-iki török betörés után nem maradt teremtett lélek. Ez alkalommal csak egy 16 éves diákot mentettek meg, a mint a török história felemlíti, 20 év múlva kikerülvén a fogságból, leirja azt a rettenetes pusztítást, hogy ott kipusztult minden szász, hogy ott nem maradt élő lélek és csak őt mentették meg kegyelemből, mert fiatal gyermek volt és vitték a török fogságba. 1658-ban Szászsebes és Szerdahely vidéke már teljesen fel volt dúlva és kipusztítva. 1738/39-ben a pestis ezrivel ragadta el a szászokat, ugy hogy Szász-Sebesen a XVII. század végén csak a külvárosban 47 major állott üresen, egészben 173 állt üresen. Teljes pusztulás volt ugy a külvárosban, mint a város belső részében és a kolera a szászok utolsó nyomát is elpusztította, a mint azt a számadatok igazolják. Bádenből az első emigráczió 1740-ben indult meg, de kilencz évvel később jöttek nagyobb arányban. ISTem vallási üldözés hajtotta ki őket hazájukból, hanem az itteni szászok formaszerü szerződési blankettát küldtek nekik, hogy jöjjenek, mert oly kevesen vannak, hogy nem tudnak megélni, ha szász testvéreik segítségül nem jönnek. Akkor is óvakodtak attól, hogy megtűrjenek maguk közt magyarokat, daczára annak, hogy alig egy pár éve jöttek be. A legnagyobb zöme 1770-ben jött Breisgauból, Schwarzwaldból, Strassburg vidékéről, miután földjüket elmosta az ár és tönkrementek; a helyett, hogy Amerikába mentek volna, eljöttek ide mint nyomorult koldusok és letelepedtek. Méltóztatik ismerni azt a nagy katasztrófát, mely annak idején területüket elpusztította. A legutolsó bevándorlás 1845-ben történt. Eóth lelkészt küldték ki. Mert a földmivelőkben náluk hiány volt, nemhogy magyarokat vettek volna maguk közé, hanem ezt a Eóth nevű földmivelő lelkészt küldték, hogy Németországból verbuváljon települőket. 1846-ban a vvürttembergi kivándorlás oly mértéket öltött, hogy valóságos sajtóháboru támadt és a bécsi kormány is beleavatkozott, mert a württembei-gi kormány tiltakozott földmivelői elvonása ellen, s igy még külpolitikai konfliktus is fejlődött ki a magyarországi szászok miatt. Ezek a kivándorlók főleg Brassó és a Bárczaság vidékén telepedtek le. Ez az a nagy kultúra, a miről ők beszélnek. A kultúra a kÖDyvnyomdászattal kapcsolatban áll. Azóta is folyton vándoroltak be. Csak pár éve vándorolt be Grott frankfurti könyvnyomdász, Brassóban telepedett le, s máris azt mondja, hogy a szászokat üldözik. Azután Grlein kóburgi erdész Segesvárt szintén uj települő, de azért a szász népet üldözve látja a magyarság által. Egy Saalfeld nevű megyei földmivelési iskolai tanító alig egynéhány éve jött be; s ő már Korodi Lutz urnak igazat ad. Ehrenberg városi kertész alig néhány éve jött be; Schwabe hannoveri ékszerész is oly szerencsétlen, hogy csak Korodi Lutz és Lurtz ur vigasztalhatja.
