Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

34. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. 43 alaptalan vád, hogy nem tartom érdemesnek a bírálatra. Ha a t. miniszter ur venne magának annyi fáradságot, hogy csak egy napra lemenne Zágrábba, nem mint honvédelmi miniszter, hanem mint egyszerű magánember, meg vagyok győződve, hogy ide állana másnap a parlament elé és azt fogná mondani: bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy Zágrábban minő hangulat van; én azt, a mi abban a czikkben van, most már valószínűnek tartom és a vizsgálatot elrendelem, (Ugy van! Igaz! a szélsőbal oldalon. Egy hang: Nem meri mondani!) T. ház! nézzünk csak ennek a kérdésnek egy kissé a mélyére. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy nem szabad a hazaárulás vádját ugy felületesen odadobni. T. ház, a hazaárulás nagy dolog; mindenütt másutt egy pillanat alatt tisztában van vele az ember, hogy mi ez a vád, csak Magyarországon nem. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon,) legkivált akkor, a midőn arról van szó, hogy a hazaárulás váciját a hadsereg megérdemli-e. Miben áll ez a hazaárulás? Csak egy-két tényt vegyünk. Egy nemzetnek ősi nyelvét elárulni, nem hazaárulás-e ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Egy hang: Nálunk, ugy látszik, nem!) Ügy-e bár, t. miniszter ur, és a közös hadsereg, maga a t. miniszter ur és az egész kormány a magyar nyelvet nem árulják-e el lépten-nyomon ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pichler Győző: Hát Fiúméban nem árulta-e el Széll Kálmán? (Az elnök csenget.) Rátkay László: Az alkotmányt vagy annak egyes részeit, tételes törvényeket meg nem tartani : ez bizonyos értelemben nem hazaárulás ? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. kormány, maga a t. többség, ha ezt a kérdést igy vetjük fel, igen sokszor nem jogosan esik-e a hazaárulás vádja alá? (Ugy van! Igaz! a szélsöbaloldalon.) Lám, t. miniszter ur, azért nem szabad olyan felületesen kicsinyelni ezt a kérdést és lenézően oda vetni, »hogy én nem tartom érdemesnek, hogy erre feleljek; firkálhatnak a lapok a mit akarnak!« Én, t. miniszter ur, nem vagyok arra jogosult, hogy a magyar sajtót megvédelmezzem ; én nem mondom, hogy a magyar sajtó ma a függetlenség és önérzet dolgában az-e? a minőnek kellene lennie, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) de t. miniszter ur, nem szabad ám azért feledni, hogy a magyar sajtó az ő apró betűivel és fekete soraival többet tett, mint a t. miniszter ur és a t. kormány évtizedeken, évszázadokon keresztül tudnának tenni a magyar nemzetért, a magyar nemzetnek jogaiért, a szabadság gondolatáért. Pap Zoltán: Azért nem akarnak tenni semmit! Rátkay László'. Emiitettem, t. képviselőház, hogy a közös hadsereggel szemben miként áll a a magyar nyelv kérdése? Hiszen az bizonyos, hogy a hazaárulás fogalmával találkozunk itt lépten-nyomon. Hiszen maga a t. kormány is minő megaláztatásoknak tesz ki bennünket a nyelv kérdésében lépten-nyomon. A mikor a hadsereg kérdéséről van szó. akkor önök elhallgatnak, t. miniszter urak. Csak mikor kormányzatuk valamely ágában szükségük van bizonyos népszerűségre, akkor emlegetik a magyar nyelvet, emlegetik hazafiságukat, s ugy tesznek, mint az a rossz czigány banda, a mely egymagában mindig magyar nótát penget, de a mint belép egy ezredes vagy egy nagy^ hatalmasság, bizony a Grotterhaltera huz rá. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Megaláztatás, mikor nekünk el kell tűrnünk, hogy a Hier kérdésében feláll Magyarország miniszterelnöke, a ki pedig eleget kaczérkodik és szerelmeteskedik a népszerűséggel; s mikor néznünk kell, hogy a mint Julius Caesar vére csepegett és hullott egykor a római fórumon, épp ugy a magyar parlamentben a magyar miniszterelnök az első, ki a magyar nyelvbe, mint Brutus Caesarba beleveti a tőrt. Ilyen körülmények között mindig lehet beszélni hazaárulásról. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Eleget szenvedett ez a nemzet, A keserűség pohara tele van. Tegyék meg már önök a kötelességüket és ne azt mesélgessék nekünk, hogy a törvény már lejárt, hogy az ujonczokat meg kell adni. Ez mindig csalás; csalás épen ugy, mint csalás a t. többségnek az az álláspontja, hogy az 1867: XII. t.-czikket védelmezi. Az 1867 : XII. t.-czikk nincs többé t. miniszter ur, (Elénk helyeslés a szélsöbálodalon.) és a kötelesség, mely ebből következik, nem az, hogy ujonczokat szavaztassanak a közös hadsereg részére: a kötelesség az, hogy terjeszszék be a törvényjavaslatot az önálló magyar hadsereg felállítására. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Kubik Béla jegyző: Madarász József! Madarász József: T. ház! Csatlakozom az előttem szólott Rátkay t. képviselőtársamnak utolsó szavaihoz. Én is ugy tudom, hogy az 1867: XII. törvényt mi mindig törlendőnek mondottuk. Most már elkövetkezett az idő, midőn a tények tanúsítják, hogy tönkre ment, nem működhetik többé. Köszönöm Rátkay t. képviselőtársamnak azt, hogy alkalmat nyújtott nekem arra, hogy kifejezzem én is, hogy a kormánynak kötelessége immár beterjeszteni a magyar hadsereg felállításához megkívántató véderő és egyéb javaslatokat. Bocsánatot kérek most a t. háztól azért, hogy kitérek egy kissé a magam személyére. (Halljuk! Halljuk!) Köszönöm Kátkay képviselőtársamnak figyelmeztetését, de arra kérem, olvassa el még egyszer beszédemet és igazat fog nekem adni abban, hogy én nem kívántam bántani itt ülő képviselőtársaimat, barátaimat. Én szemrehányást nem tettem nekik. Tóth János: Az volt az értelme az egész felszólalásnak! Madarász József: Tessék csak elolvasni azt, a B*