Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-57

57. országos ülés 1902 február 2í-én, hétfőn. 105 duktumai bátran kiállják a versenyt bármely külföldi gyáréval és mégis méltóztassanak meg­nézni, mennyi idegen papir jön be a kereskede­lem révén az országba csak azért, mert hiányzik a kereskedőkben az a bazafiui szellem, melynek hivatása volna ott, a hol lehet, hazai ipartermé­keinket pártolni (Helyeslés a néppárton.) Most az ipari és kereskedelmi kamarák valóságos haj­szát indítottak a szövetkezetek ellen és a t. ke­reskedelemügyi miniszter ur hajlott is az ő sza­vukra, mert elrendelte országszerte a kereske­delmi és iparkamarák által az adatoknak gyűj­tését. Ernszt Sándor: Ez gyalázat! Csernoch János: Mi lesz ennek a vége ? Az ipar- és kereskedelmi kamarák küldöttei annak az áruközvetitő világnak, mely a szövetkezetek által érdekeit veszélyeztetve látja, tehát előre tudjuk, hogy miképen fog végződni az a vizsgá­lat. Arról azonban biztosithatom a t. kereske­delemügyi miniszter urat, hogy nem fog most találni olyan országgyűlést, mely a szövetkezetek megrendszabályozását engedélyezné. (Helyeslés a néppárton.) Még néhány szót akarok említeni a tiszt­viselőkről és azoknak fizetéséről. Előre is kije­lentem, hogy én nagyjában egyetértek azzal, a, mit a t. pénzügyminiszter ur múltkor erre a kérdésre vonatkozólag mondott. Nem lehet ezt a kérdést csak ugy mellékesen elintézni. Nagyon helyes tehát, ha akkor akarják véglegesen elin­tézni, midőn már egyszer szó lesz a közigazga­tás egyszerűsítéséről, mert akkor lehet csak egységes tervet megalkotni, csak akkor lehet tudni, hogy voltakép mennyi tisztviselőre van szükségünk, A tisztviselőknek száma ijesztő mértékben szaporodik. Odáig jutunk, hogy az állam lassankint kisajátítja az országban az egész intelligencziát és ezek azzal, hogy beáll­nak állami szolgálatba, miután szolgálati sza­bályzatunk nincs, elvesztik egyúttal független­ségüket is. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Ezek a tisztviselők magukat nem a magyar állam, hanem a magyar kormány tisztviselőinek tartják, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és a hol lehet, pl. a választásoknál, annak az érdekeit mozdítják elő, és ők annak a legelső kortesei. Igaz, hogy különösen az alsóbbrangu tisztvise­lőknek sorsa csakugyan szánalomra méltó, de mégsem olyan, mint azé a szegény földmivesé vagy iparosé, mert a tisztviselő legalább azt tudja, hogy mennyije van, tud számítást tenni, jövedelmét tudja felosztani hónapról-hónapra, de a nép nem tudja, milyen termése lesz, az iparos nem tudja, képes lesz-e értékesíteni iparczikkeit, hanem él máról holnapra. Ezzel azonban nem mondom, hogy a szegényebb tisztviselők fizetése ne javittassék, sőt kívánom, adjanak nekik biz­tos anyagi létet, különösen azoknak, a kik a vasútnál, postánál és adóhivataloknál végzik napról-napra azt az emberölő munkát és a kik KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. III. KÖTET. csakugyan tiszteletre méltó napszámosai az or­szágnak. (Helyeslés a néppárton.) De a tisztviselők, különösen pedig a köz­igazgatási tisztviselők, legalább manap, egészen más megítélés alá esnek. Hiába iparkodik a bel­ügyminiszter ur becsületes munkát végezni a megyei kormányzatok tisztításánál, mig meg­engedi és elnézi azt, hogy a tisztviselők törvény­telenségeket követnek el. (Igaz! Ugy van! a nép­párton.) A legutóbb lefolyt zsámbokréti választás­nál , . . Major Ferencz: Az minta-választás volt! Csernoch János; . . . oda voltak rendelve még a megye legtávolabbi részéről is a jegyzők. Ott volt pl. a tardos-keddi jegyző, a ki több mint 100 kilométerre lakik onnan. Ott volt a szeniczi jegyző és még legalább nyolcz. Major Ferencz: Tizennyolczan! Csernoch János: Ki küldi oda ezeket a tisztviselőket? Azt gondolják, hogy ezek annyira lelkesednek a liberális kormányforma iránt, hogy önmaguktól, saját költségükön mennek oda ? Azt hiszem, ezt nem hiszi senki. Hogy két hétig ott maradhassanak és üresen hagyhassák hivatalu­kat, erre szükség volt, hogy valami felébb­valójuk küldte legyen őket oda. Én nem kuta­tom, ki, az alispán, főispán volt-e ez, de tény, hogyha ez a tisztviselő azután a hivatalába nem jár el ugy, a hogy kellene, ha kötelességeit el­mulasztja: akkor felebbvalója nem léphet föl vele szemben többé oly erélyesen, mint hogyha az ő keze ezzel a tisztviselővel szemben tiszta volna. (Igaz! Ugy van! a, néppárton.) Ilyen­kor — hogy ugy fejezzem ki magamat — le­kenyerezik felebbvalójukat, a ki kénytelen később mindenfélét elnézni. Hiába iparkodik tehát a t. belügyminiszter ur a megyékben söpörni, hiába iparkodik becsületes, jó közigazgatást létesíteni, mert mindaddig, mig meg nem szünteti a tiszt­viselőkre felülről gyakorolt jogtalan nyomást, az ő törekvése hajótörést fog szenvedni. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Néhány szóval akarok még reflektálni Bal­lagi Géza t. képviselőtársunk beszédére. Akár­milyen messze állunk és ülünk is egymástól, egyben mindenesetre fogunk találkozni, abban, hogj r ha a ház asztalán fognak feküdni azok a szocziálj>olitikai javaslatok, a melyeket a t. kormány 7 kilátásba helyezett, akkor azokat csak­ugyan azon az alapon fogjuk megoldani, a me­lyet ő is említett, t. i. az evangélium alapján. Abban azonban, a mit ő a liberalizmus dicsőí­tésére mondott, már nem találkozni, hanem egymástól távolodni fogunk. Ö mindent a libe­ralizmusnak vindikált, még az újkori demokrá­cziát is. Ezt igen szívesen átengedem neki. Ha mi mondtuk volna, akkor azt mondták volna, hogy ez a demokráczia nem szüleménye a libe­ralizmusnak, de mi azt tartjuk, hogy ez is, a radikalizmus is, az anarchizmus is, abból az 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom