Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-40

134 kO. országos ülés 1902 január 29-én, szerdán. földi ügynökök csábítása és egyéb ehhez hasonló organizácziók voltak azok, a melyek néprétegeinket főleg a felsőbb vármegyékből az Amerikába való kivándorlás felé terelték. Sajnos, ez a jelenség az utóbbi időben folyton nő és főleg most gazdagabb vidékekre is elharapózott, a hol már nem lehet azt mondani, hogy az erdőgazdaság pusztulása vagy az ottani munkáshiány, vagy megszűnt gazdasági keresetek , folytán kénytelenek volnának a kivándorlásra. Oh nem! Hanem olyan gazdagabb vidékekről is, a hol állandó a mezőgazdasági munka, a hol van rendes bányamunka is, a mi elég nagy és állandó keresetet nyújt, még ily vidéken is megkapta a kivándorlás láza népünket, ugy annyira, hogy ez ma már majdnem feltartóztathatatlan. (Ugy van! Ugy!) Elismerésemet fejezem ki a miniszterelnök urnak, hogy a mint tudom, e kérdéssel nagy érdeklődéssel foglalkozik. (Helyes! Helyes!) De nem akarom e kérdés minden részletét itt taglalni, mert épen az idén ebben a kérdésben az ország különböző részeiben azért, hogy ismertek legyenek a viszonyok, kongresszusokat fognak tartani, a hol a társadalmi és politikai tényezőknek bevonásával az addig ismert adatok feldolgozásával hű képét óhajtanánk nyerni annak, hogy tulajdonkéj>en különböző vidékeken mi az oka ennek a kivándorlásnak. (Helyes!) Veres József: Eső után köpenyeg ! Pichler Győző: Lesz vidéki bankét, fogadtatás, zászló! (Nagy Baj balfelöl.) Elnök: Ne méltóztassanak a szónokot zavarni. Miklós Ödön: Annyit azonban már most szükségesnek tartok megemlíteni, hogy e kérdések megoldása körül, bármilyen javaslatot akarjunk is előterjeszteni, bármilyen intézkedéseket várunk is egyesektől, a társadalomtól, avagy a kormánytól, egy nagy nehézséget nem fogunk tudni legyőzni, egy jelentős tényezőt nem fognak tudni kitörülni e kérdés számlájáról és ez az, hogy — mindig csak az amerikai kivándorlást tartva szem előtt, annak az amerikai jjénznek a vásárlási ereje, a melyet az Európából oda kivándorlottak a pénznek onnan való beküldése által itt tényekben tudnak bebizonyitani, és a mely 2

1

/Vszer annyi, mint a mi pénzünké — ez, t. ház, oly hatalmas tényező, a melyet leküzdeni majdnem lehetetlen. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) T. képviselőház! Csak a legegyszerűbb izomerőt véve, csak azt a honpolgárt, a ki nem intelligencziáját, sem tudását, hanem tisztán csak izomerejét viszi a munkába, odakünn Amerikában, szervezett munkára beosztva, előre lekötve, már megérkezésekor naponta minimum 80 cent fizetést kap. Ez a 80 cent két és félszeresét, éri meg a mi pénzünknek és ebből ő, ha csak 30 centet takarít meg. a mennyit képes megtakarítani, a mint annak idején ezt kimutattam, ez körülbelül 75—80 krajezárnyi megtakarítás naponkint és így 300 munkanapot véve 200—240 forint az az összeg, a melyet Övéinek onnan évente az ilyen egyszerű munkás is visszaküldhet. T. ház! 80 krajezáros kereset mellett itt is volna foglalkozása a munkásnak, azokon a vidékeken, a melyekről én beszélek; igen ám, csakhogy az abból való megtakarítása, még ha tényleg 30 krajezárt veszek is, az is két és félszeresével kevesebb, mint azon pénzérték, a melyet künn kapott munkabéréből megtakarítva ide haza tud küldeni. Ehhez járulnak azok a sok könnyebbséget nyújtó viszonyok, a melyek Amerikában a megélhetést épen a munkásnépnek olcsóbbá teszik. (Ugy van! Ugy!) Az amerikai pénznek vásárló ereje tehát és ez a nagy különbség oly erős tényező, a melylyel szemben egyelőre nem tudom, micsoda intézkedések lehetnek azok, a melyeket közgazdasági szempontból tehetünk és egyenértékül nyújthatunk ezen kivándorlóknak, (Ugy van! Ugy!) Ezt csak azért voltam bátor megjegyezni, mert hisz az amerikai közgazdaságban tudott dolog, hogy egy oly izomerővel bíró egyszerű munkás 4000 dollárnyi értékkel értékeltetik. És hogyha azt a 300—320.000 magyar embert számba veszem, a ki tisztán csak izomerejével él meg Amerikában, akkor ez az amerikai gazdaságban 1.200 milliónyi tőkét képvisel: oly kolosszális tőke, a melyet az amerikai közgazdaság igen elevenen eskomptál, — a mi számunkra azonban olyan szomorú jelenség ebben az országban, a hol minden egyesre oly nagy szükség van, a melynek mindenesetre gátat vetni, s a melylyel komolyan foglalkozni egyik legközelebbi feladata leend a törvényhozásnak, társadalomnak és országnak egyaránt. (Felkiáltások _ a bal- és a szélsöbaloldalon: Bég kellett volna! Élénk helyeslés a jobboldalon.) Intézményszerü biztosítékokat, intézmények megalkotását kell szem előtt tartanunk, a melyek az ország épen ezen legelterjedtebb rétegében, a földmivelők körében az erők fejlesztésére közreműködni alkalmasak. (Ugy van ! Ugy!) így már évek hosszú sora óta látjuk, hogy pl. szemtermelésünkkel, ennek forgalmával és értékesítésével, az árképződés viszonyaival szemben a magyar gazdatársadalom teljesen tehetetlen. Bajorország sokkal kevesebb idő alatt, alig pár év óta létrehozta a gazdasági közraktári intézménynek rendszeres szervezetét. Több mint két évtizede, t. képviselőház, hogy e házon kivül és éveken át e házban is felolvasásokban, előadásaimban az elevátorszerü közraktári intézménynek behozatalát nálunk elengedhetetlen követelménynek jelentettem ki. (Helyes! Helyes!) Hogy mit jelent ily intézménynek a sikeres közreműködése a mezőgazdaságban, erre nézve nem is kell az észak-amerikai Unióra utalnom. Itt van, mint mondám, Bajorország példája, a hol az idei jelentésekből kitűnik, hogy ezen közgazdasági raktárak összműködése által a gazdatár-