Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

44 34. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. mit mondottam és azután ítélni. Mikor vártam, hogy többen és lelkesen fognak szólani e tárgyhoz ; — ime, ma örömmel mondhatom, hogy hallottam is azokat — vártam, és nem lévén senki, a ki felszólalt volna, fájdalmasan éreztem annak szükségét, hogy nekem kell már szólanom. E fájdalmamnak kifejezést adni, és nem szemrehányást kivántam tenni. (Mozgás a szélsőbal-oldalon.) Nem; hanem reméltem, hogy a figyelmeztetést tőlem (Mozgás a szélsőbaloldalon), mint legidősebb embertől el fogják fogadni. Hát ha hibáztam abban, hogy tegnap megmondtam véleményemet . . . (Mozgás és zaj a szelsöbaloläalon). Pichler Győző: Nem vagyunk betegek, hogy bülleteineket adjanak ki állapotunkról; arról, hogy »máma jobban érzi magát a beteg ;« »máma rosszabbul van.« (Mozgás és zaj a szelsöbaloläalon. Halljuk ! Halljuk!) Elnök (csenget): Csendet kérek! Tóth János: Nem kell egy pártot tanítani és figyelmeztetni! (Ugy van! JJgy van! a szelsöbaloläalon. Mozgás és zaj.) Elnök (csenget): Nyugalmat kérek a házban, t. képviselő urak! Madarász József: Ismétlem, vélekedhetnek önök, t. képviselőtársaim, ugy, a mint akarnak, de azt csak nem tilthatják meg, és közbeszólásaikkal sem akadályozhatják meg, hogy én arra nézve, a mit bizonyos szándékból tettem, azt mondjam, hogy azzal sem bántani nem akartam önöket, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sem szemrehányást nem tettem. Pichler Győző : Jól van ! Madarász József: Már akár van jól kegyelemből, akár van rosszul, nekem mint képviselőnek épen ugy szabad meggyőződésemet kinyilatkoztatnom, mint azoknak, a kik az én nyilatkozatomat nem akarják elfogadni ugy, a mint én mondottam. Ezért köszönöm tehát Rátkay t. képviselőtársamnak mai felszólalását, és felhívom arra, hogy Ítélje meg ő maga, — nem itt, hanem majd magában — hogy helyesen cselekedtem-e, vagy nem. Ma azt mondja t. képviselőtársam, és sokan azt mondják, hogy miért szólalnánk fel, hiszen nem czáfolnak odaát bennünket, (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloläalon.) tehát nem kell beszélni. Hát legyen mindenkinek a meggyőződése szerint, de én azt hiszem, hogy ha líátkay László t. barátomnak mai felszólalása elmaradt volna, ő ezerszerte nagyobb hibát követett volna el, mint a minőt elkövetett azzal, hogy elmondta (Helyeslés a szelsöbaloläalon.) mindazokat, a miket tőle hallottunk. Jól tudom én azt, hogy odaát a t. kormánypárt hallgatni szeret, de azért az én meggyőződésem az, hogy ennek az ellenzéknek, ha onnan nem szólalnak is fel, az a kötelessége, hogy az ilyen tárgyakhoz, a minő a mai is, bizony ne csak egy-két képviselő, hanem ha lehet, több képviselő is felszólaljon. Mert minél többen szdlanak, a nemzet odakünn annyival inkább megért bennünket, és mert én azt hiszem, hogy önökkel együtt engem is azért küldöttek ide választóink, hogy a nemzet részére az ősi alkotmányos önállást és függetlenséget előbb-utóbb kivívjuk. (Helyeslés a szelsöbaloläalon) Ha magunk nem birjuk ezt most, ugy a jövőben; ha akkor sem, ugy egy más képviselőház majd csak kivivandja, vagy jöhetnek oly körülmények is, olyan európai viszonyok is fejlődhetnek, a melyek kötelességévé teszik még a hatalomnak is, (Helyeslés a szelsöbaloläalon,) hogy Magyarország ősi önállóságát és függetlenségét visszaadja. (Helyeslés a szelsöbaloläalon.) De ezt, t. képviselőtársaim, mindenesetre inkább vívhatjuk ki akkor, ha minél többen és minél lelkesebben veszünk részt a vitában. (Helyeslés a szelsöbaloläalon.) Ennyit személyemre nézve. Magára a tárgyra nézve is óhajtottam, (Halljuk!) ha röviden is, nyilatkozni. Én ugy vélekedem, hogy az ország népe ós mi is magunk nem katonáknak, hanem a végett születtünk és azért vagyunk polgárok, hogy polgári foglalkozásban teljesítsük haza iránti kötelességeinket. Tudom, hogy e kötelességek közt ott van a haza védelme is; de a haza védelme soha sem terjedhet odáig, hogy a polgárt önmaga élete biztosításától, polgári hivatalásától elvonja. Ez azon magasztos elv, a melynél fogva én már tegnap kinyilatkoztattam, hogy a javaslatot nemcsak méltányosnak nem, de igazságtalannak tartom. Most arról lévén szó, hogy ujonezok ajánltassanak-e meg, csak természetes következése az általam kifejtett elvnek, hogy míg Magyarország önálló függetlensége ki nem vivatik, addig ezen rendszernek és ezen alapnak fentartását nem kívánom, hanem annak megszüntetését óhajtom. Ezért nem ajánlok meg egyetlenegy ujonezot sem. (Elénk helyeslés a szélsöbaloläalo n.) Elnök: T. ház! Rátkay képviselő ur kivan személyes kérdésben szólani. Rátkay László: T. ház! Méltóztassanak megengedni, de én ugy látom, hogy Madarász József i t. képviselőtársain félreértette vagy félremagya| rázta szavaimat. Én soha sem szoktam szavaimba mérget keverni; de vannak körülmények, midőn a szavakból mézet is, mérget is lehet kivonni. Én nem szemrehányásképpen mondottam szavaimat, hisz én figyelmeztetéseit a t, képviselőtársamnak már csak azon fehér hajszálak jogánál fogva is mindig örömmel és tisztelettel fogadom. De én nem akarom megszerezni a t. túloldalnak azt az örömet, hogy ebben a nagy kérdésben ne azt lássa, hogy összetartunk, hanem hogy egymás ellen támadunk; hanem én azt kívánom a t. képviselőtársammal egyértelemben, hogy mentül előbb tanúi lehessünk a 48-iki magasztos jelenetnek, hogy megszavazzuk együttesen az önálló magyar hadsereg ujonczait. (Élénk helyeslés a szelsöbaloläalon.) Elnök: T. ház! Ugy látom, hogy szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem, kiván-e még