Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-58
126 58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. a hold a nyomorult föld felett, annak viszontagságaitól nem érintve, derült arczczal halad a maga pályáján, ugy halad a t, pénzügyminiszter ur is a maga tárczájával a maga pályáján. Az ő vetése mindig biztos, mint a borbélyoké; azt sem a jég, sem a ragya soha el nem verheti; ő a viviszekcziónak a munkáját egykedvűen végzi tovább. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Én szerintem ez nagyon veszedelmes, nagyon aggasztó politika; ez az, a mi a szoczializmust csinálja, ez az, a mi a népet koldussá teszi, s ez a politika az, a mely a társadalomnak az épületét fejünkre gyújtja. Minek kellenek azok a rengeteg milliók, a mikről szó van a költségvetésben ? Azt mondja a t. jjénzügyminiszter ur, hogy vannak bizonyos feladatok, a melyeket minden körülmények között teljesíteni kell. Ilyen feladatok pl. a kultúrának a fejlesztése, a gazdasági viszonyoknak a javítása, a kereslet alkalmainak a szaporítása és más effélék. Hát ezek nagyon szép és zengzetes, jóhangzásu jelszavak, t. ház, de a pénzügyminiszter ur a legfőbbet kihagyta, t. i. a militarizmus molochját, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) a melyet folytonosan táplálni kell. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyenkor, a midőn pénz kell, előállanak a kulturális és gazdasági viszonyok javításának szükségével, (Halljuk!'Halljuk;! a szélsobaloldalon.) de tulajdonképen mi az, a mit erre fordítanak ? Neui mondhatni, hogy semmi, de sokkal többre volna szükség és többet lehetett volna ezekre fordítani, mert a t. jiénzügyminiszter ur azt az 500 millió koronát ezeken spórolta meg. Nézzük pl., hogy mit tesz a kormány a tanügyért, a kultúráért? Nem foglalkozom most mással, csak ennek egyik ágával és azt kérdem, hogy mit tesz a kormány a j>rotestáns tanügyért? Az 1900. évi miniszteri jelentés szerint a református és az evangélikus két protestáns egyháznak összesen 3696 iskolája van, ezek közül 3486 elemi iskola; van ezenkívül 49 gimnáziumuk, vannak továbbá tanitóképezdéik, jogi akadémiáik és más tanintézeteik. Ezekre a két protestáns egyház a maga erejéből évenkint 7,700.000 koronát áldoz és a két egyház iskolai vagyonát mintegy 60 millió koronára becsülik. És mivel járul e két egyház iskolái segélyezéséhez az állam? Mindössze 1,323.640 írttal. Bz, t. ház, azokkal az áldozatokkal szemben, a melyeket a két protestáns egyház a művelődés és kultúra oltárán hoz, nagyon csekély segítség. De még jelentékenyebb az a szolgálat, a melyet a protestáns felekezetek a kultúrának művelése, felkarolása által az egész hazának tesznek. Iskoláik növendékeinek jelentékeny százaléka épen az izraelitákból és más hitfelekezetüek közül kerül ki. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) T. ház! A legmagyarabb egyház ennek a hazának elejétől fogva mindig mostoha gyermeke volt. Míg a rom. kath. egyház iskolai kiadásainak 32°/o-át, a görög-katholikusok iskolai kiadásainak pedig 26 1 / 2 0 / 0-át az állam és a községek adják, addig a reformátusok ilynemű kiadásainak csak 15%-át, az evangélikusok iskolai kiadásainak pedig csak 10°/o-át adják az állam és a községek. Pedig azt hiszszük, t. ház, hogy mi is édes gyermekei volnánk ennek a hazának, és nekünk is igazságos jussunk van az atyai örökséghez, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.Jés az örökségnek ezt a minket illető részét mi is követelni fogjuk, t. ház. Mert hogyha más egyházak és felekezetek hasznos szolgálatot tesznek ennek a hazának a tanügyi téren, mi is teszünk bizonyára annyit, mint bármelyik más. A t. pénzügyminiszter ur nekünk tesz szemrehányást, hogy ujabb meg ujabb követelésekkel állunk mi is elő és hogy következetlenek vagyunk; mert egyfelől sokaljuk a kiadásokat, másfelől j>edig ujabb és ujabb követelésekkel állunk elő. Az volna a furcsa, t. ház, hogyha nekünk egyáltalában semmiféle kívánalmaink nem volnának. Csakhogy mi ezen kívánalmaink teljesítését nem oly módon óhajtjuk, mint azt a t. pénzügyminiszter ur gondolja; hanem az államháztartásnak helyesebb beosztása által. Nem appellálunk mindig a népnek a zsebére; nem gondolunk mindig az adóztatásnak növelésére. Egy példát hozok fel. Itt van pl. a vasutasok fizetésének a javitása. Ha valamely hivatalnok, tisztviselő megérdemli a tisztességes fizetést, ugy kétségen kívül a vasúti tisztviselők azok. Éjjelnappal terhes szolgálatot teljesítenek, és már eddig is, különösen a magyar államvasutaknak tisztviselői háttérbe voltak szorítva. Mikor átvettük az osztrák államvasutakat, az osztrák tisztviselőket kellett előtérbe állítani és jobb hivatalokba helyezni, a magyar államvasutak tisztviselői pedig háttérben maradtak. Most azokat nyugdíjazni kell, valószínűleg ismét a magyar tisztviselők rovására, ezek nyugdíjjárulékainak felemelése mellett. De, t. ház, hogyha szívesen adjuk a szavazatunkat ahhoz, hogy ezeknek fizetése javittassók, hogy ők tisztességes fizetésben részesittessenek, nem gondolunk mindjárt arra, hogy ez köz adózásból történjék. Hiszen tudjuk, hogy maguk az államvasút! tisztviselők is eredetileg nem arra appelláltak, hanem azt gondolták, hogy a szállítási refakcziákból lesz ez teljesíthető. 28 millió koronát adunk ki refakeziák czimén az egyes nagy szállítóknak, egyes milliomosoknak, némely részben nem is magyar állampolgároknak. Az a nyolez millió szakittassék el ebből a 28 millióból és mindjárt megvan a vasutasoknak a kívánsága és még a milliós uraknak is elég összeg jut a 20 millióban. T. ház! A pénzügyminiszter ur, mikor ily módon csinálja meg a politikát és a költségvetését, másfelől folytonosan a nemzetet kárhoztatja, a nemzetet okolja és leczkézteti és azt mondta legutóbbi beszédében is, hogy a nemzet gazdálkodása, a népnek, a társadalomnak gazdálkodása
