Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-40

40. országos ülés 1902 január 29-én, szerdán. 143 A Mányiatok veszélyes baja, a mely mindjárt az alkotmányos éra kezdetén beállott, két évtizeden át érzékenyen sújtotta államunk lakosságát és háztartását és csak rendkívüli erőfeszítés és rendkívüli segélyeszközök igénybevétele mellett volt végre megszüntethető. E hiánylatok okát sokan az abszolút kormánytól átvett osztrák államadósságnak általunk fizetett és változás alá nem eső járulékában, valamint a közös ügyek költségeiben keresték. Ámde ezen kiadásokkal szemben állanak a közös vámterület vámdijbevételei, és azonfelül mindenesetre számbaveendő, hogy külön magyar hadsereg fentartásának költségei a jelenlegieknél inkább magasabbak lennének, mint alacsonyabbak. A hiánylatok igazi oka szerintem a vasúti ügy és az ez által részben fejlesztett kölcsönügy volt. Helyesen jegyzi meg Matlekovics Sándor Magyarország államháztartásának történetéről kiváló szakértelemmel megirt munkájában: »A vasúti ügy az államot terhelte a valóságos kiadást képező kamatbiztositási előlegekkel, az államvasutak rendes üzleti kiadásaival, az államvasutaknál eszközölt beruházásokkal és ujabb időben a megváltott vasutakért járó törlesztési összegekkel.« A hiánylatok, mert rendes állami bevételeink Tisza Kálmán és Wekerle működése folytán 1887 óta több mint évi száz millió forinttal emelkedtek, teljesen megszűntek ; sőt egy bizonyos felesleg is mutatkozott és az államháztartásnak helyreállított egyensúlya a mai napig fentartathatott. Hogy rendes állami bevételeinknek e tetemes emelkedése legnagyobbrészt fogyasztási és forgalmi adóknak, úgymint: a dohányjövedék, a szeszadó, az italmérési jövedék, valamint az u. n. jogilletékek és dijaknak az eredménye, az szerintem némileg aggasztó jelenség. Aggasztó nemcsak tekintettel az alkoholizmus gazdasági és erkölcsi pusztításaira, (Ugy van! a középen.) hanem az államháztartás érdekeinek szempontjából is. Mert a fogyasztási adók, egészen eltekintve is attól, hogy a szegényebb sorsú néposztályokat eró'sebben sújtják és másrészt a fogyasztást kerülőket egyáltalában nem terhelhetik, még azzal a kellemetlen tulajdonsággal is bírnak, hogy rendes körülmények közt nevezetes felesleget nyújtanak, és ezáltal oly kiadásokra csábítanak, a melyeket pénz hiányában valószínűleg mellőztek volna; ellenben válságos időben, mikor az államnak épen nagyobb bevételre volna égető szüksége, erősen megcsappannak: mert a fogyasztó közönség nagy része éppen nem, vagy pedig igen keveset fogyaszt. Ennélfogva rendes körülmények közt államháztartásunknak egyensúlya nem fog megzavartatni, különösen akkor nem, ha nemzetünknek legtágabb köreiben meggyökereznék az a meggyőződés, hogy alkotmányos államban a nemzet alkotmányos képviseletének határozatai alapján saját erejéből állítja elő a nemzet közszükségleteire megkívántató anyagi segédeszközöket, illetőleg a pénzgazdaság korszakában a szükséges pénzt, és hogy az alkotmányos állam polgárának legelső kötelességei közé tartozik nemcsak a megadóztatás tárgyát képező mindennemű vagyonát, vagy jövedelmét megadóztatás végett megfelelően bevallani, hanem egyszersmind a törvény értelmében végleg megállapított adót pontosan be is fizetni. S mert alkotmányos államban gyakorlatilag ugyan nem mindig megvalósuló azon feltevésből indulnak ki, hogy a törvényhozó test csak a közczélok megvalósítására szükséges, vagy legalább hasznos költségeket és beruházásokat szavazza meg, és hogy az állampolgárok csak a törvény által rájuk rótt közterheket tartoznak viselni, azért a pontos adófizetés, feltéve, hogy a pénzügyigazgatás közegeinek működése a törvény korlátai közt mozog, ugy az államháztartás czéljainak, mint maguk az adózó felek érdekeinek leginkább felel meg, mert az állam adójövedelme megint csak az adózókat terhelő és az adóbevételt csökkentő behajtási költségek megtakarításával, tehát a legolcsóbb és legrövidebb úton-módon folyik az állam pénztáraiba. Mivel nálunk igen sokan mindenféle segélyt és támogatást várnak a mindenható államtól és azt hiszik, hogy az államkormány még gazdasági válságokat is bármikor tetszés szerint elnyomhat, azért épen a mi viszonyaink közt kiváló fontossággal bírnak a pénzügyminiszter ur expozéjának ezen intő és irányító szavai: »Fődolog az, hogy áthassa e nemzet minden produktív rétegét az a hit, az a tudat és meggyőződés, hogy az idegen segély, jöjjön bár az államtól vagy bárkitől, csak másodrendű jellegű és alárendelt dolog, mely az önsegélyt, az öntevékenységet, az egyéni kezdeményezést soha semmi körülmények közt pótolni nem képes. Eődolog az, hogy áthassa a nemzet minden tagját ez a hit és meggyőződés, mindenki igyekezzék a létező erőfaktorok felhasználásával, munkával, szorgalommal, kitartással és mindenekfelett takarékossággal a maga helyzetén segíteni, a mihez hozzá fog járulni az állami támogatás, az állami segély is ama határok közt, a melyek közt az egyáltalán lehetséges. És meg vagyok győződve arról, hogy akkor a mai lethargiáí, a mai tespedést uj élet, uj tevékenység, uj sikerek, uj eredmények fogják felváltani. Államháztartásunk egyik aggasztó jelensége szerintem, állami adóságaink magassága mellett az is, hogy államunk hitelezői, ha jól tudom, nagyobb részt külföldön vannak. Az adómegröviditések és az adóvégrehajtási esetek nagy száma adóink relativ magassága mellett bizonyítanak. A papír-pénzjegyek kényszerforgalmának és a valuta-ügy befejezetlenségének káros hatása a nemzet gazdasági viszonyaira minden kétségen felül álló köztudomású dolog. Érzékeny erőveszteséget jelent az államháztartás szempontjából is gyér lakossággal biró