Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-33

18 33. országos ülés 1902 január 18-án, szombaton. embernek jut, nem érdemes neki a kincstárral összeköttetésben állani. Magánál a honvédségnél ma is, mindazzal a kifogással szemben, a melyek e pártról elhangzottak, ma is csak a nagyszállitók részesülnek kedvezményben. A mi különösen a honvédség horvát részét illeti, épen a legutóbbi napokban a Budapesti Hírlapban, a mely jól szokott értesülve lenni . . . Gromon Dezső: Nem mindig! Molnár Jenő: ... és értesüléseit nagyon gyakran a kormányhoz közelálló körökből ineriti, súlyos vádakat emel a magyar honvédség horvát része ellen. Azt mondja egy helyen (olvassa): »Nem habozunk kijelenteni azt a fájdalmas értesülésünket, hogy ha valamely gonosz izgatás következtében a magyar-horvát alkotmányos elrendezés ellen irányuló támadást fegyverrel kellene visszautasítani, erre a horvát földön elhelyezett közös hadsereg alkalmasabb volna, mint az alkotmányra fölesküdött hetedik kerületi honvédség!« B. Fejérváry Géza" honvédelmi miniszter: Hallottam! Nem áll! Molnár Jenő: Mikor mi annyi anyagi és véráldozattal tartjuk fenn ezen hadsereget, igaz, hogy horvát részről nem vagyunk hozzászokva a hálához, de annyit csak elvártunk volna a t. hadügyi kormánytól, hogy legalább a katonai fegyelem ne legyen oly laza, hogy a katonai tényleges szolgálatban álló, a hadsereg tényleges kötelékébe tartozó egyének fel merjék ellenünk a szavukat emelni. Nagyon sokszor hangoztatták erről az oldalról, hogy tekintettel arra, hogy Magyarország mezőgazdasági állam, ne őszszel, mikor a munkaerőre a legnagyobb szükség van, tartsák a hadgyakorlatokat, ne arra az időpontra tegyék, hanem vagy későbbre vagy előbbre, mert a munkaerőre éppen akkor nagy szükség van. Azután hangoztatta ez a párt, hogy a katonai büntetőtörvénykönyvet léptessék már egyszer életbe. Nem egy trónbeszéd meg is Ígérte ezt, sőt a mostani trónbeszéd is, de még mindig csak a kezdeményezésnél tartunk és a magyar honvédség felett ósdi osztrák rendeletek alapján hoznak büntetőitéleteket. Ezeket látva, t. Láz, nekem nem marad más hátra, mint hozzájárulni ahhoz a közjogi fejtegtéshez, melyet az előttem szólt t. barátom, Tóth János t. képviselőtársam előadott. Azért elfogadom az általa benyújtott határozati javaslatot, és visszautasítom azt a törvényjavaslatot, melyet a t. honvédelmi miniszter ur tett le a ház asztalára. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve. Madarász József: Bocsánatot kérek. Elnök: Madarász József képviselő ur kivan szólani. Madarász József; T. ház! Megvallom, nehéz a helyzetem. Én, ugy hiszem, a magyar nemzetnek, az igazi magyar népnek a többségét képviselem. (Helyeslés és éljerízés a szélsőbaloldalon.) Ez a képviselőház, jól tudom, nem lehet a mostam választási törvények szerint a nemzet képviseleti háza. Az a képviseleti rendszer, mely a nemzetet valóban képviselné, ma még meg van hamisítva. Míg minden becsületes, tisztességes adózó honpolgár, a ki 18-ik évét elérte, nem lesz választó és választható, higyjék meg a t. képviselőtársaim, addig a képviseleti rendszer alkotmányos színezettel ngyan, de csak az önkényuralomnak lehet a kifejezése. Anynyival nehezebb a helyzetem, mert én minden párton kívül, a függetlensgi pártnak és remélem, azért az összes magyar társadalomnak voltam 48 óta és vagyok ma is társadalmi, vagy szocziális értelemben egyedüli képviselője. De sajnálattal és fájdalommal látom, hogy előttem ezen nevezetes véráldozat kérdésében az ellenzék részéről, mely majdnem száz tagot számit, csak ketten szóltak általánosságban. Megvallom, nem értem, miként lehet elképzelni azt, hogy a 67-es alajwn megválasztott képviselők talán más érzülettel jöttek most e választás után a képviselőházba s másként fognak talán szavazni és nem a hatalom kivánata szerint — és ezért, tudom, ellenzéki t. képviselőtársaim neheztelni is fognak talán reám, — miként javulhatna meg most a kormánypárt tagjainak az érzülete, ha a véráldozat kérdésében a majdnem száz tagot számláló ellenzéki képviselők közül is csak ketten szólalnak fel. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: A túloldalról egy sem beszélt! Nem hallottunk czáfolatot!) Tudom, . t. képviselőtársaim, hogy nincs jogom hozzá. Önök rendezkednek a maguk kebelében, de engedjék meg, hogy kifejezzem keblemnek fájdalmát, a melyet érzek akkor, midőn ily nevezetes tárgynál az ellenzék soraiból csak két szónok vesz részt a vitában. (Felkiáltások a szélsőbalon: A túloldalról szólaljanak fel!) Bocsánatot kérek, nem folytatom tovább. Ha nem akarnak megérteni, t. barátaim, ám ítéljenek el, kész vagyok magam ítéletüknek alávetni, (Halljuk! Ralijuk! a szélsobaloläalon.) Most, minthogy senki sem beszél, kijelentem, hogy előttem nyilatkozott Tóth János t. képviselőtársam határozati javaslatának utolját elfogadom; indokait nemiekben nem teszem magamévá, de a határozati javaslatot igen nagy rokonszenvvel elfogadom. Nem az 1867-iki törvény felett, vagy az azóta hozott törvények felett kell itt nekünk ellenzéknek okoskodnunk, hanem arról, hogy mi jó a magyar nemzetnek, mi jó a magyar népnek. Azt tudjuk, hogy most nincs más, mint egy fegyveres béke. Az emészti fel a népek vagyonát, a nemzetek vérét. Es mert ez a törvényjavaslat nem egyéb, mint a fegyveres békének, a nép vagyonának és vérének feláldozására vonatkozó javaslat, és mert Magyarország törvényeiben a véderő megállapítását a jelenben nemcsak méltányosnak nem, de igazságtalannak,