Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-40

hO. országos ülés 1902 január 29-én, szerdán. 129 egy elvben, illetőleg rendszerben egyesült és azt látjuk, hogy soha, egyetlenegy államban a liberalizmus valódi eszméje ellen annyit nem vétkeztek, mint 30 év alatt nálunk e rendszer ellen. (Halljuk! Halljuk!) Minden volt az, csak épen liberalizmus nem. Ebben a rendszerben látjuk azt, hogy első sorban elfajul nálunk minden közjogi intézmény. Maga a parlament átalakul egy teljes párturalommá, azok az alapok és viszonyok, a melyeket a 48-iki törvényhozás szem előtt tartott, hogy ez a parlament hazánk önállóságának biztositéka legyen, ez utón eltűntek. Maga a független felelős kormány függővé lett, de nem a parlamenttől, hanem Bécstől (Ugy van! a szélsöhaloläalon.) és a helyett, hogy felelőséggel tartoznék ennek a parlamentnek, e felelőség illuzóriussá lesz, s azt látjuk, hogy maga a többség egyszerűen berendelt közege a kormánynak. A mint már emiitettem, az a küzdelem, a mely gazdasági téren a pénz és a földbirtok között már akkor fokozatosan kifejlődött, ebben az időben jutott arra a pontra, hogy az uralkodó rendszer mellett a tőke, a helyett, hogy rendeltetési helyére jutott volna, a hol a gazdasági élet terén eszköz és nem czól legyen, és az ipar és kereskedelem elősegitője legyen: ezen a korláton már régen tulcsapott és tért foglalva mindenütt hatalommá lett, és ez lett az oka annak, hogy anyagi tekintetben úgyszólván a tönkrejutás szélére jutottunk. A pénz foglalja el mindenütt a tért. Volt egykor iparos osztályunk, a melyet biztositott a régi czéh-rendszer; az meglehetős számú adózó polgárokból állott. De abban a pillanatban, a midőn a liberális rendszer kimondotta e téren is a szabadságot, az iparhoz nem kellett a szakképzettség, utat nyitottak a tőkének ahhoz, hogy azt az osztályt valósággal rabigába hajtsa és a czéh-rendszer szétestével azok az önálló polgárok egyszerre rabszolgáivá lettek a tőkének, mert az az önálló kisiparos gyári munkássá lesz, a mig szükség van rá; végre azonban a gyárból is kiesik, tönkre megy, és százak meg százak buknak el, a mig egyesek, a kiket addig nem is ismertek, a nélkül, hogy kellő képzettséggel bírnának, dúsgazdagokká lesznek. Ez a rendszer nemcsak nem vette figyelembe azt, hogy mi 76°/

0-ban földbirtokos állam vagyunk, hanem a tőke uralmát teljesen rászabadította a mezőgazdaságra, hogy azt teljesen megbénítva rásulyosodjék, olyannyira, hogy még a régi intézmények azon kis maradványát is megsemmisítette, a mely megtiltotta, hogy egy negyed teleknél kisebb területekre oszszák fel a kisbirtokot. Ennek következménye lett, hogy hazánkban ma már nem holdak szerint, hanem lépések szerint kimért földszalagokon vetnek és szántanak, a mi az okszerű gazdaságot teljesen lehetetlenné teszi. Ekkor vette aztán kezdetét az uzsora; mindenki szabadon, a furfang minden nemével gazdálkodKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. II. KÖTET. hatott a pénzzel, és azt látjuk, hogy az óriási százalékok segítségével rohammal foglalják el azon elemek nemcsak a kisbirtokot, de a nagyobb birtokokat is. És az a régi jobbágy, a ki azelőtt talán görnyedt az uraságok iránt tartozott szolgáltatások terhe alatt, sokkal súlyosabb viszonyok közé jutott, mert az óriási kamatok fizetése oly mérvben nehezedik reá, hogy annyit a földje nem teremhet. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöbaloldalon.) Ennek következménye az lett, hogy alig 15 év alatt az a kisbirtokos osztály teljesen koldusbotra jutva kezébe vette a vándorbotot, és helyét teljesen idegen elemek foglalták el. Ez ellen senki sem mert felszólalni; nem mertek ez ellen küzdeni, mert kizárta ezt a liberalizmus elve és a liberalizmust domináló pénz hatalma, a mely nem akarta ezt a kizsákmányolási objektumot kezéből kiengedni. De ugyanez történik nemcsak a kisbirtokos, hanem a középosztályival is. (Halljuk! Halljuk!) A vidéken óriási mértékben szaporodó takarékpénztárak közegei ennek a tőkének és az uzsoráskodást oly mérvben gyakorolták, hogy a birtok többé azt elviselni nem tudta. Lassankint ez is annyira sülyed, hogy képtelen a kamatfizetésre és ez a középbirtokososztály úgyszólván eltűnik a föld színéről. De hogy ennek a pénzhatalomnak minő átalakító képessége volt a parlamentben, azt talán felesleges vitatnom, hiszen csak nem rég láttunk intézményeket ezek visszaélései ellen. E rendszerben megtörtént, hogy egyeseket, a kiknek fogalmuk sem volt azelőtt a financz- és kereskedelmi tudományokról, pénzkapaczitásokká, financztudósokká tett a közgazdasági tevékenység, itt a képviselőházban keresték a bankdirektorokat, a mechanikusokat olyannyira, hogy itt valósággal az eszmék harcza helyett egy versenyfutás támadt az aranyborjú után. Azonban, hogy ennek a rendszernek a jellemzését befejezhessem, (Halljuk ! Halljuk!) csak két körülményre hivatkozom és az egyiket szintén az Ausztriával való közös viszonyunk szempontjából említem fel, t. i. az egyházpolitikát, a másik pedig, nem tudom minek nevezzem, a liberalizmusnak fattyuhajtása, az ujabb divatú demokráczia. (Halljuk! Halljuk!) Az egyházpolitika kérdésével én itt nem foglalkozom, akkor, a midőn itt szőnyegen volt, ellene küzdöttem, és kijelentem most azt is. hogy a mit én akkor rossznak tartottam, rossznak tartom most is, és a mint annak a revideálására jön a dolog, ott leszek, azonban most ebben a kérdésben egészen más tekintetben kérem fel a t. ház figyelmét. {Halljuk! Halljuk!) A midőn már a liberalizmus nevében oda fajultak a dolgok, hogy a párthatalom fentartására szükségessé vált eszközökben nem válogattak, nem törődtek az ország nyugalmával, nem anyagi érdekeivel, a fődolog az volt, hogy az egyik kormány bukjék és a másik lépjen helyére, akkor előrántották a polgári házasság és az egyház17