Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. 377 annak az a czélja, hogy állami cselekményt vagy akcziót képezzen, habár j>olitikailag örvendetes és politikailag igen nagy előnyökkel és határozott fontossággal bir. (Helyeslés a jobboldalon.) így áll a kérdésnek a természete, és azért megdőlnek Visontai képviselő urnak ezzel ellenkező feltevései és abból vont következtetései. Átmehetek most már arra, a mit a kérdés meritumára és egyes pontjaira válaszolni akarok. Azt gondolom, hogy a legegyszerűbb és a legvilágosabb válasz és minden embert kielégítő és az elfogulatlan bírálatot kielégítő válasz az, ha elmondom a tényállást egészen biven, szigorúan, ugy a mint történt. (Sálijuk! Halijait!) Köteles is vagyok vele azon imputácziókkal és vádakkal szemben, a melyek bizonyos részében a fejtegetéseknek a t. képviselő urak beszédében benfoglaltattak. Midőn a pétervári ut elhatároztatott, még pedig igen gyorsan, a pétervári küldöttségnek Bécsben való megjelenése után, és majdnem rögtönözve és hamarább, mint a hogy Bécsben hitték és hittük, mert Pétervárról olyan előzékeny válaszok jöttek, hogy azt ezélszerü volt minden tekintetben gyorsítani, mikor ez elhatároztatott, akkor a főherczeg ő fenségének saját kivánságára is az állapíttatott meg, hogy kíséretében egy magyar ur is el fog vele Pétervárra menni. Ez ekképpen lévén kétségen kivül helyezve, tárgyalások, tanácskozások, vagy előterjesztések, vagy indítványok a felett, hogy ki menjen hát ő fenségével Pétervárra, nem történtek, mert ez a látogatás egy elsősorban udvariassági és barátságos tény természetével bírónak tekintetett, a mely a két udvar közötti viszonynak és a két hatalom közti viszonynak melegebbé tételét eredményezi és ezért kétségtelenül fontos politikailag is; de a melyet nem akart senki politikai és közjogi karakterrel és államjogi akczió jellegével felruházni, ezért én részemről egészen, személyes és mondhatnám formális kérdésnek tekintettem, hogy miután az biztos volt, hogy magyar ember el fog menni Pétervárra ő fenségével erre a látogatásra, hogy ki lesz az a magyar ember, a ki ő fensége kíséretében lesz. 0 fensége környezetében magyar ember mindig is van és a kérdés a személyes karakterét és ezt a formális karaktert az ón szememben csak akkor vesztette el, a mikor t, barátom, gróf Széchenyi Gyula, ő felsége személye körüli miniszter jelentése alapján értesültem arról, hogy ő fensége választása épen az egyik eüenzék vezérére esett; a mire én sohase gondolhattam. Itt személyekről nincsen szó. Itt ebben a házban és ennél a kérdésnél — gondolom — csak elvekről lehet szó. Nekem, valamint gróf Széchenyi Gyulának is, és csak kettőnknek, nem tudott más róla senki, attól a percztől fogva az volt a nézetünk, hogy az már nem személyes kérdés többé, ha ő fenségének a választása — minden tisztelet mellett az ő magas személye és az ő óhajtása iránt — oly férfiura esik, KÉPYH. NAPLÓ. 1901—1906. II. KÖTET. a ki politikailag nemcsak ennyire prononszirozott állásban van, de egyenesen az egyik parlamenti ellenzék vezére. (Zajos helyeslés a jobboldalon,) Mi nekünk az volt a nézetünk, hogy bár gróf Zichy János urat (Zaj a néppárton.) én mindig, nem ma — és erről tanúságot tehet a ház nekem — összes vitáimban ugy jellemeztem, mint egy férfiút, kit én legfiatalabb kora óta ismerek, és nagyra becsülök, a kivel rokonszenvezem, a kinek elismertem minden kiváló kvalitásait, tehát alkalmasnak tekintettem arra is, hogy ő fensége magas választása és kitüntetése érje akármily más tekintetben és alkalommal, mégis, ha ő Pensége erre az útra a maga választását aképen ejti meg a vele menendő magyar úrra nézve, hogy kiveszi innét a parlamentből a budgetvita közepén az egyik ellenzéki árnyalatnak a parlamenti vezérét . . . (Nagy zaj a bal- és szélsöbaloldalon.) Olay Lajos: Ebben igaza volt teljesen! Széll Kálmán miniszterelnök:... és elviszi magával oly szolgálatra (Halljuk! Halljuk !) és kitünteti olyan fnnkczióval, a mely funkcziótól az ellenieknek e parlamenti vezére mindekkorig teljesen távol állott, elviszi olyan szerepre, a mely neki nem otthonos, a melyben soha nem vett részt, a melyben — értve ezt a formai szolgálatot — a főherczeggel soha érintkezésben nem volt, akkor nekem igenis — és itt nem személyekről van szó, hanem elvekről, — az volt a nézetem, hogy ez olyan állásfoglalást jefentett volna, a mely állásfoglalás politikailag a parlamentáris és az alkotmányjogi elveknek nem felel meg, (Hosszantartó zajos helyeslés a jobbés a szélsőbalok!álon. Halljuk! Halljuk!) a mely állásfoglalás a trónhoz legközelebb álló várományos részéről — minden igaz nagy tiszteletem, lojális és odaadó, benső ragaszkodásom mellett az ő személye iránt, a melyről nem egyszer beszéltem ebben a házban tőlem telhető melegséggel és bensőséggel, szivem egész melegével, a kinek nagy tulajdonságait, szive nemességét és gondolkozása fenségét én ismerem, s talán jobban, mint sok más ember, — nem egyezik meg a parlamentáris és alkotmányos elvekkel (Hoszszantartó élénk helyeslés a jobboldalon.) és olyan parlamentáris és politikai elveket sért, a melyek nézetem szerint alfáját képezik minden alkotmánynak és a parlamentáris felfogásnak, minden ország önállóságának és az önállóság attribútumával bíró parlamentarizmusnak. (Hosszan tartó élénk helyeslés a jobboldalon.) Nincsen itten személyekről szó. A parlamenti ellenzék vezérei egyedül nem alkalmasak arra a szolgálatra, más mindenki. Ezeket a súlyos aggályokat rögtön a tudomásulvétel után pár óra múlva illetékes helyen egész tisztelettel előterjesztettük és az első felvilágosító előterjesztés, hogy a parlamenti ellenzék vezéréről és nem másról van szó, elég volt arra, hogy a mi aggályaink természeteseknek, indokoltaknak és alaposaknak találtassanak. 48