Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
132 58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. boldogságával, gazdagságával és örökkévalóságával. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mi szent hivatást teljesítünk, midőn itt ezeket az eszméket hirdetve, fentartjuk őket talán csak egy következő nemzedékre, a mely esetleg meg fogja valósítani azt, a minek megvalósítását a sors reánk nem bízta. T. ház! A mostani költségvetési vitában az eddigi felszólalók beszédeit figyelembe véve, a pénzügyi kérdés és a nemzetiségi kérdés volt úgyszólván a vezérfonal. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) A magam részéről felszólalásomban szintén ezt az irányt akarom követni és először általánosságban tárgyalva a kormány politikáját, át akarok térni és tisztán figyelembe véve az általános költségvetési vita keretét, a mely részletek megvilágítására szerintem nem hivatott, — mert arra módunk és alkalmunk nyilik a részletes vitánál — mondom, át akarok térni, és általánosságban akarom tárgyalni a pénzügyi politikát és kormányzatot, a melynek immáron évtizeden túl Lukács László a pénzügyminiszter ur áll az élén. Végül pedig foglalkozni akarok a nemzetiségi kérdésekkel, elkülönítve egyéb nemzetiségi kérdéseket, a melyek e vita folyamán fel nem merültek. Főleg a szász képviselőtársaim részéről itt előadottakkal, az ő magatartásukkal és beszédeikkel akarok foglalkozni és rá akarok utalni arra az irányzatra és azokra az eszmékre, a melyeket én hangoztatok, és a melyeknek szerintem ennek az országnak érdekében okvetlenül érvényesülniük kell. (Halljuk! Halljuk! a szélsöba loldalon.) T. ház! Mindenekelőtt engedelmet kérek arra, hogy mielőtt a belügyi kérdésekre áttérnék, általánosságban utaljak arra, hogy Magyarország külügyi dolgokban mily szerepet játszik ma abban a nyugat-európai konczertben, a mely a külügyi kérdéseket vezeti. Rákosi Viktor: Kibicz-szerepet! Pichler Győző: Rákosi Viktor igen t. képviselőtársam közbeszólását én egyszerűen honorálom azzal, hogy elfogadom, Magyarország a külügyi politikában a kibicz szerepét folytatja, de ott sincs semmiféle joga a kibicznek, csak egy kötelessége van, melyet a 13. §. megállapít, T. ház! Hol látjuk mi Magyarországot érvényesülni a külügyi kérdésben? Hol látjuk mi Magyarországot mint önálló államot érvényesülni külügyi politikánkban ? Hol látjuk mi diplomacziánkban Magyarország érdekeinek istápolását ? Azt látjuk, hogy külügyi kérdésekben mélységes sötétség fedi minden tudásunkat, semmikor és sehol külügyi politikánkról felvilágosítást nem nyerünk és ha valamely képviselő külügyi interpelláczióval áll elő itt a házban, óvakodik a miniszterelnök ur azonnal megadni a választ . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Sohasem óvakodtam ! Pichler Győző; , , . mert neki nincs önálló nyilatkozási joga ebben, mindenekelőtt Bécsbe kell utaznia és ott az informácziókat beszereznie. És mi indit engem arra, hogy a jelen költségvetés keretében erre röviden ráutaljak ? Indit az, hogy én tisztelettel kételkedem a miniszterelnök ur szavában. És bár elismerem, hogy legjobb tudása szerint mondta, a mit mondott: én Ferencz Ferdinánd trónörökös urnak oroszországi utazásában egy ujabb .nagy politikai akcziónak kezdetét látom, mely elé bizonyos aggodalommal nézek, és a melynek jövőbe való kihatását ma nem tudom mérlegelni, de Magyarország érdekeire és jövőjére nézve hasznosnak és üdvösnek nem tartom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Midőn én Ferencz Ferdinánd trónörökös ur utazásája áttérek, nem akarok reagálni azon személyi kérdésekre, melyek ott előfordultak, ezekhez nekünk semmi közünk. Végezze el azt a kormány önmagával, a trónörökös úrral és a külügyi hivatallal. De kétségbe vonom azt, a mit a miniszterelnök ur mondott; és ha a miniszterelnök ur azzal dicsekszik itt, hogy ő mindig egyszerűen az igazságot tárja fel, hogy az ő szavához semmi kétség nem fér, engedje meg, hogy ráutaljak arra, hogy soha beszédében olyan tojástánezot nem követett el, mint azon feleletében, melyet Komjáthy képviselőtársam interpellácziójára adott, a mely interpelláczió — ezt közbevetőleg kötelességszerű tisztelettel pártunk e kiváló tagja iránt ki kell jelentenem — az egész országban pártkülönbség nélkül a legmelegebb és legrokonszenvesebb visszhangot keltette. (Igaz I Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És mintha azon rokonszenves visszhang elől, mely Komjáthy Béla képviselőtársamnak itt előadott fényes beszédére áthatotta az ország minden igaz érzelmű emberének szivét, mintha ez érzés elől nem birt volna elzárkózni maga a miniszterelnök ur sem, mintha ott belülről kopogtatni kezdett volna valamely melegebb indulat, valamely fellángoló, már rég eltemetettnek vélt eszményi nagy gondolat. A t. miniszterelnök ur akkor, midőn Ferencz Ferdinánd trónörökös ur utazásáról beszélt, s annak jelentőségét méltatta, egyszer azt mondta, nagy politikai jelentősége van, de nem gazdasági, máskor azt mondta, hogy ez csak a szokásos udvariasság ténye volt. Széli Kálmán miniszterelnök: ISTem azt mondtam! Pichler Győző: Én nem akarok ráolvasni az igen t. miniszterelnök úrra. . . Széll Kálmán miniszterelnök: Tessék! Pichler Győző: . . . egyszerűen azért nem, mert á t. miniszterelnök ur czáfolatában amúgy is olvasni fogja azokat, a miket mondott, s megtakarítja nekem ezt a munkát. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Egy bizonyos, hogy ennek az utazásnak czélja és jelentősége csak itt a képviselőházban kisebbittetett, nem tudom pártpolitikai okokból-e, vagy nagyobb állami okokból, még pedig politikai értelemben. Mert különben
