Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-57
120 57. országos ülés 1902 február 2^-én, hétfőn. És Nagyváradon nem az oláh püspök lakása ablakából hirdette-e a szabadság igéjét Kossuth Lajos és tüzelte a nagyváradiakat hűségre és kitartásra P (Egy hang a szélsőbaloldalon: Egy szó nem sok. de annyit sem értünk belőle! Zaj.) Pedig Nagyváradon is vannak ám románok. Hiszen Kossuth Lajos egy román embert, egyik titkárát, Drágov Sándort küldte a bécsi kamarilla által felizgatott móczokhoz, hogy ott azokat megnyerje és a magyarokkal kibékitse. De Hatvani professzornak beavatkozása nemcsak meghiúsította ezt a missziót, a mely már-már teljesedésbe ment, hanem a felizgatott móczok magát Drágov Sándort felkonczoltáfc. Általában a ki utána néz kissé alaposabban a dolognak, tudja, hogy Kossuth Lajos oldalán igen sok román ifjú dolgozott. Helytelenül alkalmazták a képviselő urak a románokra azt is, hogy a nemzetiségek sehol annyi joggal nem ruháztattak fel, mint nálunk; helytelenül azért, mert hiszen a románok ősidőktől fogva lakói e hazának. A magyar szabadságharcz idejében ott küzdöttek a szabadságért és a függetlenségért, a hol a magyarok. Budavár bevételénél voltak magyarok, de voltak románok is, sőt Belényesen azt tartják, hogy az, a ki Budavár ormára a nemzeti lobogót kitűzte, belényesi származású román volt. Rákosi Viktor: Zalamegyei volt! Fassie Tódor: Ezen hazafias tulajdonságok ellenében azt állítani, hogy a románok kifelé gravitálnak, azt hiszem, igen nagy túlzás. Gabányi képviselő ur már a fáradságot jobban bíró magyar katonákhoz hozzáérti a román testvéreket is, mert hát, mint mondja, sokan vannak köztünk. Általában a t. túloldalról elhangzott nemzetiségi vitatkozások között szerintem egyedül Holló Lajos képviselő ur nézete üti meg az igazság mértékét. A többi egyáltalában meg sem állhat hazánkban, a hol a szabadság, egyenlőség és testvériség alapkövei az alkotmánynak. Babó Mihály képviselő ur kivánata nézetem szerint törvényellenes és természetellenes. A magyar nemzeti állam méltóságával, szabadclvüségével nem is lenne összeegyeztethető, hogy a román ajkuaktól nyelvük használatát és törvényesen kapott felekezeti jogaikat elvegye. Emlékeztetem Babó Mihály képviselő urat - akkor még fiatal volt ugyan, de azért olvashatta — a Bach-korszak alatt elkövetett azokra a visszaélésekre, melyek értelmében elrendeltetett a hetvenes években, hogy a gimnáziumokban a történelem, a görög nyelv, az algebra és mathézis német nyelven taníttassák, miután meg akartak bennünket németesiteni. Ez azonban nem sikerült. 1861-ben, midőn már kissé szabadabban mozoghattunk, csak ugy harsogott az ország az akkori jogászok által a megyefőnökök és Bachhuszárok bosszantására rendezett macskazenétől. Jól esett nekünk, ha a megyefőnököknek és a Bach-huszároknak macskazenét rendeztünk és betörtük az ablakaikat. (Helyeslés a baloldalon.) Azok között az ifjak között voltak ám román ifjak is! S kérdem Babó Mihály képviselő urat, milyen volna az az »Isten áldd meg a magyart«, ha a tótok, szászok, szerbek és oláhok kényszerűségből énekelnék azt ? Polczner Jenő képviselő űrtől kérdem, mikor és hol törtek az oláhok a szabadságharcz óta a magyarok ellen? Az, hogy léteznek közöttük nemzetiségi politikát űzők, még nem támadás a magyar nemzeti állam ellen, és nem róható fel bűnül azoknak, a kik azon piolitikán kivülállnak. Barta Ödön: Azoknak nem, de amazoknak igen ! Fassie Tódor: T. ház! Gyengeségszámba menőnek tartom, hogy a t. túloldalon, a hol tűzzel-vassal pusztítanának el mindent, a mi nem magyar, most, a huszadik században, és akkor, a midőn a statisztika a román ajkúak számának apiadását bizonyítja, elrománositásról beszélnek. Nem állhatom meg még, hogy Babó Mihály képviselő urnak oly nagy sovinizmusára nézve egy példát hozzak fel. Ismerek egy magyar bírót, a ki a sommás- és egyéb hozzá utalt ügyekben, a midőn a szegény oláh peres fél román nyelven köszöntve benyitott hivatali helyiségébe, nem a leggyöngédebben rákiáltott: »Itt magyar bíróság van : itt nem szabad más nyelven, mint magyarul beszélni.« Ez a magyar bíró rájött arra, hogy még sem helyes azt követelni, a mit nem teljesíthet valaki, és azt akarván, hogy a nép ne terheltessék még külön a tolmácsolási költséggel is, sovinizmusa felhagyásával megtanult románul, és ma a latin nyelv segítségével már nincs szüksége tolmácsra. Hát ilyet lehetne csinálni igen sokat. Engedelmet kérek, t. ház, hogy minden sérteni akarás nélkül kifejezést adjak azon meggyőződésemnek, hogy a közillem, a társadalmi illem követelményeivel nem tartom összeegyeztethetőnek, hogy itt a magyar parlamentben a t. túloldal részéről a magyar miniszterelnökről az mondatik, hogy főtánezmester, (Elénk mozgás és deriVtség a szélsobaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ki mondta azt? Fassie Tódor: A pénzügyminiszterről pedig azt mondták, hogy hamis mérleget mutat be az országnak. (Mozgás a jobboldalon.) Nessi Pál: Hát olyan borzasztó dolog ez ? Fassie Tódor: Az ón szerény, társadalmi illemről való felfogásom és ízlésem szerint igen. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a bal- és a szélsobaloldalon.) Lukáts Gyula: Az is rossz izlés, hogy Magyar-Csékén osszegazemberezte az összes szélsőbaloldaliakat, Meg van ám nyomtatva is. (Mozgás és zaj a szélsobaloldalon.) Fassie Tódor: Nem ; csak Írásban! (Derültség a szélsobaloldalon.)
