Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

;Í76 50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. Oroszországgal egészen más viszonyba fogunk gazdaságilag lépni, hogy mi kinyitjuk Oroszországnak összes kapuinkat az ő nyersterményeinek, hogy azzal az osztrákok a maguk összes iparczikkeikkel bejuthassanak Oroszországba. A t. kéj)viselő ur az ő informáczióját nem tudom micsoda körökből szerzi, de oda állítja mint egy biztosat és mint feltevést és arra épiti okfejtését, hogy mindez igaz, mert sehol sem lett megczáfolva. Honnét vette ezt ? Talán oly körökből, a kiknek ez érdekében lenne, de az osztrákmagyar monarchiának, és az osztrák-magyar vámközösségnek a maga egészében és mindkét fél egyeztetett érdekeinek ez a politika nem felelvén meg, hát érvényesülni ebben az értelemben és terjedelemben nem is fog. A t. kéjrviselő ur azután rámegy a közelebb fekvő — és elismerem itt már, egészen jogosult — argurr.entáczióra, a mely, ha a feltevések, a melyekből kiindul, állanának, egészen helyes lenne. De hát ezek a feltevések nem állanak. A képviselő ur azt mondja: hogyan történhetik az és micsoda feladása a magyar állam összes érdekeinek, a törvény által előirt kötelességeknek mulasztása, melyek mind a miniszterelnökre és a magyar kormányra hárulnak, hogy akkor, a mikor Oroszország részéről történt előzékeny lépés a Rákóczy-kard dolgában, Konstantin nagyherczegnek ittlétében és most, a mikor — nézete szerint — egy digresszió történik az eddigi politikától, most, a mikor Pétervárott egészen uj politikát, a hármas-szövetségtől és eddigi politikánktól ós az Oroszországgal fennálló mai viszonytól is eltérő külügyi politikát, nemzetközi politikát, esetleg gazdaságit is akarnak szervezni, hogy akkor a magyar kormány részt vett-e ezen akczióban, ennek előkészitésében, megaUvpitásában, szervezésében, a mikor ezen uj nagy külügyi rendezkedése a monarchiának megtörténik ? Visontai Soma: Ezt kérdeztem! Széll Kálmán miniszterelnök: Ez volt a kérdés ugyan, de már állítás is, mert ebből a szupjjoziczióból indult ki az okoskodás. Erre vonatkozólag legyen szabad azt mondanom, hogy külügyeket nem így szoktak csinálni. Külügyeket és nagy külügyi akcziót, olyant, a mely a monarchiának politikáját az eddigitől eltérő irányzatokba vinné, és arra nézve uj alapokat raknak le, nem csinálnak azzal, hogy, bár a trónhoz nagyon közel álló főherczeg és legközelebb álló várományos látogatást tesz, a mikor azok, a kik viszik a külügyeket és törvényszerűen felelősek a külügyek viteléért, a kik hivatvák első sorban, nincsenek jelen. A fejedelem felelős közös külügyminiszterével, a ki az 1867 : XII. törvényczikk értelmében egyetértőleg jár el a két állam miniszterelnökével, csinálja a külügyi politikát. így történt mindig minden külügyi akczió nálunk is és soha másként nem történhetik, ez a dolgok természetében van. (Helyeslés és tetszés jobbról.) Ezt tehát a t. képviselő ur fantáziája festi ki egy pár különben jó czikkből, a melyek az orosz lapokban megjelentek. Ezeknek a czikkeknek én örülök legjobban; de azok az orosz lapok nem ugy irtak mindig, a mint a képviselő urnak tetszenének a részletek. De örülök, hogy ezen látogatás alkalmából igen szimpatikus és meleg hangon irt czikkeket és közleményeket hoznak az orosz lapok. Hát nem kellett sem megkonstruálni, sem megállapítani semmiféle feltételeit, semmiféle tartalmát, semmiféle utasításait ennek a szerinte uj helyzetet teremtő és az eddigitől eltérő politikai akcziónak, mert az a politikai akczió abban az értelemben, a mint azt Visontai képviselő ur ideállítja, nem létezik és ennek a karakterével ezen utazás nem bir. Mikor a trónörökös ő fensége Pétervárra elmegy, és ott egy látogatást tesz, egy látogatást a czélből, hogy ő azt a magas katonai rangot, a melylyel őt nagy előzékenységgel az oroszok czárja felruházta, megköszönje, az egy kiválóan ünnepies udvariassági tény, a mely súlyban, jelentőségben nyer az által, hogy a trónhoz legközelebb álló olyan magas személyiség teszi, mint a főherczeg ő fensége, igen gyorsan, annak az adománynak elküldése, vagy meghozatala után. Az a fogadtatás, az a kitüntetés, az a meleg — a melegnél sokkal több — az a fényes fogadtatás, a melyben a mi trónörökösünk Pétervárott részesült, az nagyon örvendetes dolog és nálunk is csak a legnagyobb rokonszenvet keltette és én örülök annak legjobban. És jiedig politikailag is; mert politikai jelentősége is van ennek a barátságos meleg érintkezésnek. En voltam az, a Id a hármas-szövetség védelmében a szemben ülő urak ellenében — novemberben vagy deczemberben történt — egy hosszabb beszédben magam mondtam, hogy a mi politikánknak, a mi békejDolitikánknak egyik előnye az is, mert az a békepolitika a status quo fentartásának a politikája; a kis nemzetek önállóságának és a nemzetközi traktátusoknak alapján való fejlődés terén állunk mi, a kik a kis nemzetek szabad fejlődósét akarjuk és ott a status quot akarjuk megtartani és csak azt nem akarjuk, hogy egyik hatalom a másik felett szupremácziát gyakoroljon. Azt fejtegettem, hogy nekünk az Oroszországgal való meleg és barátságos és minél melegebb és minél barátságosabb viszony és az egyetértésre jutó és egyetértést kereső viszony csak előnyös, csak kedvező. Ha olyan momentum adja elő magát, a mely ezt a politikát erősebbé teszi, közvetlenül kifejezésre hozza, akkor azt csak örömmel kell üdvözölni és azért ennek az utazásnak és a trónörökös ottani fogadtatásának megvan a maga politikai jelentősége is, habár annak politikai czélzata, vagy politikai akcziótermészete, vagy nemzetközi politika, vagy uj gazdasági politika létesítésének szándoka, tehát közjogi cselekménynek, vagy államjogi cselekménynek a karaktere és czélzata nincsen. (Tetszés a jobboldalon.) Semmi tekintetben sem volt