Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-40

142 ki), országos ülés 1902 január 29-én, szerdán. 1901. november 13-án azt mondta a pénzügyminiszter ur, hogy azokat az adóreformjavaslatokat nem lehet beterjeszteni — és erről tegnap már megemlékezett Buzáth Ferencz képviselő ur, de oly fontosnak tartom ezt a kérdést, hogy kénytelen vagyok ismételni — (Helyeslés a szélsöbalőldálon.) csak azért nem terjesztheti az országgyűlés elé, mert az országgyűlés utolsó hónapjai, úgymond, immár nem alkalmasak arra, hogy ilyen nehéz és nagy reformkérdésekkel foglalkozzunk. Természetes, hogy ezek után minden józan ember azt hitte, hogy ha az országgyűlés utolsó napjai nem voltak alkalmasak erre, ugy az uj országgyűlés első napjai bizonyosan alkalmasak lesznek ezen reformok előhozatalára. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalőldálon.) Mindenki ezen a nézeten volt és csodák csodája, mi történik? Az uj országgyűlés megnyílván, a miniszter ur beszámol ezen adóreformokról, s azt mondja, hogy az adóreformok teljesen készen vannak; minden pillanatban beterjeszthetők és nincs más hátra, mint hogy törvényerőre emelkedjenek. Nos hát, lássuk, hogy hol vannak azok a reformok. És ez a nagyszerű, a mi most következik, hogy mit mond erre a pénzügyminiszter ur. (Halljuk ' Halljuk! a szélsöbalőldálon.) Azt mondja, hogy »miután "ez az adóreform ugy van tervezve, hogy az bevételi többletet nem fog eredményezni, sőt egy ideig az állami bevételek csökkentését fogja előidézni: a törvényhozás csak nem fogja kivánni, hogy én azt most terjeszszem be, a mikor oly nagyok a bajok mindenütt az országban, hanem majd akkor fogom beterjesztem, a midőn a viszonyok javulni fognak,« azaz, hogy soha; (Mozgás és zaj. Ugy van! Ugy van! a szélsöbalőldálon.) mert Magyarország jelenlegi kormánya alatt a gazdasági viszonyok javulni sohasem fognak. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalőldálon.) Es én véghetetlenül csodálom Miklós Ödön előttem szólott t. képviselő ur naivitását, a ki még mindig arról beszél, hogy majd jönnek azok az adóreformok. 0, ugy látszik, nem hallgatta meg, vagy nem olvasta el a pénzügyminiszter ur beszédét, mert hiszen akkor nem várakoznék az adóreformra, mert hiszen a pénzügyminiszter ur szerint egyhamar az adóreformok nem fognak előkerülni. Nos hát, t. ház, valóban nem tudja az ember, hogy mi ez; tréfa-e vagy komolyság, hogy igy beszél a miniszter ur. (Ügy van! Ugy van! a szélsöbalőldálon.) Évekig hitegeti itt az országot azzal, hogy azok a reformok készen vannak és be fognak terjesztetni; évekig hitegeti az országot azzal, hogy a szegény emberekről a nagy terhet le fogja venni és a legszegényebb osztályokat az adó alól fel fogja menteni; évekig hitegeti az országot azzal, hogy a társadalmi bajoknak és veszedelmeknek az fogja elejét venni; és most előáll azzal, hogy csak nem gondolják önök, hogy most fogom előterjeszteni az adóreformot, a mikor mindenfelé válság van az országban, s az ország ezer és ezernyi bajokkal küzd. Hát mikor ?! (Mozgás a szélsöbalőldálon.) (Az elnöki szélcet Dániel Gábor alelnök foglalja el.) Hiszen a miniszter ur azt mondta itt — ezek voltak saját szavai — hogy épen azért hozza be ezen adóreformokat, hogy az ország anyagi bajain enyhitve legyen, hogy a válságok kevesbedjenek; hiszen épen az ország szegényebb osztálya bajainak orvoslására akarja ezt behozni; most pedig azt mondja, hogy ha majd megszűnnek a bajok! Akkor hozza elő az adóreformokat! Hát micsoda bolond doktor az, a ki azt mondja a betegnek, hogy előbb légy egészséges, majd aztán hozom az orvosságot. (Jilénk helyeslés és tetszés a szélsöbalőldálon.) És ha most, a mikor itt száz és száz milliók hevernek a különböző pénztárakban, ha most, mikor 50—60 millióval mindig több az állam jövedelme, mint a mennyi előirányoztatott, ha most nem tartja alkalmasnak az időt, hát mikor fogja alkalmasnak találni? A mikor már kivándorolt az egész ország szegénysége; a mikor már elpusztult mindenki ? a mikor a szegény néposztályok már elvesznek és nem lesz senki, a kinek segítségére siethetne? A t. pénzügyminiszter ur beszéde épen olyan, mint előirányzata, nincsen benne komolyság, nincsen benne realitás, és azért kérem a t. házat, méltóztassék beszédét semmibe sem venni, előirányzatát pedig elvetni és elfogadni Kossuth Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a szélsöbalőldálon. Szónokot számosan üdvözlik.) Lindner Gusztáv: T. képviselőház!... (Zajos felkiáltások a szélsőbalon: Öt -perez szünetet kérünk! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Elnök: Kérem, a képviselő ur fel van hiva, tessék meghallgatni, majd aztán adok szünetet. Lindner Gusztáv: T. ház! Hivatkozva a parlamentarizmus életbeléptetése óta nálunk meghonosodott azon gyakorlatra, melynél fogva a költségvetési vita alkalmával mindenki mindenről szólhat, a mi csak némileg is összefügg ezen vagy más ország közügyeivel, bátor vagyok a t. ház türelmét és kegyes elnézését rövid időre igénybe venni a végett, hogy néhány megjegyzést tegyek az államháztartásunkban mutatkozó némileg aggasztó jelenségekre nézve, és ezen alkalmat egyszersmind felhasználjam a magam és pártonkivüli elvtársaim állásának indokolására is, (Halljuk! Halljuk!) A hazai parlamentarizmus és államháztartásunk fejlődésének története, rövid időtartamának daczára is, igen érdekes és tanulságos. Parlamentarizmusunk története, főleg a pártalakulások és pártviszonyok sajátsága miatt; államháztartásunké az ország anyagi segédforrásainak impozáns fejlődése miatt, mely igazán meglepő, ha szembe állítjuk egymással az 1848 előtti és utáni állami költségvetések évi bevételeinek és kiadásainak főösszegeit.