Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
136 58. országos ülés 1902 30 millió névértékű ezüstkölcsönnel. Itt is pari- j fikálták az ezüstöt az arany-sterlinggel, a mi ránk nézve megint százezrekre menő veszteséget involvál, a mely veszteséget meg kellett fizetnie ennek az országnak, azon joénzügyi politika hibás és előre nem látó volta miatt, melyet a konverziónál követtünk. Már mostan — rögtön vége lesz, bocsánatot kérek, hogy a ház figyelmét ennyire igénybe veszem — {Halljuk! Halljuk!) 1876-tól 1879-ig a kormány felhatalmazást nyert összesen 333 millió frt kölcsön felvételére. Ebből kibocsátott 1879 végéig 400 millió frt aranyjáradékot, névértékben. Ebből eladott 385 millió frtot névértékben, 1879. október 15-éig. 385 millió frt névérték eladásából befolyt az országnak tényleg pénzben 330 és fél millió frt és igy a kibocsátási és értékelési különbség az ország hátrányára 54 és fél millió frt volt, a mely öszszeg provízió gyanánt a konverziókat és kibocsátásokat teljesítő bankok ós pénzcsoportok zsebébe folyt. A pénzügyminiszter ur hitetlenül int. Végtelenül meg fogom köszönni, ha szakszerűségével be fogja bizonyítani, hogy ez nem felel meg a tényleges állapotoknak, és kétségbe fogja vonni azt, hogy minden konverzió, csinálják azt akár a Rothschild-csoporttal, milliókra menő veszteséget jelent az országra nézve. Mi következik ebből? Az, hogy számításba véve ezeket a veszteségeket, a melyeket kiszámítottam, és előadni bátor voltam, egész Eurój)ában, de az egész világon sincs olyan állam, melynek drágább kölcsöne volna, mint a magyarnak, mert a kibocsátási veszteségek annyira megdrágítják ezt a pénz, hogy azt nem jjótolhatja az a tény, a melylyel előhozakodnak, hogy igy és amúgy áll a hitelünk, hogy itt vannak a különböző perczentes tijmsok. Ezt nekünk igen drágán kell megfizetnünk, ez 54 J /i2 millió frtot tett ki az említettem esetben. Ily körülmények között kérdem, mily bizalommal tekinthetünk mi a pénzügyminiszter urnak azon tervére, hogy konverziót akar csinálni. Kérdem, vájjon ez a kamatmegtakarítás arányban áll-e azon költségekkel, melyeket a konverzió involvál, s nem veendő-e figyelembe, hogy ezáltal megbolygattatik egész adóssági alapunk, megbolygattatik minden összeg, melyet jelenleg hitelben birunk. Mert két eset van: vagy elkéstünk a konverzióval, vagy pedig korai a konverzió. Négy és fél százalékos tipus helyett 4 °/o-os típussal megcsinálhattuk volna a ; konverziót a múltban. Ma, tekintettel a pénzbőségre, mely uralkodik, és tekintettel a jövő konstelláczióra, a mely arra nyújt kilátást, hogy ez a 4 °/o is le fog szállani, arra kellene várnunk, bogy ennél is kedvezőbb konverziót csinálhassunk, ha már a konverzióba minden áron bele akarunk menni. Mert mi szükséges ahhoz, ha egyáltalában konverziót akarunk? És itt áttérek egy kérdésre, a melyről, a mint emli"ebraár 25-én, kedden. tettem, a miniszter ur megint azt fogja mondani, hogy semmi baj sincs. T. ház! Két eshetőség van itt. A miniszter urnak ezen konverzió-terve keresztülvihető kedvezőbben a valutarendezés tényleges bekövetkezése által, és aranyfizetés felvétele által. Ez az első eset. Tehát vagy közvetlenül a valuta végleges rendezése előtt állunk, — ha előrelátó pénzügyi politikát folytat a miniszter ur, — vagy pedig az igen t. miniszter ur e konverzió tervével bevallotta azt, hogy a valutarendezés, a készpénzfizetések felvétele csődöt mondott; hogy a valutarendezés elé elháríthatatlan akadályok gördültek, — és én — az utóbbit fogadom el. A valuta-rendezés egy szinte évtizedek óta húzódó ügy, a melyért nagy ós hatalmas áldozatokat hozott ez ország, és Magyarország részéről semmi akadálya sincs annak, hogy az életbe léptettessék és végleg rendeztessék. Azt kérdem én a t. pénzügyminiszter úrtól, hogyan van az mégis, hogy az egész valutarendezés akcziója megakadt^ és abban jóformán semmi sem történik ? És én, t. képviselőház, ezért csak részben okolom a pénzügyminiszter urat. Ezért az egész kormány felelős, élén a miniszterelnök úrral, mert az én biztos meggyőződésem az, hogy a valutarendezést egyenesen önállóságunk és gazdasági kifejlődésünk megakadályozása czéljából Ausztria akadályozza meg, és kormányainknak nincs elég erélye arra, hogy Ausztriának ellenakcziójával szemben ugy lépjen fel, hogy ezen jogunkat, a mely gazdasági önállóságunkat, gazdasági különválásunkat és realitásunkat nagyban emelné, Ausztriával szemben keresztülvigye és érvényesítse. (TJqy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek már nem egyedül a pénzügyminiszter ur az oka. Az ő szervilizmusa csatlakozik a szervilizmusnak nagy tömegéhez, a mely akkor uralkodik a kormánypártban, a mikor nagy életkérdésekben, az ország fejlődése érdekében követelt reformokkal szemben ott találják örökké Ausztriát, a mely el nem enged bennünket azon járszalagról, (Ugy van! Ugy van! a s,?élsöbaloldalon.) a melylyel hozzá vagyunk csatolva, s a melynek folytán Ausztria minden törekvést és reformot ellenez, a melynél csak egy csirája is megtalálható annak a kilátásnak, hogy nemzetünk gazdasági önállóságát, gazdasági fejlődésének igazi nagyságát elérje. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Nem bocsátkozom a t. miniszter úrral az itt néhány nap előtt elmondott beszéde tekintetében vitába, de megfogadtam a pénzügyminiszter urnak azt a tanácsát, a melyet három év előtt adott nekem, a midőn itt e házban szintén reklamáltam a valuta rendezését, és ő azt mondta, hogy a valutakérdést tanulmányozzam, és azért a pénzügyminiszter ur tárczája tárgyalásakor e kérdés elől, a melyet én az országra nézve a legkiválóbb fontosságúnak tartok, (Halljuk! Halljak! a szélsöbaloldalon.) ki nem
