Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. 133 nem találok rajta kífogásolandőt; tisztelettel, lojalitással, ragaszkodással és hűséggel szólt a trónörökös úrról. De ezen utazásnak politikai jelentőségét bizonyos irányban csak itt a képviselőházban kisértették meg devalválni, holott nemcsak ennek az országnak a sajtója, hanem a külföldi sajtónak minden előkelő orgánuma is, kezdve a londoni nagy lapoktól, végig a balkáni félsziget kis zuglapjaiig, Ferencz Ferdinánd trónörökös ur emez utazásának nagy jelentőségére utaltak; utaltak egyenesen arra, hogy bizonyos irányzatban ez az utazás a szlavizálás politikáját inaugurálja, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon. Ellenmondás jolbfélöl.) s utaltak arra, hogy az a politika, a melyet Ferencz Ferdinánd trónörökös ur inaugurálni akar, a Vatikán részéről is támogatásban részesül. Én az ezen politikának érvényesültében rejlő veszélyt szükségesnek tartottam kifejezni, mert én a kérdésnek eme részét sokkal kényesebbnek tartom, mint a kulisszahistóriákat, melyek különböző verzióban keringenek, s a melyeknek nemzetünknek jövőjére, Magyarország fejlődésére semmi befolyásuk nincs. Ezek egyszerű inczidenseknek tekintendők, melyeknek fontosabb jelentőséget tulajdonítani nem szükséges. De viszont annak elbírálását, hogy ezen politikának inaugurálása Magyarország jövője tekintetében mit rejt, mit involvál, hogy ez a politikai megegyezés a nemzet ezeréves tradiczióival szemben mily haladási irányt tűz ki maga elé, hogy ez a bizonyos vatikáni politika Magyarország jövőjére üdvös-e, ennek elbírálását én az igen t. képviselőház tagjaira bízom pártkülönbség nélkül. Szükségesnek tartottam felemlíteni ezt még akkor is, hogyha erre nézve nem méltat válaszra a t. miniszterelnök ur. Nem elég, ha hivatkozhatom majdan arra, hogy azzal a csekély erővel, azzal a csekély tudással, mely rendelkezésemre áll, e veszély bekövetkezését éreztem, jeleztem, habár annak részleteit ki nem fejthettem is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Áttérve most már külügyi politikánk más kérdésére, utalni akarok arra, hogyan viselkednek a mi külügyi hivatalaink, milyen magatartást tanúsítanak szemben azon fontos gazdasági kérdésekkel, a melyeknek bekövetkezésétől immár csak néhány hónap, vagy alig egy év választ el. Utalni akarok arra, hogy a mi külügyi képviseletünk semmiképen sem bírta megóvni gazdasági érdekeinket a külföldön; különösen Németországban gazdasági érdekeink egyenesen lábbal tapostatnak és oly irányzat kerül felül, a melynek diadalra jutásával Magyarország a gazdasági tönk szélére kerül. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Utalni akarok arra, hogy a legutóbbi időben földmivelésünk és iparunk terén és különösen abban az egyetlen iparágban, a melyben teljesen találkoznak az ipari érdekek a földmivelők érdekével, a ezukorkérdésben, külügyi hivatalaink és külügyi kormányzatunk oly tehetetlen volt, hogy a ezukorkérdés oda fejlődhetett, a hova ma fejlődött, hogy iparunk ez ágának tönkretételét csak a legmegfeszitettebb erővel és a leghatározottabb fellépéssel lehetett meggátolni. {Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Tanulságos tapasztalat ugy a földmivelési érdekeket szivükön viselő kiváló képviselőtársainkra, mint a kereskedelmi és ipari érdekeket védő hazafias gondolkozású képviselőtársainkra nézve, hogy akkor, mikor Magyarországnak milliókra menő érdekeiről van szó, kormányunk mindig csak abban bízott, hogy Németország majd velünk megy. És mikor azt a gazdasági szövetséget ki akartuk próbálni, Németország ugy cserben hagy-ott bennünket, hogy ma Ausztria és Magyarország e kérdésben egyedül áll mint oppoziczió. Itt látjuk az egyes gazdasági szerződések megbízhatóságát, ha nem iparkodunk érdekeinket előre törvényileg megkötni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mikor arról van szó, hogy Ausztria és Magyarországnak egy nagy érdeke van koczkán, akkor nem számithatunk a szövetségre, hanem csak arra, a mit a törvény betűje kimond, ugy, hogy abba semmit belemagyarázni, hogy azt félremagyarázni ne lehessen. (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Azért utalok arra, hogy mennyi aggodalommal és hazafiúi gonddal kell minden embernek e házban azzal törődni, hogy megkötendő kereskedelmi és vámszerződéseinkben körül legyen írva minden, a mi biztos védőbástyát emel Magyarország érdekeinek; mert látjuk, hogy a mi nincs lekötve, körülírva, a mit nehéz, bevehetetlen bástyák nem védenek, azt a legelső alkalommal elveszítjük. így bánnak el egy monarchiával, a mely azon tévhitben él, hogy ő nagyhatalom. A többi nagyhatalmak meghagyják ebben a tévhitben, de ha rákerül a sor, azt mondják: érd be azzal, hogy azt hiszed, hogy nagyhatalmi állást foglalsz el; ezt a hiúságot megengedjük neked, de azt teszszük veled, a mit akarunk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. ház, engedjék meg, hogy rövid néhány szóval áttérjek az igen t. pénzügyminiszter ur pénzügyi politikájára. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Szatmár városában letelepedett egyszer egy kereskedő ember, a kinek vagyona kitett 20—30 ezer forintot és elhatározta, hogy ezt az összeget fruktifikálja, de körülkerítette azt a területi határt, a melyben ezen fruktifikáczió megtörténik és azt mondotta: magában Szatmár városában, a vidéket elhagyva, fogom ezt a 20—30 ezer forintot gyümölcsöztetni. És fruktifikálta különös módon, az összes uzsora- és egyéb törvényeket figyelmen kívül hagyva és rövid tíz év alatt ez a fösvény ember elérte azt, hogy ott, Szatmárott, a lakásán a Wertheimkasszájában 20 ezer forint helyett 200 ezer forint feküdt készpénzben. Ez a pénz Szatmárban volt és ha az ember egy statisztikát, vagy vagyoni mérleget csinál Szatmár városának vagy r oni készletéről, nem a várost, hanem az összes la-
