Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-39

39. országos ülés 1902 január 28-án, kedden. 107 Illyés Bálint jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! (Ralijuk! Halljuk!) Neményi Ambrus t. barátomtól megszoktam ugyan, hogy ő nagy szakavatottsággal referál, de ez alkalommal meglepetéssel láttam azt, hogy a költségvetés őt poétikus hangulatba hozta; beszédében tényleg sok poétikus szárnyalás volt. Megvallom, hogy engem ez a költségvetés inkább szomorkodásra késztet, semmint poétikus felbuzdulásra. (Halljuk! Halljuk! Derültség a szélsöbaloldalon.) Egy másik megjegyzést kell, hogy tegyek az előadó beszédére: azt, hogy nem helyes, hogy ő magát a beterjesztett költségvetés hivatalos védőjének tekinti. 0 nem hivatalos védő és nem is lehet az; mert ő egyszerű képviselő, mint én vagyok és ámbár kormánypárti képviselő, mint ilyennek is teljesen szabad a véleménye és nem köteles védelmezni azt, a mit nem tart maga is helyesnek. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Még egy harmadik megjegyzést is fogok koczkáztatni: a t. előadó ur a külföldi államok példáját hozta fel, azért, bogy bebizonyítsa, hogy az u. n. rejtett feleslegek nemcsak nálunk szokásosak, hanem másutt is. Példái nem voltak egészen szerencsések. Néni voltak szerencsések azért, mert az első példa Ausztria volt, nekünk pedig Ausztriáról semmi példát venni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A másik példa pedig Olaszország volt, ami szintén nem volt helyes idézés; mert a t. előadó ur, a ki nagyon járatos a közgazdászat! ügyekben, jól fogja tudni, hogy az az eredmény, a melyről az olasz pénzügyminiszter beszámolt, nem ugy jött létre, mint Magyarországon szoktak létre jönni a váratlan meglepetéssel kiderített 28—30 millió rejtett feleslegek, mert midőn Olaszországban az emiitett különbség az előirányzat és a tényleges eredmény közt létrejött, éppen akkor történt az országnak legutóbbi rendkívüli ipari fellendülése, ugy, hogy ezen fellendülésnek volt következése a nagy bevételi többlet; nálunk pedig ipari fellendülésről szólni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Legfeljebb csak az elszegényedésnek ujabb fellendüléséről beszélhetünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mi a t. előadó urnak többi megjegyzéseit illeti, azokra nézve meg fogja találni válaszomat felszólalásomnak szövegében, melyre ezennel áttérek. T. ház! Pártom nevében és annak megbízásából szólok. (Halljuk! Halljuk!) Felszólalásomat két részre fogom osztani. Az egyik részben röviden bírálat alá fogom venni a költségvetést. A másik részben egy kissé hosszasabban fogok foglalkozni a kormány politikai álláspontjaival és ezekkel szemben jelezni fogom pártomnak álláspontját. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) És minthogy a háznak bevett szokása az, hogy a költségvetés megszavazását bizalom kérdésévé teszi, ennek folytán kötelességemmé válik jelezni azt is, hogy miért nem viseltetik a függetlenségi és 48-as párt politikai bizalommal a jelen kormány iránt. A mi a költségvetést illeti, az előirányzat ismét 29 millió koronával nagyobb összeget mutat, mint a múlt évi előirányzat volt; mig egyrészt az ország évről-évre szegényedik, addig a költség évről-évre emelkedik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A kormány mintegy automaticze kénytelen magát megadni ennek a folytonos emelkedési irányzatnak, a mely abból a politikai helyzetből ered, a melyet a kormány és elődei teremtettek. Sokkal jobb véleménynyel vagyok a t. pénzügyminiszter ur szakértelméről, semhogy ne lennék meggyőződve arról, hogy ő sem helyesli, hogy minden évben a költségvetés emelkedjék, még kedvezőtlen gazdasági viszonyok közt is; meg vagyok róla győződve, hogy ez ellen ő is küzd, de küzdelmének csak negatív eredménye van, mert a költségvetés minden évben nagy mérvben szaporodik. T. ház! Tudjuk, hogy a költségelőirányzat most 1086 millió korona. 10 évvel ezelőtt 795 millió korona volt. Rövid tiz év alatt tehát az oi'szág költségvetése 291 millió koronával szaporodott. Már most kérdem; van-e Magyarországon józan eszű ember, a ki azt merné állitani, hogy az országnak vagyoni állapota annyira szaporodott 10 év alatt, hogy az államháztartás költségének ily óriási szaporodása arányban lenne a közvagyon emelkedésével P Ilyen ember Magyarországon nincs. Én részemről azt állítom, hogy az utolsó 10 év alatt az ország nemcsak, hogy nem vagyonosodott, de szegényedett. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt állítom, hogy a társadalom minden rétege eladósodott (igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ezt könnyű volna statisztikai adatokkal is bebizonyítanom, de nem akarván a ház türelmét száraz adatokkal igénybe venni, csak egyet említek meg, t. i. a jelzálogadósság állományát. 1890-ben a jelzálogadósság állománya 944 millió korona volt. 10 évvel később 1722 millió korona, tehát 10 év alatt körülbelül megkétszereződött. íme tehát, nemcsak, hogy nem gazdagodott ez az ország, hanem a felhozott példában az adósság megkétszereződött 10 év alatt, T. ház! Ha egy magánember ugy gazdálkodnék, hogy háztartásának költségeit folytonosan emelné, épen akkor, a mikor folytonosan szegényedik és adósságai növekednek, akkor hozzátartozói bizonyára gyámság alá helyeznék. Magyarországot gyámság alá helyezni nem lehet és nem szabad; de igen is el kell ítélni azt a rendszert, a mely ide vezeti az országot. Tényleg a kormány most már nem is tekinti azt, hogy megtámadja-e az ország tőkéjét ez a nagy költekezés; költ, mert költenie kell, költ, mert a mai rendszer rákényszeríti, hogy költsön. A mi ezt még veszélyesebbé teszi, ez az, hogy mig egyrészt folyvást növekszik a költ14*